“Nincs nagyobb ellensége a palesztinoknak, mint a Hamász”

Körkérdést intéztünk a Hamasz Izrael ellen indított háborújáról és annak világvisszhangjáról írókhoz, kutatókhoz, véleményformálókhoz. Az alábbiakban Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, korábbi külügyminiszter, nagykövet válaszol.

Amikor hírét vettem a Hamász október 7-i Izrael elleni támadásának, azt gondoltam, hogy ez a terrorszervezet öngyilkossága, mert ennél nagyobb kárt a palesztinok ügyének még senki nem okozott. Nincs nagyobb ellensége a palesztinoknak, mint a Hamász, mutatott rá – teljes joggal az Egyesült Királyság főrabbija, Ephraim Mirvis a londoni Times-ban. Jó úton haladt az arabok és Izrael megbékélése, mind több arab állam ismerte el a zsidó államot, és éppen a gazdaságilag legerősebb és az arab szent helyeket gondozó Szaúd-Arábia készült erre. Jó esélye volt annak, hogy ez az út – az Egyesült Államok és az Európai Unió közreműködésével – elvezessen egy független palesztin állam megszületéséhez. Mert e nélkül szerintem sem lesz béke az olajfák alatt. A „területet békéért” politika sokat ígért az egész Közel-Kelet, nemcsak Izrael számára. Nyomában – a béke és az Izraeltől kapott sokoldalú támogatás révén – a környező arab országokban fellendült volna a gazdaság, így csökkent volna a szegénység, a remény nélkül élő fiatalok frusztráltsága, a terrorizmus elsőszámú táplálója. Erről a tervről személyesen hosszan beszélt nekem a szándékaiért saját népe fanatikusa által meggyilkolt Rabin miniszterelnök 1993. januárban. Ha a szunniták megbékélnek Izrael létével, az ajatollahok Iránja elszigetelődik, ez elvezethet ott is a fanatikusok gyengüléséhez, a józan gondolkodás felülkerekedéséhez. Ettől tartott a Hamász, ezért támadtak Izrael legbékésebb lakóira az emberi mivoltukból teljesen kivetkőző gyilkosok.

Számomra is váratlanok voltak azok a tömeges megmozdulások, amelyeket elsősorban a nyugati demokráciákból érkező hírekben és képekben láthattunk. Az európai fővárosokban, amerikai egyetemeken nemcsak arab bevándorlók, de nagy számban egyetemisták, tanult emberek, még vallásos keresztények is tüntettek a kegyetlen, gyermekgyilkos terroristák mellett. Nincs ésszerű magyarázat, még kevésbé mentség arra, amit az elmúlt hetekben láttunk. Mert a palesztin zászlók alatt mi mellett tüntetettek tízezrek? Nem az arab-izraeli megbékélésért, a kétállami megoldásért, az erőszak és a terrorizmus ellen, hanem a Hamász terrorja mellett, sőt Izrael létének fölszámolásáért! Mert „a folyótól a tengerig” jelszó ezt jelenti, egy közel tízmilliós demokrácia elpusztításának a szándékát. Ráadásul a tüntetések még jóval az izraeli hadsereg gázai akciója előtt kezdődtek, tehát nem lehet azt mondani, hogy a Gázában szenvedők sorsa fölötti szánalom szülte ezeket. A zsúfolt gázai enklávéban meghaltak ma is élnének, a békés lakosság nem kényszerült volna menekülésre, nem hiányozna víz, üzemanyag, gyógyszer, ha a Hamász nem követte volna el rémtetteit.

Milyen közegből érkeznek a résztvevők, és milyen tényezők állnak a háttérben? Pontos válasz erre nem adható. Nyilván benne van a Nyugatot gyűlölő és vesztére törő Irán és Oroszország keze. A helyi muszlim szélsőségesek mellett az interneten aktív ügynökök, „trollok”, fiktív személyek propagandája szervezte és szervezi a megmozdulásokat. Sikerükhöz hozzájárulnak a baloldali szélsőségek divatjai, a woke, a counter-culture, a Black Lives Matter, ezek a valóban illiberális, diktatórikus, anarchista mozgalmak. Sokakat magával ragadt a múlt, a rabszolgaság, a gyarmatosítás hiperkritikus és hamis értelmezése, az alaptalan önvád. Nem lehet kétséges, hogy a szellemi diktatúra a politikai diktatúra előszobája. Bíztató, hogy az Egyesült Állomok képviselőháza elítélte azt a Rashida Tlaib képviselőt, aki élesen támadja hazája Izrael melletti kiállását, és a zsidó állam megsemmisítését propagálja.

Szomorú, hogy az elmúlt években Putyin bűnei (a csecsenföldi népirtás, Aleppo és más szíriai városok bombázása több tízezer halottal, nem is beszélve az Ukrajnában megölt civil áldozatokról) nem váltottak ki világméretű tiltakozást, és még az amerikai campusokon sem hallottam tüntetésekről. Ez a kettős mérce gondolkodó, humanista emberek számára elfogadhatatlan.

A tömeghisztéria gyakran magával ragadja az adott ügyet igazából nem is ismerőket. És azért ne felejtsük el, hogy a palesztin kérdés nagyon is létező probléma, nem lehet sem az asztal alá söpörni, sem fölöslegesen provokálni, amire egyes izraeli politikusok hajlamosak. Ez csak olaj az antiszemiták által gerjesztett tűzre.

Nem tudom elhinni, hogy a művelt világ, a demokráciák polgárai elfelejtették, hogy a zsidók a II. világháborúban a kiirtásukra tett kísérlet reakciójaként hozták létre „az Ígéret földjén,” a különféle vallások Szentföldjén „nemzeti otthonukat. A sivár, sziklás földet termékennyé varázsolták, azon virágzó gazdaságot, magas életszínvonalat hoztak létre, példát nyújtva az egész Közel-Keletnek. A tudatlanság, a történelem nem ismerete megbosszulja magát, könnyű félrevezetni a tömegeket, Göbbelsnek vannak ügyes tanítványai.

Lehet-e, szabad-e a gyilkosok mellé állni, mellettük tüntetni? E tüntetések betiltása csak felületi kezelés lenne, és ahol a szólásszabadság alapérték, ez nem is működik. Én jó válasznak tartom a békés ellentüntetéseket, nem szabad az utcát átengedni a hangos kisebbségnek. Ha „a csendes többség” nem mer kiállni a fanatikus szélsőségesek ellen, ha sokan hallgatnak a hamis prófétákra, akkor valóban nagy a baj, akkor lealkonyulhat a szabad és demokratikus világnak. Azonban a II. világháború küszöbén megszólaló Márai Sándorral együtt „hinni akarom, hogy az értelem és a szolidaritás ereje hatalmasabb, mint az ösztönök rémuralma.” A Hamász által elrabolt túszok örvendetesen megindult szabadon bocsátása reménysugár. Ha a fölkorbácsolt indulatokkal, a gyűlölet-szülte terrorizmus szításával szemben felülkerekedik Európa és Amerika művelt lakosságában a józanság, ha nem adjuk fel humanista hagyományainkat, akkor a mostani tragédia ráébresztheti a világot, hogy csak jó kompromisszumokkal, nem pedig fanatizmussal, erőszakkal, terrorizmussal lehet megelőzni „az ösztönök rémuralmát.”