New York: terrorizmus támogatásáért beperelik az ENSZ palesztinokat támogató ügynökségét

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Biden-kormány álláspontját megfordítva az amerikai igazságügyi minisztérium úgy foglalt állást, hogy Manhattanben folytatódhat az a per, amelyben a felperesek azzal vádolják az UNRWA-t, az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynökségét, hogy több mint 1 milliárd dollárral segítette a Hamász 2023. október 7-i, Izrael elleni támadását.

Az UNRWA gázai központja

A felperesek szerint az UNRWA lehetővé tette a Hamásznak, hogy a szervezet pénzeszközeit a terrorista infrastruktúra kiépítésére – alagutak építésére és fegyverek beszerzésére – fordítsa, ezzel előkészítve a 2023. október 7-i támadást.

A Biden-kormányzat tavaly azzal érvelt, hogy az UNRWA-t nem lehet beperelni, mert az ENSZ része, amely immunitást élvez az ilyen perekkel szemben. Az Igazságügyi Minisztérium azonban csütörtökön közölte egy manhattani szövetségi bíróval, hogy sem az UNRWA, sem a perben megnevezett ügynökségi tisztviselők nem jogosultak mentességre.

A pert mintegy 100 izraeli felperes nevében indították, köztük vannak a támadás túlélői, meggyilkoltak hozzátartozói, és kiszabadult túszok. A kereset szerint az UNRWA, valamint jelenlegi és korábbi alkalmazottai segítették és támogatták a Hamászt abban, hogy kiépítse terrorista infrastruktúráját és létrehozza az október 7-i támadás végrehajtásához szükséges fegyveres alakulatokat.

NYTimes

Címkék:ENSZ, Október 7, palesztin terrorizmus, UNRWA

[popup][/popup]