New York-i leszbi menet: “Cionisták nem kívánatosak”
Az éves New York-i „leszbi menet” (dyke march), amely establishment-ellenes eseménykén indult, mára a cionizmus miatt válik csatatérré, mivel a queer zsidó résztvevőket az új Izrael-ellenes politika értelmében kitiltják.

New York, leszbi menet 2025 (Fotó: Ynetnews)
Közel 30 000 ember vonult végig szombaton a manhattani Ötödik sugárúton a New York-i éves Dyke March keretében – amely immár 32 éve zajlik. Az idei tüntetést azonban, amelyet a város hivatalos Pride-felvonulásának előestéjén tartottak, az az Izrael-Hamász háború miatt növekvő belső feszültségek jellemezték.
A szivárványos zászlók és a fasizmust elítélő táblák mellett a tüntetők hatalmas palesztin zászlókat lengettek és “Free Palestine” feliratú plakátokat tartottak. Bár a felvonulás hivatalos témája a “Leszbik a fasizmus ellen” volt – utalva a Donald Trump-kormányzatra -, a szervezők egy nyilatkozatot is kiadtak, amely szerint csatlakoznak “a globális felszabadító harcokhoz” és a népirtás minden formája ellen” tiltakoznak.
Hónapokkal a felvonulás előtt a szervezők kijelentették, hogy “a cionistákat nem látják szívesen” egy új irányelv értelmében, amelynek célja a palesztin felszabadítás támogatása és “az elnyomás minden formájának, köztük a cionizmusnak az ellenzése”. Annak meghatározása, hogy ki minősül “cionistának”, homályos maradt – de a következményei konkrétak voltak.
Az egyik áldozat Jodi Kreines, a szervezőbizottság egyetlen zsidó tagja volt. A brooklyni leszbikus és a menetet régóta szervező Kreines-t múlt héten kizárták, miután ellenezte a megkülönböztető politikát.
Bár soha nem vallotta magát cionistának, Kreines azzal érvelt, hogy bárkit, aki leszbikusnak vallja magát, politikától függetlenül szívesen látnak. Egy vírusszerűen terjedő TikTok-videó azonban, Kreines kijelentései alapján “cionistának” minősítette a menetet.
Nem sokkal ezután Kreines egy másik zsidó szervezőtől kapott egy e-mailt, amelyben felszólította, hogy “kölcsönös tiszteletből” mondjon le. Órákkal később a szervező bizottság hivatalos e-mailje szerint a megjegyzései “megsértették a platformot és kárt okoztak a közösségnek”.

Jodi Kreines
48 órán belül Kreinest kizárták az összes szervezői platformról, és egy szavazás után hivatalosan is eltávolították. A tagok 88%-a támogatta a kizárását. Kreines elmondta, hogy soha nem hívták meg meghallgatásra, és soha nem nevezték meg közvetlenül semmilyen belső kommunikációban. “Minden a hátam mögött történt” – mondta.
“Sokféleképpen lehet zsidónak lenni, és sokféleképpen lehet leszbikusnak lenni” – írta Kreines a kizárása után. “Önkéntesek egy kis csoportja nem dönthet arról, hogy ki vehet részt a közösségben”. Azt mondta, hogy a menet, amely egykor a radikális befogadás tere volt, mára kirekesztő lett – különösen a queer zsidó nőkkel szemben, akik nem hajlandóak lemondani identitásuk egyik feléről.
A Dyke March vitája része egy szélesebb körű mintának az Egyesült Államokban az október 7-i Hamász-mészárlás és az azt követő gázai háború óta. Olyan városokban, mint Austin, San Diego és Raleigh zsidó résztvevők vonultak vissza a Pride-rendezvényekről, miután a szervezők támogatták a BDS-mozgalmat vagy cionistaellenes kijelentéseket tettek. Egyesek egyenesen antiszemitizmustól tartottak.
Válaszul a zsidó queer közösségek alternatív rendezvények szervezésébe kezdtek. New Yorkban és San Franciscóban idén “Shalom Dykes” néven tartottak összejöveteleket.
“A cionizmus valahogy szitokszóvá vált – kódolt üzenet, mellyel azt mondják: “Nem látunk szívesen”” – mondta Nate Shalev, aki tavaly kilépett a Dyke March szervezőcsapatából. “Nem hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk a Pride-ot. Olyan tereket fogunk építeni, amelyek befogadnak minket.”
A vita ellenére a szombati Dyke March erős rendőri jelenlét mellett zajlott. A tüntetők a palesztinok felszabadításáról skandáltak és globális igazságosságot követelő táblákat lengettek. A szervezők megismételték, hogy cionistaellenes álláspontjuk nem antiszemita, hanem inkább része “a minden elnyomás elleni szélesebb körű elkötelezettségnek”.
A zsidó közösségben azonban egyre többen mondják, hogy már nem érzik magukat biztonságban. “Olyan, mintha visszaszorulnánk az illegalitásba – de ezúttal zsidóként” – mondta Eleanor Steinman rabbi Austinból. “Arra kényszerülünk, hogy eldöntsük, melyik részünket rejtsük el.”
Kreines, aki 2007 óta minden évben felvonult, azt mondta, hogy nem hátrál meg. “Nem megyünk vissza a illegalitásba” – mondta.
Címkék:Dyke march, New York