Nemes Jeles László: Hogyan állítsuk meg a gyűlöletet, ha éppen a progresszivizmus, illetve az emberi jogok ruhájába bújik?
“Európában ma a zsidóság legnagyobb része megint fenyegetve érzi magát, és ez nem sok embercsoportról mondható el.”
Nemes Jeles László (Fotó Pozsonyi Janka)
A Népszavának adott interjúban az Oscar-díjas rendező arról is beszélt, miért látja negatívan Európa jövőjét.
Jonathan Glazer Érdekvédelmi területét látta?
Igen, jó film. Az első rövidfilmemből, a 2007-es Türelemből merítette az ötletet. Anno elmentem vele Glazer produceréhez, úgy volt, hogy segít a Saul fiában, de aztán eltűnt, mint az összes többi. Nagyon érdekes kérdés, hogy mi az, amit ma csinálunk Auschwitz-cal, mint mindent meghatározó eseménnyel, ami tényleg a nyugati civilizáció mélypontja, és erre épül az egész háború utáni korszak. Kísért minket, mégse veszünk róla tudomást. Sablonosan ott van mindenhol, de nincs átérezve. Például Budán, arra a helyre raktak egy nyilas emblémát, ahol emberek százait, ezreit mészárolták le különös kegyetlenséggel.
És ezt a turult, úgy tűnik, nem is lehet már elmozdítani.
Számomra ez érthetetlen.
Ön aláírta a Kneecap szigetes koncertje elleni tiltakozó levelet. Meddig lehet művészi szabadságról beszélni?
Európában ma a zsidóság legnagyobb része megint fenyegetve érzi magát, és ez nem sok embercsoportról mondható el. De kit érdekelt a hatszázezer halott Szíriában? Hol voltak a megmozdulások, hol voltak a tüntetések, hol volt a nagy politikai aktivizmus, amikor Bassár el-Aszad százezrével mészárolta a népét? Hol vannak az aktivisták, amikor a Közel-Keleten a terrorizmus elleni küzdelem utolsó bástyáit, a kurdokat mészárolják, akár Irakban, akár Szíriában, vagy éppen Törökországban? Így vagy úgy, senki nem szólt semmit, amikor a koptokat gyilkolták Egyiptomban, vagy a most is zajló szudáni tömegmészárlásoknál. Nem alakul ki társadalmi tudat az aktivizmus szelektív természetéről, arról, hogy valahogy mindig ugyanazokat találják meg. Azt látom, hogy a zsidó barátaim Londonban, ahol éltem, Párizsban, ahol szintén éltem, azt mondják, hogy ilyet ők még nem láttak, ezt a fajta félelmet még nem tapasztalták, ami bekúszott az életükbe. Szerintem ez itt az igazi kérdés. Mindez Európában történik, ahol a második világháborúban másfél millió zsidó gyereket öltek meg, és ezek csak a gyermekek voltak. Ebből annyi maradt, hogy nyolcvan évvel később a zsidók megint félnek. Ráadásul Nyugat-Európában egy erősen aktivista közeg kapcsolódik a politikai iszlám antiszemitizmusához. Iszonyatosan bomlasztó ez a közeg, és nemcsak a zsidóságot fenyegeti, hanem az egész európai civilizáció alapjait. Hogyan állítsuk meg a gyűlöletet, ha éppen a progresszivizmus, illetve az emberi jogok ruhájába bújik? Én csak széttárom a karomat és ezen gondolkodom.
Ez egy globális problémakör.
Most nagyon negatívan látom Európa jövőjét. Aggasztó. Legyen az kínai, orosz, iráni vagy török, felmérhetetlen erők támadnak az évszázadokon keresztül épült európai liberális demokráciára. Európa a nagylelkűségében nem tudja megvédeni saját magát. Szerintem ez egy óriási probléma.
Robert Lantos azt mondta, hogy huszonöt évvel ezelőtt azért készítette el A napfény ízét, mert úgy érezte, Magyarországon megerősödött az antiszemitizmus. Most azonban úgy látja, hogy sokkal jobb a helyzet.
Idejönnek az izraeliek, ha biztonságban akarják érezni magukat. Az a fajta tettlegesség, ami Nyugat-Európában van, s amit a politikai iszlámmal együtt importáltak, az nálunk nem létezik. Nem mondom, hogy nincsenek meg a gyökerei, mert ugye beszéltünk erről, hogy nem is olyan régen, még néhány évtizede zsidókat öltek itt, embereket lőttek a Dunába. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt feldolgoztuk azóta, hogy szembenéztünk önmagunkkal. Budapest lakosságának húsz százaléka az 1930-as években zsidó volt. Most már sokkal kevesebb, de Közép-Európában még mindig itt van a legtöbb.
