Most már értjük: Messi zsidó ügynök

A Szombat „A futball-világbajnokság idején felerősödnek az antiszemita tartalmak” című cikke arról számol be, hogy a közösségi médiában terjedő összeesküvés-elméletek szerint Lionel Messi valójában zsidó, zsidó érdekeket szolgál, sőt egyesek szerint egyenesen „zsidó ügynök”. A történet természetesen nem áll meg Messinél: a FIFA-t is a zsidók irányítják, a mérkőzések eredményeit is ők befolyásolják, Messi sikere pedig nyilvánvalóan nem tehetségének, játékintelligenciájának és évtizedes munkájának köszönhető, hanem a megfelelő háttérhatalmi kapcsolatoknak.

Most már legalább értjük, miért tud úgy bánni a labdával, ahogyan. Nyilván nem a tehetség, nem a közel negyven év gyakorlás, nem az elképesztő helyzetfelismerés, hanem a háttérhatalom. A Cion Bölcsei ugyanis, mint köztudott, hétfőnként bankválságokat idéznek elő, keddenként kormányokat buktatnak meg, szerdánként a világsajtót irányítják, csütörtökönként pedig szabadrúgást gyakorolnak.

Az antiszemitizmusnak mindenesetre el kell ismerni egy eddig kevéssé méltányolt erényét: egészen kiváló a kvalitásérzéke.

Mert ha Dzurják Csöpiről, Dzsudzsákról vagy egy harmadosztályú tartalékcsatárról állítanák, hogy a nemzetközi zsidóság gondosan kiválasztott ügynöke, az nem volna különösebben hízelgő. Ha a világzsidóság évtizedeken át dolgozna azon, hogy becsempésszen a pályára valakit, aki három méterről sem találja el az üres kaput, joggal vetődne fel a kérdés: valóban ezek az emberek akarják irányítani a világot?

De nem. Az antiszemitáknak rögtön Messi kell.

Nem egy közepes labdarúgó, nem egy rokonszenves iparos, nem egy olyan csatár, aki harmincöt mérkőzésenként véletlenül betalál. Hanem Lionel Messi. A világ egyik legnagyobb labdarúgója. Ha már zsidó ügynököt választanak, nem bízzák a véletlenre.

Milyen megtisztelő.

A zsidók ezek szerint nem csupán a bankokat, a sajtót, Hollywoodot, az időjárást, a tőzsdét, a napfogyatkozást és feltehetően a szomszéd vasárnap reggeli fúrását irányítják, hanem gondosan ügyelnek arra is, hogy képviselőik lehetőleg zseniálisak legyenek.

Innen nézve sürgősen át kell vizsgálni az egész egyetemes kultúrát.

Arisztotelész nem volt zsidó ügynök? Felettébb gyanús. Kétezer-háromszáz éve befolyásolja az európai gondolkodást. Ennyi ideig véletlenül senki sem maradhat hatással a filozófiára. A logikát is minden bizonnyal azért találta fel, hogy az antiszemitákat megfossza legfontosabb szellemi eszközüktől: az összefüggéstelen következtetéstől.

Platón? Ő sem úszhatja meg. Barlanghasonlat, ideák, filozófuskirályok – nyilvánvaló kódnyelv. Már az is gyanús, hogy szerinte az érzékelhető világ mögött létezik egy másik, láthatatlan valóság. Pontosan ezt állítják az összeesküvés-elméletek hívei is, csak Platón valamivel szabatosabban fogalmazott.

Bach? Egészen bizonyosan zsidó ügynök volt. Az ember nem írhatja meg csak úgy a Máté-passiót. Bizonyára kódolt utasításokat rejtett a fúgákba. A Wohltemperiertes Klavier valójában a világuralmi terv huszonnégy hangnemben.

Mozart? Harmincöt év alatt több száz mű. Normális ember ennyi idő alatt legfeljebb a társasházi közös költség elszámolását képes befejezni. Nyilván egész ügynökhálózat komponált helyette.

Beethoven? Süketen írta meg a IX. szimfóniát. Az antiszemita világnézet számára ez feltehetően kevésbé hihető, mint hogy titkos jeruzsálemi adóvevő működött a parókája alatt.

Shakespeare? Természetesen ügynök. Egy állítólagos stratfordi színész nem ismerheti ennyire az emberi lelket külső segítség nélkül. Hamlet tétovázása nyilván a cionista geopolitika allegóriája, Lear király pedig azt bizonyítja, hogy Shakespeare már négyszáz évvel ezelőtt pontosan ismerte a mai politikai elit szellemi állapotát.

Dante? Bejárta a poklot, a purgatóriumot és a paradicsomot. Ennyi határátlépéshez még a középkorban is komoly nemzetközi kapcsolatrendszer kellett.

Leonardo da Vinci? Egy ember egyszerre festő, mérnök, anatómus, feltaláló és természettudós? Ugyan már. Egyértelműen több titkosszolgálat közös projektje.

Michelangelo? Képes volt márványból embert faragni. Ez önmagában terhelő bizonyíték.

Rembrandt? Túl sok fény, túl sok árnyék, túl sok bibliai alak. Nem szükséges tovább nyomozni.

Caravaggio? Túlságosan drámai. Vermeer? Túlságosan csendes. Velázquez? Túlságosan jól festette meg a hatalmat. Goya? Túlságosan pontosan látta, milyen szörnyeket szül az értelem álma. Mindannyian gyanúsak.

Picasso természetesen szintén ügynök volt. Egyébként miért nézne egyszerre két irányba egy arc?

Newton sem kerülheti el a vizsgálatot. Aligha véletlen, hogy éppen ő fedezte fel a gravitációt. A háttérhatalom már akkor is azt akarta, hogy minden lefelé essen – kivéve természetesen a zsidó befolyást, amely az antiszemiták szerint kizárólag emelkedik.

Galilei azt állította, hogy a Föld mozog. Ma már tudjuk: valójában mozgatták.

Einstein esetében az összeesküvés-elmélet különösen könnyű helyzetben van, hiszen ő valóban zsidó volt. Itt már nincs szükség annak bizonyítására, hogy ügynök: elegendő megemlíteni, hogy relativitáselmélet. Az antiszemita úgysem érti, de legalább biztos lehet benne, hogy ellene irányul.

Marie Curie kétszeres Nobel-díja nyilván nem kutatási eredmény, hanem adminisztratív hiba a világ-összeesküvés személyzeti osztályán.

Alan Turing nem törte fel az Enigmát: bizonyára előre megkapta a jelszót.

Heisenberg azért dolgozta ki a határozatlansági relációt, hogy már előre ellehetetlenítse az antiszemita bizonyítást. Hol van Messi zsidóságának bizonyítéka? Sehol. Ez azonban csak azt igazolja, hogy rendkívül ügyesen eltüntették.

Kopernikusz? Kimozdította a Földet a világegyetem középpontjából. Ennél súlyosabb támadás az emberi önérzet ellen ritkán történt. Nem csoda, hogy az összeesküvés-elméletek hívei máig bosszút állnak a gondolkodáson.

Thomas Mann? Túl jól értette a német polgárságot. Dosztojevszkij? Túl mélyre látott az emberben. Tolsztoj? Túl sokat tudott háborúról és békéről. Kafka? Nála fölösleges a vizsgálat: ő valóban zsidó volt, ráadásul olyan pontosan írta le a bürokrácia tébolyát, hogy művei ma már inkább használati utasításnak tűnnek.

Homérosz? Egyetlen embernek tulajdonítanak két olyan művet, amelyek csaknem háromezer éve meghatározzák az európai kultúrát. Ez önmagában összeesküvésgyanús. Ráadásul még azt sem tudjuk biztosan, létezett-e. Tipikus fedőszemélyiség.

És mi legyen a sportolókkal?

Pelé? Ügynök. Maradona? Ügynök – bár az „Isten keze” fedőnév kissé hivalkodó volt. Puskás? Nyilvánvalóan ügynök: normális balláb nem lő úgy. Michael Jordan? Senki sem marad ennyi ideig a levegőben külső finanszírozás nélkül. Roger Federer? Túlságosan elegáns. Serena Williams? Túlságosan erős. Usain Bolt? Túlságosan gyors – bizonyára menekült a leleplezés elől.

Johan Cruyff? Nemcsak játszott, hanem gondolkodott is a futballról. Ez már önmagában elfogadhatatlanul gyanús.

És Messi? Messi a koronatanú.

Mert amikor az antiszemita azt mondja, hogy Messi zsidó ügynök, valójában akaratlanul is valami egészen hízelgőt állít a zsidókról. Azt, hogy ha már titokban kiválasztanak valakit, van szemük a tehetséghez. Nem a lelátó negyedik sorának részeg üvöltözőjére bízzák a küldetést, hanem arra, aki hat ember között is megtalálja azt a húsz centiméteres rést, amelyet rajta kívül senki sem lát.

Az összeesküvés-elmélet így önkéntelen dicséretté változik.

A zsidók – állítják ellenségeik – mindenütt jelen vannak. De érdekes módon leginkább ott fedezik fel őket, ahol valaki kiváló, sikeres, művelt, eredeti, alkotó vagy felülmúlhatatlan. Mintha az antiszemita képtelen volna elviselni a nagyságot, ezért inkább zsidóvá nyilvánítja. Amit nem ért, azt összeesküvésnek nevezi; akit nem képes utolérni, azt ügynöknek.

A tehetség ugyanis az antiszemita számára mindig gyanús. A teljesítmény zavarba ejti, mert arra emlékezteti, hogy az emberi nagyság nem származással, háttérhatalommal vagy titkos kapcsolatokkal, hanem adottsággal, munkával, képzelőerővel és intelligenciával magyarázható. Márpedig ez veszélyes gondolat: kiderülhet belőle, hogy a világ nem azért nem ismeri el őt, mert összeesküdtek ellene, hanem azért, mert nincs mit elismerni rajta.

Messi tehát zsidó ügynök.

Bach is az volt. Arisztotelész is. Shakespeare, Rembrandt, Newton, Mozart, Thomas Mann és Picasso szintén.

Sőt, ezen a ponton már komolyan aggódni kell az antiszemitákért. Mert ha minden zseni zsidó ügynök, akkor számukra lassan nem marad más az egyetemes kultúrából, csak néhány rosszul sikerült Facebook-bejegyzés.

Azok viszont megnyugtatóan saját teljesítménynek látszanak.