Morawiecki: “A Holokausztban voltak lengyel elkövetők, zsidó elkövetők…”

Írta: Szombat/MTI - Rovat: Politika, Történelem

Mateusz Morawiecki szavai arról tanúskodnak, hogy ’képtelen megérteni a történelmet és hiányzik belőle a népünk tragédiája iránti érzékenység’ – mondta az izraeli kormányfő, és hozzátette: személyesen szándékozik beszélni vele erről a kérdésről.

A két kormányfő egy müncheni biztonsági konferencián vett részt. A sajtótájékoztatón Ronen Bergman izraeli újságíró, a Jediót Ahronót tudósítója, saját családja történetét felidézve, kérdést intézett Morawieckihez.

Ronen Bergman

„Mindkét szülőm Lengyelországban született. Anyám ötéves korában kitüntetést kapott az oktatási minisztertől, példás lengyel tudása elismeréseképpen. Azután kitört a háború, és a zsidó családokból sokan elpusztultak, mert a lengyel szomszédok feljelentették őket a Gestaponál. Anyám csak azért tudott megmenteni sokakat, mert éjszaka hallotta, hogy a szomszédok másnap reggel jelenteni szándékoznak az SS-nek, hogy zsidók vannak a környéken. A háború után anyám megesküdött, hogy többé egy árva szót sem szól lengyelül. Ha jól értem, amennyiben a törvényt elfogadják, annak értelmében én bűnt követek el, ha erről beszélek. Mi a céljuk, miféle módszert követnek ezzel a törvénnyel? Mit üzennek ezzel a világnak? Ellentétes reakciót váltanak ki, és még jobban ráirányítják a figyelmet ezekre az atrocitásokra.”

Morawiecki láthatóan zavarba esett, és a következőket válaszolta: „Természetesen nem büntetendő, ha azt mondjuk, hogy voltak lengyel elkövetők, mint ahogy voltak zsidó elkövetők, orosz elkövetők, ukránok, nem csupán német elkövetők.”

Mateusz Morawiecki

A továbbiakban Morawiecki azt mondta, hogy a törvénnyel azt kívánják megakadályozni, hogy a náci megszállás idején elkövetett bűnöket hamisan az akkori lengyel kormány politikája következményének tüntessék fel. Ugyanis – idézte fel Morawiecki – az elmúlt évben a lengyel nagykövetségekhez 260 olyan beadvány érkezett, amiben „lengyel haláltáborokat” emlegettek. Hozzátette: a háború idején a lengyel nép általában segítette ’zsidó testvéreit’, és mostanában a holokauszt áldozatai és elkövetői között a választóvonal egyre inkább elmosódott.

A lengyel miniszterelnök kijelentését élesen bírálták izraeli ellenzéki képviselők.

„Morawiecki utolsó holokauszt tagadó módjára beszélt. Több millió zsidó vére az égre kiált a lengyel földből, a történelemhamisítás és a felelősség áthárításának dacára. A zsidók holokausztjában a lengyelek aktív szerepet vállaltak. Az izraeli kormánynak élesen el kell ítélnie a miniszterelnök szavait.” – szólt Avi Gabbay ellenzéki pártvezér twitter üzenete.

Tzipi Livni, a Cionista Unió képviselője, korábbi külügyminiszter, aki ott volt a sajtókonferencia helyszínén, ’megrázónak’ tartotta a jelenetet, amikor Bergman kérdésével sarokba szorította a lengyel kormányfőt, és tapsot kapott a hallgatóságtól.

Yair Lapid a Yesh Atid  párt vezetője, a lengyel törvény egyik legharcosabb bírálója: „A lengyel miniszterelnök kijelentése  a legősibb antiszemitizmust idézi. Márpedig az elkövetők nem áldozatok. A zsidó állam nem tűrheti, hogy az áldozatokat vádolják gyilkossággal.” Lapid felszólította Netanjahu miniszterelnököt, hogy hívja vissza az ország varsói nagykövetét.

Ksenia Svetlova, a Cionista Unió képviselője szerint Morawiecki „kimutatta foga fehérjét. Emlékezzünk, hogy „szerény becslések szerint mintegy 200.000 zsidót a lengyelek gyilkoltak meg. A két ország közötti jelenlegi vita egyre inkább elmérgesedik, és nem szabad kompromisszumot kötni. Ha nem ragaszkodunk az igazsághoz, akkor azt senki más nem fogja felvállalni helyettünk.”

Párttársa, Itzik Shmuli azt mondta, hogy Mazowiecki „szánalmas projektjének következő fejezete az lesz, hogy a zsidókat vádolja meg a holokauszttal, a nácikat pedig a körülmények áldozatának fogja feltüntetni. Hatmillió zsidót és a zsidó államot fogja beperelni, amit nem hagyhatunk!”

Az élesedő vita mostanra kölcsönös vádaskodásba csapott át. Izraelben egyesek a főként katolikus lengyeleket antiszemita érzelmekkel és holokauszt tagadással vádolják. A lengyelek viszont rágalmazásnak tartják, hogy a németek által elkövetett bűnökkel hozzák őket kapcsolatba, minthogy maguk is a nácik áldozatainak egyik legnagyobb csoportját képviselik.

Izrael, számos nemzetközi holokauszt kutató szervezettel együtt úgy véli, hogy a törvény gátat vet a történelemről szóló vitáknak, sérti a véleménynyilvánítási szabadságot és fehérre mossa Lengyelország második világháborús történetét.

Netanjahu szerint a törvény célja „az igazság eltorzítása, a történelem átírása, és holokauszt tagadás.”

A lengyel kormányfői hivatal vasárnap elutasította, hogy holokauszttagadás lenne Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő előző napi, többek között Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök által is bírált kijelentése, miszerint a második világháború idején akadtak “zsidó elkövetők” is.

A lengyel kormányfői hivatal honlapján olvasható közlemény szerint Morawiecki szavainak “a legkisebb mértékben sem a holokauszttagadás volt a célja, mint ahogy az sem, hogy a németek által elkövetett népirtás miatt a zsidó áldozatokat vádolják”.

A lengyel kormányfői hivatal közleményében felidézik: Morawiecki többször is aláhúzta, hogy “a lengyel fél tiszteletben szándékozik tartani a zsidó érzékenységet, valamint az is célja, hogy az igazság és a kölcsönös bizalom jegyében párbeszédet folytassanak Izraellel és a zsidó diaszpórával”.

Morawiecki előző napi szavait a varsói közlemény úgy értelmezi, mint “felhívást a zsidók ellen elkövetett bűntettekről való őszinte beszédre”. “Minden egyedi esetet külön kell értékelni, egyetlen egyedi rossztett miatt nem vádolhatók egész leigázott nemzetek” – áll a dokumentumban, amely felidézi: a zsidók ellen elkövetett népirtást megelőzően a Harmadik Birodalom megszállta Lengyelországot, ezért nem lehet azonos módon értékelni “a német elkövetők és az áldozatul esett nemzetek, különösen a zsidó, a roma és a lengyel nemzet” felelősségét.

A lengyel kormányzó párt, a Jog és Igazságosság  szóvivője, Beata Mazurek a PAP hírügynökségnek vasárnap elmondta: Morawiecki “az izraeli fél számára nehezen elfogadható igazságot mondta ki”. Előfordult, hogy különféle egyének együttműködtek a megszállóval, ezért nincs szükség bocsánatkérésre az “igazság kimondása miatt” – fűzte hozzá Mazurek.

Történelemhamisítással vádolta meg Morawieckit, és bocsánatkérést követelt vasárnapra virradóan Ronald S. Lauder, a Zsidók Világkongresszusa elnöke is, “paródiának” nevezve, hogy a zsidókat a holokauszt elkövetői között említik.

Szombat

A Holokauszttal kapcsolatban „természetesen nem büntetendő lengyel elkövetőkről beszélni, mint ahogy voltak a tettesek között zsidók, oroszok, ukránok, nem csupán németek.” Így válaszolt a lengyel…

támogatás
Pop up banner

Címkék:elkövetők, holokauszt, Holokauszt-tagadás, Morawiecki

[popup][/popup]