Mit tanulhatunk a lubavicsiaktól?

Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, miként sikerült a status quo ante felekezetű lubavicsi EMIH-nek befolyást szereznie az orthodox MAOIH-ban, és a kulcspozíciókat az ő felekezetükhöz tartozó vagy velük szimpatizáló emberekkel betöltve de facto elfoglalnia azt. A legutóbbi hírek arról szóltak, hogy a MAOIH közössége már a saját zsinagógáját sem használhatta, ám miközben őket abból kiszorították, az oda látogató turistákat beengedték.

Minél több részlet derül ki az elmúlt időszak eseményeiből, annál jobban megdöbbenhet az olvasó. Tényleg így viselkednek önmagukat vallásos zsidónak tartó emberek? Vajon mit gondolhat mindezek alapján a szűkebb zsidó és a tágabb magyar közvélemény a zsidó vallásról? Ha végigkövetjük az eseményeket, hamar rájöhetünk, hogy annak célja és megvalósítása több ponton is ellentétes a zsidó vallás előírásaival, így felmerülhet bennünk a kérdés, vajon milyen ideológiát követ valójában a lubavicsi mozgalom?

Az EMIH célja nyilvánvaló, a saját felekezetén kívül a magyarországi orthodox zsidó hitközség tekintélyét és vagyontárgyait is meg akarja szerezni. Bár a zsidó hagyományban mindegyik tórai törvény egyformán fontos, a Tízparancsolat kiemelkedik mind közül. A legutolsó parancsolatban Isten arra szólít fel, hogy ne kívánjuk meg felebarátunk házát, feleségét, vagyonát, stb. Bár külön nincs nevesítve, joggal feltételezhetjük, hogy e tiltás kiterjed felebarátunk hitközségére és annak vagyontárgyaira is. Az EMIH törekvése így annak legesszenciálisabb mivoltában ellentétes a Tórával.

Nézzük a megvalósítást. Ahhoz, hogy az EMIH befolyást szerezzen a MAOIH-ban, olyan embereket kellett a hitközség tagságába küldenie, akik önmagukat a MAOIH érdekeit szem előtt tartó, a közösség aktív tagjaivá válni kívánó embereknek adják ki, de valójában egy másik zsidó felekezet, a lubavicsi EMIH számára akarják átjátszani azt. Azóta kiderült, hogy ezek az emberek nem lettek a MAOIH közösségének aktív tagjai, és a vezetést leváltva olyan embereket neveztek ki, akik az EMIH érdekeit tartják szem előtt. Hogy az összefonódás teljes legyen, a MAOIH főtitkára Köves Slomó sógora, a szintén lubavicsi Oirechman Smuel lett. A zsidó vallás az ilyen viselkedést genévát dáátnak, azaz a másik elméjének meglopásának tartja (hétköznapi szóhasználattal a másik félrevezetése), és természetesen nem engedi meg.

Az új vezetés szerint a MAOIH korábban nem kezelte jól a pénzügyeit, és azért van szükség az EMIH bevonására, hogy segítsen ismét felvirágoztatni az orthodox hitközséget. Eszerint tehát a lubavicsiak és szimpatizánsaik azért szerezték meg a MAOIH-t, hogy segítsék annak vallási életét. Azon túl, hogy jelenleg ennek épp az ellenkezője történik, már a Talmud is foglalkozik azzal a kérdéssel, vajon teljesíthetünk-e egy micvát egy másik előírás megszegésén keresztül (micvá hábáá báávérá)? A Talmud (Szukká 30a) a lopott ünnepi csokor (luláv) példáján mutatja be, hogy az ilyen tett nem számít micvának, amiből könnyen belátható, hogy egy csalással megszerzett hitközség felvirágoztatása sem tekinthető vallásos tettnek.

Mivel a MAOIH korábbi tagsága is úgy érezte, félrevezették, rabbinikus bírósághoz fordultak, amely kimondta, hogy az új tagok belépése törvénytelen, és így az a közgyűlés is, amelyen ezek a tagok EMIH közelivé változtatták a MAOIH-t. A jeruzsálemi Bét Din Cedek sel háÉdá háChárédit az ortodox (chárédi) közösségek legtekintélyesebb rabbinikus bírósága, meglepő módon azonban a lubavicsi EMIH (amely egyszerre tartja magát chárédi ortodoxnak és status quo antenak) önmagára nézve nem tartotta kötelező érvényűnek a bíróság döntését, ismét megszegve a Tóra előírását (5Mózes 17:8-11). Mindez azért is érdekes, mert korábban, amikor az EMIH és a Mazsihisz között volt nézeteltérés, akkor Köves Slomó úgy nyilatkozott, hogy aki nem fogadja el egy autentikus rabbinikus bíróság joghatóságát, „az magát a mózesi tradíciót vonja kétségbe”. Vajon mit jelent mindez a lubavicsi közösségre nézve?

A történtek a „chászid” kifejezést is újraértelmezik. A chászid szó eredeti jelentése „jámbor, istenfélő ember”, olyan valaki, aki nem csak a törvény betűje szerint él, hanem a Tóra szellemiségét követve még annál is többet tesz (lifnim misurát hádin). Ebben az esetben azonban ennek épp az ellenkezője történt. Olyan cikkeket olvasva mind a zsidó, mind a nem zsidó sajtóban, amelyekben ortodox zsidó emberek kérik, hogy adják vissza nekik a hitközségüket, és olyan fotókat látva, amelyeken az utcán kénytelenek imádkozni, a lubavicsi chászidok az egyik legnagyobb bűnt követik el, Isten nevének megszentségtelenítését a világban (chillul Hásem).

Mivel a lubavicsiak vitatják, hogy bármilyen vallási törvényt megszegtek volna, nézzünk meg még két tórai fogalmat, amik a történtek szempontjából relevánsak lehetnek. Az egyik az ún. márit ájin. A Tóra szerint nemcsak arra kell vigyáznunk, hogy ne szegjünk meg egy törvényt, de arra is figyelnünk kell, hogy viselkedésünk ne keltse azt a gyanút egy másik emberben, mintha megszegnénk azt (és ezzel őt magát bűnbe vinnénk) (4Mózes 32:22). A másik a lifné iver, azaz a „vak elé ne vess gáncsot” tilalom (3Mózes 19:14), mely ebben a kontextusban azt jelenti, hogy a viselkedésünk ne buzdítson egy másik embert a vallási törvények figyelmen kívül hagyására. A történtek alapján ugyanis mások joggal következtethetnek arra, hogy a Tóra törvényeit csak akkor kell betartaniuk, ha nincs olyan személyes vagy szervezeti céljuk, ami felülírná azt. Mivel az események sok emberben a fentiek benyomását keltik, így e tekintetben a lubavicsiak mindenképp gondatlanul jártak el.

Mindez azonban még megváltozhat. Az elmúlt héten emlékeztünk meg a jeruzsálemi Szentély lerombolásáról, amit bölcseink Kámcá és Bár Kámcá történetével illusztrálnak (Gittin 55b-56a). E történet szerint a rabbiknak lehetőségük lett volna felszólalni a Bár Kámcát érő megaláztatással szemben, de csendben maradtak, s végül ez vezetett a második Szentély lerombolásához. Ennek a történetnek ma, Magyarországon kiemelt jelentősége és aktualitása van.

A hazai lubavicsi közösség vezetője, Oberlander Báruch rabbi a történtek óta szintén csendben van, miközben a szeme előtt veszíti el a MAOIH régi tagsága saját „kis szentélyét”. Az ősi rabbikkal ellentétben azonban neki módja van visszafordítani az eseményeket. Csupán meg kell hallania Tisá beáv üzenetét, és a Budapesti Chárédi Zsidó Közösségek Rabbinikus Bíróságának elnökeként támogatnia a jeruzsálemi chárédi rabbinikus bíróság döntését, és kérnie saját közösségétől az eredeti állapot visszaállítását.

A lubavicsi mozgalom egyik gyakran hangoztatott célja a messiás eljövetelének elősegítése. Mivel a második Szentély a zsidók közötti oktalan gyűlölködés miatt lett lerombolva, ezért bölcseink szerint ennek ellentéte, a másik ember önzetlen szeretete (áhávát chinám) segítheti annak újbóli felépülését. A MAOIH eredeti állapotának visszaállítása kétség kívül ilyen tett volna, mely egyben növelné a világban Isten nevének megszentelését, így minden bizonnyal ez lenne a néhai Lubavicsi Rebbe akarata is.