Mit gondolna Herzl az igazságügyi reformról? Nem kérdés

A Cionista Világszervezet (World Zionist Organization) elnökhelyettese, Dr. Yizhar Hess Budapesten járt. Ennek alkalmából küldte el írását a Szombatnak.

Herzl, aki értett a politikához, számtalan esszét és naplóbejegyzést hagyott hátra, amelyekből nem csupán az általa elképzelt ország jellegét ismerhetjük meg, hanem azt is, mennyire mélyen gyökerező és hiteles volt a demokratikus értékek iránti elkötelezettsége.

Nem kevésbé hiteles volt az Izrael örökségéhez való kötődése. Herzl tudta, hogy egy olyan zsidó állam, amely nem igazi demokrácia, nem fogja tudni megvédeni polgárainak alapvető jogait, és nem fogja biztosítani, hogy minden egyes zsidónak helye legyen benne. Herzl soha nem álmodott egy olyan országról, ahol nincs erős és független igazságszolgáltatás, és ahol a fékek és egyensúlyok rendszere nem fékezi a kormány hatalmát, mint ahogyan azt egy szélsőséges kisebbség most Izraelben, a többség akarata ellenére megpróbálja létrehozni. Herzl nem volt vallásos, de a szüntelen ultraortodox propagandával ellentétben Herzl nem asszimilált családból származott.

Ezért volt fontos számomra, hogy a néhány órában, amíg Budapesten tartózkodtam, egy pillanatra leüljek arra a székre. A 13. sor, 1-es számú szék, az az állandó hely, amelyet Herzl apja, Jakab foglalt el a neológ Dohány utcai zsinagógában.

Emlékszem az izgalomra, amely közvetlenül azután tört rám, hogy elfoglaltam jelenlegi pozíciómat a Cionista Világszervezet alelnökeként, amikor is először kerestem fel a Herzl-szobát a Központi Cionista Archívumban. A fehér kesztyűt viselő kurátor óvatosan kihúzott egy meghívót egy különleges borítékból: egy Herzl Tivadar nevű fiú bármicvójára szóló meghívót.

Itt, ebben a hatalmas zsinagógában (amely 3000 ülőhellyel rendelkezik, így a legnagyobb Európában és a világ legnagyobbjai közé sorolják) a Tórához hívták Herzlt. Az istentisztelet után a Herzl család meghívta vendégeit egy vacsorára az otthonukba.

Magának a bármicvónak a leírása is szívhez szóló és méltóságteljes:

„…Szülők és rokonok, köztiszteletben álló rabbik, tanárok – akik héberre és angolra, franciára és olaszra tanították a fiút, valamint zongorázni –, idősebbek és fiatalok egyaránt körülveszik a fiút a bármicvóján. Nem volt szüksége a tanárra, hogy „prédikációt” tanítson neki a bármicvóra; ez a tizenhárom éves fiú mesterien beszélt és írt, továbbá már gyermekkorában tanítottak neki költészetet. Kis szobája sarkában csupán a Próféta Haftárá fejezetét jegyezte meg, és azon a sábbáton az ősi dallam áradt a fiú szájából, és harmonikus dallammal töltötte meg az Isten házát.” (Dr. Patai József: Herzl)

A neológ judaizmus – a zsidóság egy fontos, jelenleg csak Magyarországon jelen lévő ága – a XIX. század közepén jött létre és hódította meg szinte az egész magyar zsidóságot. Ez egy kísérlet volt arra, hogy bebizonyítsa, a judaizmus releváns. Életben maradt. Nem egy archaikus relikvia, hanem egy fejlődő vallás. Ennek szellemében és a háláchá keretein belül (a később a konzervatív judaizmus szellemi atyjának is számító Zechariah Frankel rabbi hatására kialakult értelmezésben) a neológ rabbik ügyeltek arra, hogy magyarul (és ne jiddisül) tartsanak prédikációt. Eltávolították a férfiak és nők közötti válaszfalat (bár gondoskodtak róla, hogy külön üljenek). Szentélyeiket tervezésüknél fogva ragyogás és pompa övezi. Szertartásaikat orgonajátékkal egészítették ki (de ügyeltek arra – és a mai napig ügyelnek rá –, hogy az orgonaművész ne legyen zsidó).

És hogy a cionista mozgalom mennyit köszönhet a neológ zsidóságnak? Te jó ég, nagyon sokat! Mivel nem csupán Herzl ismerte a neológ Dohány utcai zsinagógát. Nordau (Herzl ortodox származású helyettese), Komoly Ottó (akinek a története még nem kapta meg a megérdemelt elismerést), Szenes Hanna, Haviva Reik és még sok-sok más személy is.