Megtaláljuk a bennünk rejtőző erőt

Írta: Dr. Verő Tamás főrabbi - Rovat: Hagyomány, Politika

Ha egy szóval jellemeznénk napjainkat, az a bizonytalanság lenne.

Dr. Verő Tamás főrabbi

Egy világjárvány árnyékában élünk, zárt ajtók mögött, háború zajlik a világban, a gazdaság kiszámíthatatlan, az eddig garantáltnak számító alapvető és kényelmi szolgáltatások kérdésessé váltak. Mindeközben folyamatosan halljuk a nyomasztó híreket a szélsőséges időjárásról, melyet a felmelegedés okoz. Az iráni atombomba előre haladt fázisa is aggodalomra ad okot Izrael, és az egész világ számára. Nap mint nap szembesülünk a társadalmi problémákkal, az elszegényedéssel, az infláció okozta dráguló mindennapokkal. Bár mindezek alapján teljesen indokoltnak tűnhet a belső bizonytalanság, mégis hibát követünk el azzal, ha ezt elfogadjuk. De mit tudunk tenni ellene?

A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk. Meg kell tanulnunk nem az általunk befolyásolhatatlan külvilágtól várni a biztonságérzetet. Helyette önmagunkban kell felépítenünk, belülről kell éreznünk egy elemi erőt, ami minden külső hatásnál biztosabb. Ami a miénk, mindig és mindenhol, minden helyzetben. Jom kipur, az önvizsgálat napja. Értékeljük az elmúlt évben hozott döntéseinket, átgondoljuk, kit bántottunk meg, milyen jó és rossz cselekedeteink voltak.

Most, ebben az évben, szenteljük ezt a napot arra is, hogy magunkba fordulunk, és megtaláljuk a bennünk rejtőző erőt, ami megadja majd nekünk a biztonságérzetet az előttünk álló, kihívásokkal teli esztendőben. Ennek a belső erőnek zsidó identitásunkból kell táplálkoznia, mert tartalmazza a túlélés minden, mindannyiunk számára személyre szabott útvonalát. Ünnepekkel, anekdotákkal, történelmi hősökkel, bibliai és családi történetekkel, a folyamatos vándorlásokkal, menekülések ösztönös rutinjával, győztes pillanatokkal, mély hittel, hagyományokkal, tanulással, megvalósíthatatlannak tűnő célokkal és álmokkal tűzdelt zsidó  történelmünk utat mutat nekünk.

Nem engedhetjük, hogy a bizonytalanság érzése elhatalmasodjon felettünk. Minél bizonytalanabb körülöttünk a világ, annál fontosabb, hogy mi, magunkban, biztosak legyünk. Legyen egy belülről fakadó önbizalmunk, bátorságunk, amit nem a környezetünkből, hanem a hitünkből táplálunk. Vegyük példának népünk nagy vezérét, Mózest. Nem rendelkezett átlagon felüli önbizalommal, kiemelkedő erővel, sőt, kifejezetten bizonytalan volt még akkor is, amikor Isten megszólította, hogy teljesítse prófétai küldetését.

וַיֹּאמֶר מֹשֶׁה אֶל-יְהוָה, בִּי אֲדֹנָי, לֹא אִישׁ דְּבָרִים אָנֹכִי גַּם מִתְּמוֹל גַּם מִשִּׁלְשֹׁם, גַּם מֵאָז דַּבֶּרְךָ אֶל-עַבְדֶּךָ:  כִּי כְבַד-פֶּה וּכְבַד לָשׁוֹן, אָנֹכִי

„És szólt Mózes az Örükkévalóhoz: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgádhoz. Mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok.” (Mózes II. 4:10)

Ami mégis kiemelte Mózest a tömegből – amiért az Örökkévaló őt választotta -, az a hite volt az Örökkévalóban. Ebből merített erőt, épített önbizalmat, és vált a zsidó történelem kiemelkedő alakjává.

A hit egy nehezen körül írható fogalom mindannyiunk számára. Bölcseink között több évszázadra visszanyúló elméleti vita folyik arról, értelmezhető-e, Istenben való hitre vonatkozó parancsolat. Ugyanis, ha valaki betartja a parancsolatokat, micvéket, az magába foglalja a feltételezést, hogy hisz Istenben, tehát a parancsolat céltalan. Ha pedig valaki nem hisz Istenben, akkor nem törődik vele, hogy mit parancsol neki. Tehát akár hívő, akár nem hívő embernek szól a parancsolat, mindkét esetben nehezen értelmezhető.

Nem kapunk hát konkrét útmutatást a Tórában arra vonatkozóan, hogyan erősítsük a hitünket, ami utána lelki erőt ad nekünk. Úgy tűnik, ezt mindenkinek magának kell megtalálnia. Erre a feladatra a mai nap, jom kipur a legalkalmasabb.

Most, amikor önmagunkra szentelünk egy teljes napot: gondolatainkra, elhatározásainkra, életmódunk és döntéseink értékelésére, bűneink utáni megtérésre, megbocsájtásra és imádkozásra. És hogy mindezek a gondolatok valóban erőt adjanak és meghallgatásra találjanak, ehhez kérjük most az Örökkévaló áldását…

(Beszéd a Frankel Leó úti zsinagógában, jom kippur előestéjén.)

[popup][/popup]