Mazsihisz: Vita egy imatermi emléktábla miatt, melyen Orbán Viktor neve is szerepel

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A magyar kormány 43 millió forintos támogatásával újult meg a kecskeméti zsidó hitközség nagy imaterme.

Soltész Miklós egyházügyi államtitkár, Róna Tamás kecskeméti főrabbi, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke és Feldmájer Péter, a Mazsihisz közép-magyarországi csoportjának elnöke az avatóünnepségen (Fotó: MTI, Újvári Sándor)

Az avatáson, melyről a baon.hu számolt be, Feldmájer Péter, a Mazsihisz Közép-Magyarországi Területi Csoportja elnöke úgy fogalmazott: régi álma valósult meg a holokauszt és a kommunizmus kártételei után főnixmadárként feltámadó kecskeméti zsidóságnak, amely méltó helyszínen, 21. századi körülmények között tudja hitét gyakorolni.

Mint mondta, a közösség megnövekedett aktivitásához a régi, kisebb terem már nem biztosított elég teret, az újban viszont meg tudják tartani legnagyobb ünnepüket, a pészahot, a szabadulás ünnepét.

Feldmájer Péter köszönetet mondott a támogatásért a miniszterelnökségnek, a polgármesternek és az önkormányzatnak is, egyben reményét fejezte ki, hogy sikerül majd felújítaniuk az ózsinagóga épületét is, ahol terveik szerint képtárat rendeznének be (tavaly szeptemberben jelentette be Soltész Miklós egyházügyi államtitkár, hogy ennek további rekonstrukciójához a magyar állam 15 millió forinttal járul hozzá) – írja a baon.hu.

Az imateremben szereplő emléktáblán szerepel többek között az is:

„Ezen nagyimaterem épült az Örökkévaló dicsőségére a teremtés 5780. évében a Holokauszt- és az ateista korszak pusztításai után a hamvaiból feltámadt kecskeméti zsidó közösség részére, Magyarország Kormánya segítségével Orbán Viktor miniszterelnök Soltész Miklós egyházügyi államtitkár támogatásával Dr Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Közép-Magyarországi Területi Csoportja Elnökének elképzelései szerint.”

A vitát kiváltó emléktábla a kecskeméti zsidó hitközség imatermében (Fotó: Baon.hu)

A holokauszt és az ateista korszak pusztításainak egymás mellé helyezése éles vitát váltott ki a facebook számos fórumán, és a Mazsihisz elnöke, Heisler András kritikáját is magára vonta, aminek a Heti TV-ben és a Kossuth Rádió Halljad Izrael című műsorában is hangot adott:

A holokausztot és az ateizmus nem lehet egy szinten emlegetni

A holokausztot és az ateizmus nem lehet egy szinten emlegetni – Coub – The Biggest Video Meme Platform by Unbeliever

Heisler András a rádióműsorban azt mondta, a Mazsihisz vezetése nem is tudott az átadóünnepségről, ahogy az emléktábláról sem, amelyen a Mazsihisz neve nem is szerepel.

Heisler ezt a lépést nagyon rossz tendenciának nevezte, ami biztosan nem marad következmények nélkül.

Már azért is, mert – mint megjegyezte – az emléktáblán szereplő gondolat, amely egy szintre hozza a holokausztot és az ateizmust, az már maga is súlyos hiba. Azt sem tartja ízlésesnek a Mazsihisz elnöke, amikor egy ilyen emléktáblán aktív politikusok neve szerepel. Hozzátette: abban egészen biztos, hogy nem a kormánytól érkezett kérés Orbán Viktor miniszterelnök nevének megörökítése miatt.

Amennyiben a Mazsihiszt előre értesítette volna a helyi zsidó közösség a szándékaikról, akkor nem következtek be volna ezek a súlyos hibák” – tette hozzá Heisler András.

[popup][/popup]