Magyar haszid (irodalmi) emlékezet-tájak

„A mai csodarabbik többé-kevésbé üzletemberek. Van köztük jámbor, istenfélő is. De van szédelgő is. A mi szentünk, a kállói, nem ilyen. Az költő. Poéta, az isten kegyelméből. És magyar.” (Szabolcsi Lajos: A Tisza partján, a kállói szent pap meséi, in: Délibáb)

Száz Pál rendező-dramaturg, irodalomtörténész, Borbély Szilárd életművének kutatója nem kis vállalkozásba kezdett. Esszészerű tanulmánykötete (A tizedik kapu – A haszidizmus hatása a magyar irodalomra.) hiánypótló, hiszen korábban alig vetült erre fény és figyelem. Olvasói közelítésből nem könnyű olvasmány, az erősen szakmai részeknél káprázhat a szemünk.

A kötet elején a fontosabb jelenségekről olvashatunk. A haszidizmus, mint a 18. századi kelet-európai zsidóság judaizmuson belüli vallásos rajongó mozgalma a történetmesélés révén megtartó erejűnek bizonyult. Noha, a haszkala, a zsidó felvilágosodás hívei, a mászkilok berzenkedtek a haszid tanításoktól, és szatirikus írásokban ennek hangot is adtak, ám a mozgalom egyes vidékeken hódított. A csodarabbikhoz fűződő legendák és parabolikus történetek a szóbeliség útján a népkönyvekbe kerültek, és a 19-20. század fordulóján, mikor felfedezték őket, válhattak irodalmi szövegekké. Martin Bubernek hála, a legendák elérhetőek lettek.

A szerző a magyar irodalom haszid ihletésű motívumait úgy tárja fel, hogy alkalmazza az összehasonlító irodalomelmélet közelítéseit. Állítása, hogy aligha lehet egységes irodalomtörténeti tendenciáról beszélni, és a téma elválaszthatatlan a magyar zsidó irodalomtól. A korszakhatár a vészkorszak. A hajdani közösségeknek nem maradt nyoma, annak a néhány műnek a szerzője, amely 1945 után erről a világról hírt adott, az emlékezetét hívta segítségül. Elie Wiesel művei és Láng György posztumusz kiadású Hanele (1980) c. regénye, vagy Kaczér Illés trilógiája, a Ne félj, szolgám, Jákob (1952) e retrospektív távlatból születtek. Az irodalmi haszidizmus csendben élt tovább, és a rendszerváltás után bontakozott ki a zsidó reneszánsszal. Az ekkor született alkotásokat a haszid történetgyűjtemények fordításai és kiadásai ihlették.

A huszadik század eleji zsidó irodalom érdeklődése e zárt és egzotikus világ felé nem csupán etnográfiai jellegű, volt néhány alkotó, aki ebből a közegből jött. A haszidizmus „térképén” Magyarország köztes tér volt Ostjudentum és Westjudentum között, és az észak-keleti régió közösségeinek pozíciója marginális maradt kulturális és gazdasági tekintetben. A haszid történetek azonban divattá váltak.

A kötet második része Patai József és Szabolcsi Lajos haszid gyűjteményeire fókuszál. Mindkét sajtómenedzser munkássága árnyékban maradt, sajnos. Patai, az Egyenlőség szerkesztőjeként Martin Buber első német gyűjteményeinek megjelenésével egy időben közölt haszid adaptációkat (néha Secundus álnéven): 1907-től kezdve két éven át Mesék a chászid-világból címmel. Miután az Egyenlőségtől érzékeny búcsút vett, amelyet nem árnyékolt személyes konfliktus és megalapította a Múlt és Jövőt (1911) újakat is tett közzé lapjában, majd könyvet adott ki Kabala. Lelkek és titkok (1919) címmel. (A bővített kiadás 1937-es.)

Szabolcsi Lajos apja, Szabolcsi Miksa halála után 1915-ben lett az Egyenlőség főszerkesztője, 1918-tól kezdve írt haszid történeteket. 1919-ben jelent meg könyve Három zsidó mese: A leveleki menyegző, Nefelejts, Mayerl címmel. Az 1927-es újrapublikált Délibáb. Zsidó legendáskönyv a szerző magyar haszid elbeszélései mellett Baál Sémhez kötődő történeteket is tartalmaz.

Száz Pál kiemeli a két író-publicista haszidizmushoz való viszonyának különbségeit. Patai irodalmi világa „családias”: haszid családból származott. A szülői ház légköre, ahol szent mesék ringatták álomba, az iskola és tanítóinak emlékei elevenen éltek benne. Az író a szülei (a boltos apát lefárasztottak vevői és a belzi rebbéhez zarándokolt) és mesterei (például reb Sáje, Steiner Jesája) alakján keresztül kapcsolódik emlékezet-láncolatként az örökséghez, mint utolsó tanúja e varázslatosan áhítatos életmódnak. Haszid univerzuma földrajzilag is nyitott, átjárható világi és szakrális tér.

Szabolcsi kapcsolata a haszid közösséghez áttételes; nyírturai szőlőműves apai nagyapja az összekötő kapocs. Nézőpontja és módszere intellektuális, etnografikus, nem mellőzi a történeti kontextust, és hangsúlyozza zsidó-magyar kettős identitását. Zsidó legendái zárt térben, „lírai helytörténetben” idealizálódnak. A folklór hozzáadásával válik a szabolcsi vidék fiktív haszid tájjá, Taub Eizik magyaros, sőt, szinte betyáros alakjával.

Patai József Középső kapu c. korai művében az elbeszélő emléktörmelékekből rekonstruálja gyöngyöspatai gyermekkorát, a héderben töltött órákat, a Talmud Középső kapu c. traktátusának újraolvasásával. A gyermek narrátor emlékképeiből a vidéki zsidó és (nem zsidó) élet közös / közösségi térré tágul, ünnepekkel és talmudi alakokkal. A talmudi idézetek szövegalkotó mozaikok ebben a líraian szociografikus műben.

A szerző Kárpátalja és Máramaros regionális, többnyelvű, transzkulturális zsidó kánonjára, egy közös nevező körvonalazására is tesz kísérletet. A haszid közösségek életét ábrázoló, az elveszett világra emlékező alkotások egy része a holokauszt-irodalomhoz tartozik (Elie Wiesel, Helena Marsiková, David Weiss Halivni). Egyes szerzők a mélyszegénységet ábrázoló izgalmas szociokulturális leírásaikban a zsidó nők kiszolgáltatottságáról is beszélnek: a cseh Iván Olbracht Átok völgye c. próza triptichonja (1937) vagy Láng György Hanele (1980, posztumusz kiadás) különösen radikális e téren. Újvári Péter, aki többnyire mászkil nézőpontból, kritikusan ábrázolja a haszid miliőt, Akik a Holdat lesik (1911) c. írása vagy Schön Dezső Istenkeresők a Kárpátok alatt (1935) c. riportregénye a bezárkózásra és a maradiságra is rámutat.

A harmadik rész az ezredforduló haszid tárgyú irodalmi műveit tárgyalja. Martin Buber Haszid történetek c. antológiája (1995-ben Rácz Péter az 1949-es kései kiadást korszerűsítette) és Jiri Langer Kilenc kapu (2000) c. haszid gyűjteményei (Zádor András fordításában) ekkor jelentek meg. Röhrig Géza A rebbe tollatépett papagája (1999) c. prózagyűjteményének alcíme képzelt haszid történetek; e lélegzetelállító posztmodern haszid imitációra ráborul valami mágikus realizmus. Írását Langernek ajánlotta. A haszid legenda- transzformációkban az elképzelt Grujavici lengyel rebbe és közösségének élete elevenedik meg a huszadik század megannyi córeszén át, a fiktív Grujavicból Bergen-Belsenen át Brooklynig ívelve. A valóságot az imaginárius elemek az abszurd és a fantasztikum felé billentik. A színes fantáziavilágban az Írás is kizökken a helyéről, a haszid motívumok, a technika vívmányai (a rabbi villanykörtéket ajándékoz), a popkultúra, a traumák, a menekültek otthontalansága is formálják az anekdotákat. Ál haszid történetek ezek a huszadik századi zsidó sorsról, és ebben a világban az is természetes, hogy a rabbi egyik tanítványa pszichoanalitikus lett.

A haszid történetek ezredforduló utáni színpadi adaptációjára három példát látunk.

Kárpáti Péter A negyedik Kapu (2004) c. előadása a Lange r-i meseszövésre rímelő kötetlen stációdráma; narratív és a performatív elemekkel. Boross Martin Harminchatok (2012) c. drámája Langer adaptációja és André Schwartz-Bart Igazak ivadéka c. regényéből merít, és a Messiásvárást a kétséggel ütközteti. Borbély Szilárd Szól a kakas már (2013) c. darabja a Purimspíl és a középkori misztériumjáték művészi találkozása. Az elhangzó zsidóviccek feloldódnak a haszid anekdoták humorában. A karneváli hangulatban a zsidó-magyar együttélés helyszínén, a faluban, a kállói csodarabbi legendája profanizálódik.

Borbély Szilárd életműve reflektorfénybe kerül; a haszidizmus kortárs irodalmi recepciójától szerepe elválaszthatatlan; a haszid inspirációk műveiben visszatérőek. Adaptációiban műfajtól függetlenül a zsidó és haszid motívumok keresztény elemekkel ötvöződnek. A vallások közötti párbeszédes irodalmi térben felborulhatnak a hagyományok jelentésrétegei.

A Haszid Szekvenciák egyes darabjai a stetl világába repítenek, és az újszülött Messiás/Megváltó szerepe felcserélhető. A Messiás motívum kísérő jelenség; az evangélium „forgatókönyvére” ráépülő haszid történetek hibrid univerzumok. A Míg alszik szívünk Jézuskája betlehemes misztériumjáték a haszid stetlben és a Haszid Szekvenciák ciklusának holokausztverseiben Jézus is mártír. Ki tudhatta, érezhette volna jobban azt, amit Borbély felismert – már csak saját bizonytalan identitása és személyes drámája okán – hogy ez a két világ mennyire átjárhatóan egybecsúszik?

Az Olaszliszkai (2015) c. drámában a cádik emléke kihullott a falubeliek emlékezetéből. Az olaszliszkai lincselés a felejtés visszhangja is, a tragédiák montírozódnak.

A függelék Langer-portré(i) kísérletek az életrajzi rekonstrukcióra. Jiri Langer (1894-1943) cseh író, költő, műfordító ismeretlen a magyar olvasók előtt. Nem mindennapi, ellentmondásos figura volt. Asszimilált prágai zsidó családba született, és haszidként csatlakozott a belzi rebbe köréhez – s mindeközben lelkes cionista is volt. Haszid gyűjteménye a Kilenc Kapu a szépíró mesefolyama. Franz Kafkához és Max Brodhoz mély barátság fűzte; a barátság számára mindennél fontosabb volt. Freud nyomdokain 1923-ban Die Erotik der Kabbala címmel írt is egy értekezést. Héber versei tobzódnak a homoerotikus motívumokban, és műfordítóként jól ismerte a középkori héber költészetet. Élete végén, palesztinai magányában áhítattal emlékezett a belzi rebbére és Kafkára.

Száz Pál: A tizedik kapu – A haszidizmus hatása a magyar irodalomra. Kalligram Kiadó, 2022. 360 oldal