Lapid háborús bűnökkel vádolja Oroszországot

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Cipruson tartózkodó az izraeli külügyminiszter, Jair Lapid első ízben vádolta meg Oroszországot háborús bűnökkel, szakítva ezáltal az óvatos izraeli politikával, amely eddig nem nevezte néven Oroszországot.

Jair Lapid Cipruson (Forrás: Government Press Office)

“Egy nagy és erős ország mindenjogalap nélkül rátámadt egy kisebb szomszédjára. A földet ismét ártatlan civilek vére áztatta” – jelentette ki Lapid ciprusi és görög kollégája jelenlétében, szóvivőjének nyilatkozata szerint.

A szóvivő Lapid megjegyzéseit Ciprussal és Görögországgal közös nyilatkozatnak nevezi, bár nem világos, hogy Athén és Nicosia közösen írta-e vagy támogatta-e a megjegyzéseket.

“Az Ukrajnából érkező képek és tanúvallomások borzalmasak. Az orosz erők háborús bűnöket követtek el a védtelen civil lakosság ellen. Határozottan elítélem ezeket a háborús bűnöket” – mondta Lapid.

Lapid méltatta az Ukrajnát támogató nemzetközi koalíciót, amelytől Izrael eddig óvatos távolságot tartott.

Lapid arról is beszélt, hogy az ukrajnai háború lehetőséget kínál új energetikai partnerség kialakítására. Izrael, Görögország és Ciprus egy közös projekten dolgozott, melynek célja, hogy a Földközi-tenger keleti részéről gázt szállítsanak Európába. A csővezeték terve azonban az elmúlt hónapokban lekerült a napirendről, mivel Jeruzsálem szorosabbra fűzte kapcsolatait Ankarával.

“Az ukrajnai háború megváltoztatja az európai és a közel-keleti energiapiac szerkezetét” – mondta Lapid. “Vannak itt kockázatok, de vannak lehetőségek is, amelyeket közösen kell megvizsgálnunk”.

Times of Israel

[popup][/popup]