Kuti Andreát rabbivá avatták

Kuti Andreát rabbivá avatták a renewal irányzat keretei között.

Angol nyelvű avatási beszédében mondott köszönetet mestereinek, vázolta megtett útját. Fordítását az alábbiakban közöljük:

“A dél-afrikai Fokvárosból csatlakoztam az Aleph rabbiképzőhöz, ahol az elmúlt tizenhét évben családot alapítottam. Eredetileg Magyarországról származom, a kommunista rendszer idején születtem. Gyermekkorom, egy Budapest melletti vidéki városban, látszólag idilli volt – vidám játékok a szomszéd gyerekekkel, ismert és szeretett szülők. Tízéves koromban azonban felfedeztem egy mély családi titkot: zsidók voltunk.

A felfedezés összetörte a normálisnak vélt életérzésemet. A dal, amit büszkén – bár értetlenül – énekeltem anyámnak, antiszemita volt, a város templomai nem voltak “a mieink”, és a gyászt idéző “színház” valójában a budapesti Dohány utcai zsinagóga volt. Ez az újdonsült tudatosság jelentette az elhallgatás kezdetét, azt a kényszert, hogy a biztonság kedvéért még négy évtizeddel a holokauszt után is rejtve tartsuk zsidó identitásunkat.

Magyarországon akkoriban nem voltak források a zsidó tanuláshoz, és úgy éreztük, zsidónak lenni csak annyit jelent, mint a múlt traumájának súlyos terhét cipelni. Kiutat akartam találni. Mégis éreztem az őseimet – vágytam arra, hogy halljam őket, és többet értsek az örökségemről. Egy évet szenteltem a zsidó tanulásnak a jeruzsálemi Pardesben. Az élmény átalakító volt; az irodalom életre kelt, többdimenziós, releváns keretet alkotott, amely közösséget épített. Megújult elkötelezettséggel tértem vissza, megfogadva, hogy soha nem válok meg szellemi örökségemtől.

Utoljára az esküvőmön készültem arra, hogy a chuppa alá álljak. Úgy éreztem, hogy a férjemmel való házassági egyesülésnek a még fel nem fedezett lehetőségeink, tehetségünk és hangunk inkubátorának kell lennie. Így ahelyett, hogy megváltoztattam volna a vezetéknevemet, és ezzel elveszítettem volna identitásom és történelmem egy részét, megtartottam a vezetéknevemet, és hozzáadtam két, korábban “titokban” választott bibliai nevemet – Debóra, a bölcs női vezető és a Sulamit nevét, aki az Énekek énekében, a zsidó irodalom legszexibb, legszentebb darabjában a szerető – a zsidó nevemhez, a Chana-hoz. Így lett a nevem: Chana Debora Sulamit bat Josef u’Malka. És egy új lényeg alakult ki a rövidítéssel: Chadash!, azaz “Új”!

A gyermekeim értékes új neveket adtak nekem: Ama és Anya. Most, hogy újra a chuppa alatt állok, meghatódva kapom meg azt a nevet, amelyre 24 éve vágytam: Rabbi. Az út, amely egy magyarországi nő számára hosszabb, izgalommal és hálával bontakozik ki. A judaizmushoz való hozzájárulásom középpontjában az áll, hogy friss szemmel nézem a régit, megélve azt, amit Rav Kook tanított :הישן יתחדש והחדש יתקדש “A régi megújul, és az új megszentelődik”.

Hálámat fejezem ki őseimnek, amiért felépítették ezt a gyönyörű hagyományt és útmutatást adtak nekem. Szüleimnek, hogy az életet és a szeretetet választották, amikor ez szinte lehetetlennek tűnt. Az ortodox közösségben élő nővéremnek, amiért mindig inspirálta és támogatta a rabbivá válásomhoz vezető utamat. A férjemnek, aki mellettem járt, szertartásokat teremtett, éltetett és finanszírozta a tanulmányaimat. A gyermekeimnek, akik számtalan estét elszenvedtek velem a Zoom mellett az elmúlt öt és fél év alatt.

Köszönet illeti szponzoraimat, akik lehetővé tették tanulmányaimat, a chavrutákat világszerte, akik a szigorú tanulmányokat örömteli kalanddá tették, a tanárokat, akik új mélységekbe vezettek, a közösségeket, akik formálták a rabbivá válásomhoz vezető utamat.

Köszönet barátaimnak, mentoroknak világszerte, Phyllis Ocean Berman rabbinak a Mashpia, és Natan Margalit rabbinak a DOS-tól, akik jó és nehéz időkben is kitartottak mellettem, hogy eljussak idáig. A gyönyörű természetnek, amely megalapoz és emlékeztet a teljességre, amelyet majdnem elfelejtettünk. És végül, hála minden élet, lélegzet, misztériumok, szeretet és megújulás forrásának.”