A zsidókérdés a lengyel hatalmi küzdelemben

Heves politikai küzdelem tört ki Lengyelországban a Szolidaritás ke­belében, s miként várható volt, ebben a harcban szerephez jutottak a lengyel társadalomban fellelhető an­tiszemita tendenciák – állapítja meg a Zsidó Kutató Intézet Briefing című tájékoztatója 1990. augusztusi számában.

A Szolidaritáson belül két tábor különült el és került szembe egy­mással. Megközelítő pontossággal úgy jellemezhetjük ezt a megoszlást, hogy a középbal és a középjobb irányzat méri össze erejét. A közép­bal Tadeusz Mazowiecki miniszterelnök és kormánya körül kristályo­sodott ki, a középjobb tengelye Lech Walesa, aki Lengyelország elnöki tisztségére pályázik, valamint azok, akik őt támogatják.

A zsidó tényező úgy jelentkezik, hogy a Mazowiecki-csoportba olyan személyek is beletartoznak, akik zsidó származásúak, és akiket a jobb­oldalon a zsidó címkével jelölnek meg. Ezzel szemben Walesa új poli­tikai szövetségesei azt állítják ma­gukról, hogy nemzetibbek és sokkal­ta inkább katolikusok, mint annak a csapatnak a tagjai, akikkel a 80-as évek elején együtt indult és akik a centrumtól némileg balra helyez­kednek el. Az eredeti csapatba Ma­zowieckin kívül, aki jelenleg az or­szág miniszterelnöke, Jacek Kuron tartozott, ő jelenleg a munkaügyi miniszter, valamint Bronislaw Ge­remek, a parlament polgári tömörü­lésének elnöke és Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza szerkesztője. A lap korábban a Szolidaritásnak volt a hivatalos szócsöve, de a Walesa-csoport megvonta tőle a bizalmát. Eb­ből a csoportból ketten, Geremek és Michnik zsidó származásúak.

A fejleményeknek meglehetősen baljós színezetet ad az a körülmény, hogy Walesa és köre mindinkább közeledik a jobboldali csoportokhoz, amelyeknek célkitűzései és propa­gandája tartalmaz antiszemita és idegenellenes elemeket.

Június elején Walesa megkísérel­te eltávolítani a Gazeta Wyborcza éléről Michniket, de ez a próbálkozás nem járt sikerrel. Két hónappal korábban egy másik akciója ered­ményes volt. 1988-ban alakult meg az úgynevezett Polgári Bizottság mint Walesa tanácsadó testületé. El­nöki tisztét Geremek töltötte be, de a tavasz végén gyakorlatilag meg­szabadult tőle Walesa, s a centrum­tól balra álló irányzat másik közis­mert személyiségétől, Henryk Wujectől szintén, aki a bizottság titká­raként működött és nem zsidó.

A Szolidaritás belső megosztottsá­ga májusban tovább súlyosbodott. Walesa egyik legfőbb tanácsadója, Jarosław Kaczyński, aki a lengyel szenátus tagja és egyúttal a Solidar­ność című hetilap főszerkesztője, egy új politikai csoportosulást hozott létre. A Centrumszövetség nevű új alakulat azt a célt tűzte maga elé, hogy még ebben az esztendőben ki­erőszakolja az elnökválasztást, és az elnöki tisztségre csak egyetlen jelöl­tet állítsanak, mégpedig Walesát.

A Szolidaritás liberális szárnya nem értett egyet ezzel az elképze­léssel. Szerintük nem kell az elnökválasztást előre hozni, elegendő 1991 tavaszán megrendezni. Előzőleg új alkotmányt kell készíteni és jóvá­hagyni, s az elnöki jogkört ebben célszerűnek látszik alaposan szűkí­teni. Michnik a Gazeta Wyborczában ezt az elképzelést támogatta.

Június 10-én Krakkóban össze­gyűlt a Szolidaritásnak körülbelül másfélszáz híve, csupa ismert személyiség. Az hozta őket össze, hogy ellensúlyozzák a mozgalmon belüli feszítőerőket és hatástalanítsák a Centrumszövetség megalakításában testet öltő aggasztó irányzatot. Köz­tük volt az a negyvenkét értelmisé­gi, akik május elején közös kiált­ványban fordultak a közvélemény­hez és arra szólították fel, hogy ves­sen gátat az erősödő antiszemitiz­musnak, sovinizmusnak és türel­metlenségnek Lengyelországban. A krakkói gyűlésen részt vettek parla­menti képviselők, közéleti személyi­ségek, sőt a kormány némely mi­nisztere is. Arról cseréltek eszmét, hogy meg lehetne-e alakítani egy polgári koalíciót, s ennek a „Szö­vetség a demokráciáért” nevű új szervezetnek azt a feladatot kellene ellátnia, hogy támogassa a Mazowiecki-kormány reformprogramját.

Aznap, amikor sajtókörökben híre ment annak, hogy Walesa megvonta a bizalmát Michniktól, Walesa nyi­latkozatot adott közre. Egy hónap híján negyvennégy éve történt az emlékezetes pogrom Kielcében, s a nyilatkozatban Walesa egyértelműen elítélte „a gyilkosságot, amelyet len­gyel földön lengyelek követtek el”, hozzátéve, hogy teljes határozott­sággal fel kell lépni az antiszemitiz­mus maradványai és újjáéledése el­len Lengyelországban. Még javasla­tot is tett, hogy a pogrom színhe­lyén helyezzenek el emléktáblát az áldozatok tiszteletére.

A nyilatkozat arra utalt, hogy Walesa felismerte a feléledő antisze­mitizmus veszélyét, és érzékelte, hogy ez a politikai küzdelem ele­mévé válhat. Lehetett egy olyan hátsó gondolat is mögötte, hogy kivédje a lehetséges vádat, miszerint Michnik és a hozzá hasonlók ellen azért lépett fel, mert zsidók.

Néhány nappal később feltették Walesának a kérdést: „Olyan hírek keltek szárnyra, hogy hadjárat indult a zsidók ellen, akik minden fontos tisztséget megkaparintottak maguknak Lengyelországban.” A megkérdezett így válaszolt: „Hallot­tam ilyesmit… de a legsúlyosabb hiba volna… ha azt feltételeznénk, hogy a pluralizmus ne biztosítana lehetőséget a legkülönbözőbb társa­dalmi csoportoknak … Én sose vol­tam zsidóellenes, nem hiszem, hogy a zsidóság ma problémát okoz Len­gyelországban vagy hogy ártana Lengyelországnak. Lengyelország építésében részük volt nekik is és e téren jelentős érdemeket szereztek.”