Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjat kapott

Krasznahorkai László író kapta az irodalmi Nobel díjat, jelentette be ma a Svéd Királyi Akadémia „lenyűgöző és víziókkal teli életművéért, amely az apokaliptikus rémület közepette is megerősíti a művészet erejét.”

Krasznahorkai László

Krasznahorkai 1954. január 5-én született Gyulán.

A gyulai alap- és középfokú iskolák után Szegeden, majd Budapesten jogot hallgatott 1974-1976 között. Az ELTE Bölcsészkarán 1977-1983 között szerzett magyar-népművelő diplomát. Első írása a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben, Tebenned hittem címmel. 1977-1982 között a Gondolat Könyvkiadónál dokumentátor, 1982-től szabadfoglalkozású író.

Első regénye, korai főműve az 1985-ben megjelent Sátántangó, amelyből 1994-ben Tarr Béla rendezett világszerte rendkívüli elismeréssel övezett, formabontó, hét és fél órás filmalkotást. Az ellenállás melankóliája című regényét szintén Tarr és állandó alkotótársai adaptálták filmvászonra Werckmeister harmóniák címmel.

SATANTANGO – Official Trailer (4K Restoration)

Blu-ray now available: bit.ly/3yBx0ZQ One of the greatest achievements in recent art house cinema and a seminal work of “slow cinema,” Sátántangó, based on the book by László Krasznahorkai, follows members of a small, defunct agricultural collective living in a post-apocalyptic landscape after the fall of Communism who, on the heels of a large financial windfall, set out to leave their village.

Krasznahorkai először 1987-ben hagyhatta el a kommunista Magyarországot, Nyugat-Berlinben töltött egy évet a DAAD vendégeként. A rendszerváltás óta sűrűn változtatja lakóhelyeit. Gyakran tért vissza Németországba és Magyarországra, de hosszabb-rövidebb időket töltött és tölt Franciaországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban.

1990-ben töltött először hosszabb időt Kelet-Ázsiában, akkori élményeiről Mongóliában és Kínában Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be. Attól kezdve többször visszatért Kínába. 1996-ban, 2000-ben és 2005-ben 6-6 hónapot töltött Japánban, Kiotóban.

Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Susan Sontag „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így ír róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja.”

1993-ban megnyerte az év legjobb könyvének díját, a Bestenliste-Preis-t Németországban Az ellenállás melankóliája című regényéért.  A Háború és háború című regényének írása közben több éven át keresztül-kasul utazta Európát. A mű megírásában legnagyobb segítségére Allen Ginsberg volt, akinek New York-i lakásában hosszabb ideig lakott, s akinek baráti tanácsai sokban segítették a könyv létrejöttét.

2004-ben munkásságát Kossuth díjjal ismerték el, 2015-ben pedig a Man Booker Prize rangos nemzetközi könyvdíját nyerte el.

*

Az író a Friderikusz Podcast-ban adott interjújában apai családjának zsidó származásáról is beszélt. Vélhetően az interjú előtt nem sokkal korábban történt Izrael elleni október 7-i Hamasz terrortámadás hatására utalt arra, hogy bár ez vallásilag nem lenne elegendő a zsidósághoz, ahhoz igen, hogy az arabok megkínozzák és megöljék.

A kérdésre, honnan valók az ősei, Krasznahorkai így felelt:

–Az anyai ág az erdélyi magyar. Hajdúk. Az apai ág zűrösebb, ott a Krasznahorkai az egy felvett név, az apai ágnak a neve a Korin volt. Egyszercsak megjelentek Tótkomlóson, ahol a nagyapám belesimult abba a valóságba, ami a tótkomlósi valóság volt a Horthy-korszak alatt, és az egyik különös szokása az volt, hogy néha eltűnt napokra. Majd megjelent, föltűnt, nem mondott semmit, hogy hol volt, mit csinált, a nagymamám persze kiabált vele, meg minden, ezt ő mesélte. Egyszer tovább, mint két-három nap, nem tudom, mennyi időre tűnt el, és már egy papírt hozott, és azt mondta a nagymamának, hogy innentől kezdve minket Krasznahorkainak hívnak.

–  De miért?  – kérdezte a riporter.

–  Hát ezt ő is kérdezte, a nagymamám – válaszolta az író. – Alapvetően azért, mert az már régóta szóba került, hogy meg kell változtatni a Korin nevet, amely egy nem túl ritka tót vagy szlovák név.

– Ettől akarta megkülönböztetni magát a nagyapja?

– Akkor az volt a fontos, hogy szlovák eltűnjön. Azért nem a holokauszttal kezdődött a pogrom, mint népszokás. Az egészből számomra az derült ki kamaszként, amikor ezt megtudtam, hogy hát természetesen az én ősöm, ez a zsidó, ez nem volt érdekes, és apám sem mondta soha ezt, csak annyit…

–Merthogy zsidók?

–Igen. Részben. Szóval, ki tudja, hogy elfogadnának-e. Az arabok biztos elfogadnának most ott, hogy levágják az orrom, aztán a két fülem, aztán a szemem kiszúrják, a nyelvem kitépjék, minden, ami kiáll belőlem, levágják, megkínozzanak, ezek után agyonlőjenek. Tehát annyira azért elég ez a zsidó múlt a számomra. Szóval ennyi a családtörténet.”

(A beszélgetés e részlete a 42. és a 44. perc között látható, hallható.)

INTERJÚ KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ ÍRÓVAL /// Friderikusz Podcast 85.

Három hét múlva, január 3-án jelenik meg Krasznahorkai László következő regénye, a Zsömle odavan. A kötetet szokás szerint a Magvető Kiadó adja ki az író 70. születésnapjára, ami január 5-én lesz.

Gratulálunk!