Koronavírus: így készülnek Izraelben a legrosszabbra

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az izraeli kórházak felkészültek a legrosszabbra, miközben az eljárások gondos megválasztásával és más országok tapasztalatának felhasználásával törekszenek elkerülni az egészségügyi rendszer túlterhelését.

Sheba Orvosi Központ: Egy orvos online beszél egy beteggel (forrás: Sheba)

A kizárólag koronavírusos megbetegedéseket kezelő kórházak kialakításában nagy szerepet kapnak a robotok, és igyekeznek a kezelő személyzet kockázatát a minimálisra csökkenteni.

Izraelben eddig 154 fertőzöttet regisztráltak; kettejük állapota súlyos, de haláleset nem fordult elő. Az elmúlt napokban a fertőzöttek száma rohamosan nőtt és szakértők arra számítanak, hogy a betegség akár több tízezer személyt érinthet majd.

Csütörtökön Benjámin Netanjahu miniszterelnök figyelmeztetett, hogy az áldozatok száma magas lehet, bezáratta az iskolákat, és kérte az embereket, hogy megfelelő távolságot tartsanak egymástól.

Az olaszországi példából tanulva, ahol az egészségügyi rendszert katasztrofálisan megterheli a járvány, az izraeli kórházak vezetőségeit az foglalkoztatja, miként szűrhetik ki a betegeket, és védhetik a személyzetet a fertőzéstől.

A haifai Rambam kórház munkatársa elkülönített egységbe viszi a felszerelést (forrás: twitter)

Khetam Hussein, a haifai Rambam Egészségügyi Központ fertőzést ellenőrző egységének vezetője azt említi, hogy a kórházaknak anyagi eszközöket kell átcsoportosítani más kezelésektől a COVID-19 elleni küzdelemre. Ez kórházi ágyak felszabadításával jár, és elkülönített kórtermek kialakítását igényli.

A Magen David Adom mentőszolgálat központi ügyeletén pácienseket irányíthatnak web-doktorokhoz, amivel a nem koronavírusos betegek számát a sürgősségi osztályokon harmadával csökkenthetik. Létezik egy olyan eljárás, amely a sürgősségi eseteket koronavírus-kitettségük szerint osztályozza.

„Az elmúlt hetekben a sürgősségi eljárást gyökeresen átalakítottuk” – mondja Eyal Leshem, a fertőzési betegségek szakértője a Ramat Gan-beli Sheba Medical Centerben. Az ide érkező sürgősségi betegeket külön kezelik aszerint, hogy mekkora a fertőzöttség eshetősége. Tesztek sokaságát végzik a laborokban, amelyek máris túlterheltek. A cél az, hogy csökkentsék azok számát, akik a kórházban kapnának fertőzést. Ha például valaki karanténban volt, de közben eltörte a lábát, de nem gyanús, ne legyen egy helyen olyanokkal, akiknél a kockázat magas. Utóbbiaknál légzőszervi betegséget diagnosztizáltak vagy magas testhőmérsékletet mértek annak ellenére, hogy vírusmentesek, mások pedig karanténból érkeztek a kórházba és légzőszervi panaszaik vannak vagy lázuk van.

A magas kockázatú pácienseket a sürgősségi kórtermen kívüli helyiségben védőöltözetet viselő orvos vizsgálja meg; testhőmérsékletet és vérnyomást mérnek, szívműködést ellenőriznek. Amennyiben fennáll a fertőzöttség gyanúja, elrendelik a labortesztet.

A Sheba Tel Hashomer központ munkatársai fertőző betegek érkezésére várnak

Az Egészségügyi Minisztérium kilátásba helyezte egy vagy két, kizárólag koronavírus fertőzést kezelő gyógyászati központ létrehozását. Olyat, amilyen már sikerrel vizsgázott Szingapúrban.

Nem mindenki osztja a véleményt. „Amennyiben elérünk egy olyan stádiumba, hogy sok ezer beteget kell kezelnünk, egyetlen kórház nem lesz elég. A személyzet fáradt és demoralizált lesz, ezért a nyomást célszerű több központ között elosztani” – állítja Hussein doktornő, aki szerint „a Rambam-ban jelenleg jó a légkör. Az orvosok és nővérek elegen vannak; önkéntesen vállalták a munkát; csodálatos, hogy nem félnek”.

A Tel Aviv-i Sourasky Medical Center személyzete viszont azzal a panasszal fordult a vezetőséghez, hogy a védelmüket szolgáló óvintézkedések túl lazák. A riadalmat az okozta, hogy egy beteget vasárnap influenza szimptómával vettek föl, de másnap hazaengedték anélkül, hogy tesztelték volna. Majd kedden koronavírus betegséget diagnosztizáltak nála.

A Shebában az egyik doktornál mutatták ki a fertőzést. Ő március 2-án tért vissza Franciaországból, és aznap már dolgozott a sürgősségi részlegen, azaz nem vonult karanténba. A Franciaországból hazatérők számára a kötelező karantént március 4-én rendelték el.

A Rambam-ban különálló épületben kezelnek öt beteget. A befogadóképesség 30 ágy. Az ottani helyiségekben orvosok csak védőöltözetben és rövid ideig tartózkodnak. „Van koronavírus részlegünk, és tervezzük, hogy más osztályokat is átalakítunk erre a célra” – mondja Hussein.

A Sheba 35 ágyas elkülönítőjében robotok jönnek-mennek. Olyan munkákat látnak el, amelyeket „békeidőben” orvosok végeznek. A személyes kontakt elkerülése végett a robotok segítségével, telefonon vagy ipari tévén keresztül tartják a kapcsolatot.

A Rambam szülészeti osztályán olyan kórtermet hoztak létre, ahol szükség esetén terhes koronavírusos beteget fognak elhelyezni.

A Sheba idejekorán felkészült: egy hónappal az első koronavírusos diagnosztizálása előtt teljes kiképzést kaptak.

A kihívás dacára Hussein doktornő optimista. „Válsághelyzetek voltak a múltban és lesznek a jövőben. Tudjuk, hogy a neheze még előttünk van, de késze állunk a kihívásra.”

 

Címkék:Izrael, kórház, koronavírus, legrosszabb forgatókönyv

[popup][/popup]