Kitiltották az amszterdami Portugál Zsinagógából a Spinoza-kutató filozófust

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány, Politika

Amszterdam szefárd zsidó közösségének vezető rabbija persona non grata-nak nyilvánította Yitzhak Melamed amerikai filozófust, mert „Spinoza betiltott műveit tanulmányozta és gondolatait továbbfejlesztette”.

Több mint 350 évvel azután, hogy Baruch Spinozát kiközösítették az amszterdami spanyol-portugál zsidó közösségből, a közösség egyik vezetője megtiltotta a Spinoza munkásságával foglalkozó tudósnak, hogy betegye a lábát a közösség zsinagógájába és könyvtárába.

Az ügyről a Times of Israel tudósít.

Yitzhak Melamed, a Johns Hopkins Egyetem filozófiaprofesszora szerette volna egy forgatócsoporttal felkeresni a zsinagógát, amely lefilmezte volna, amint kutatást végez a könyvtár archívumában.

A professzornak írott válaszlevelében Joseph Serfaty rabbi, az amszterdami szefárd közösség vezetője kerek-perec közölte, hogy nem látják szívesen a zsinagóga területén.

„A Tóra Szent Közösségének bölcsei és elöljárói a legszigorúbb tilalom alá helyezték Spinozát és írásait, ez a tilalom mindörökre érvényben marad, és nem vonható vissza” – írta Serfaty, a közösség vezetőinek szokásos héber megnevezéseit használva.

“Ön életét Spinoza betiltott művei tanulmányozásának és gondolatai továbbfejlesztésének szentelte… Ezért visszautasítom kérését, és persona non grata-nak nyilvánítom a portugál zsinagóga komplexumában” – írta Serfaty rabbi.

Yitzhak Melamed

Mint ismeretes, Baruch Spinoza a spanyol-portugál zsidó közösségben született Amszterdamban, de fiatalon a vallástól a filozófia felé fordult. Sokan a felvilágosodás legfontosabb szellemi előfutárának tekintik. Vallástól elrugaszkodó nézeteiért viszont az amszterdami szefárd zsidók 1656-ban eretnekség miatt kiközösítették.

2015-ben a közösség adott otthont annak a vitának, melynek során felvetődött, hogy fel kellene oldani a kiközösítést, de erre végül nem került sor.

*

Bíró Tamás, az OR–ZSE tudományos rektorhelyettese így kommentálta a nem mindennapi levelet:

Serfaty rabbi 1974-ben született egy régi spanyol-kasztíliai családban, ami előkelő származást jelent az amszterdami portugál zsidók szemében. Az ultraortodox antwerpeni zsidó közösségben nőtt fel, és az ultraortodoxia felé hajló izraeli szefárd jesivákban tanult. Világi végzettsége – elődjével ellentétben – szerény. A 2020-ig hivatalban volt Pinchas Toledano rabbi egy neves londoni egyetemen diplomázott, majd szerzett doktori fokozatot bölcsészettudományokból. Serfaty rabbi egy vallásos izraeli főiskolán szerzett tanári oklevelet, amellyel a diaszpórában taníthat zsidóságot és hébert.

Serfaty viszont bibliakommentárt jelentetett meg, liturgiai kérdésekkel foglalkozik, vallásos responsum gyűjteménye kéziratban olvasható. Egyik műve az Eszter könyvében előforduló számokat elemzi matematikai szempontból. Serfaty tehát egy tiszteletreméltó 17. századi rabbi az amszterdami portugál közösség élén, csak épp nem veszi észre, hogy közben elmúlt 300 év.

Vélhetőleg Serfaty levelének lehettek előzményei, valamiféle konfliktus a rabbi és a kutató közt. Továbbá az is elképzelhető, hogy az önmagát a 17. századi portugál rabbik örökösének tekintő, 17. századi mércével mérsékelten felvilágosult Serfaty, akinek szocializációjában a mai ultraortodox minták is meghatározóak voltak, most látta elérkezettnek az időt, hogy hadat üzenjen a „radikálisan” kritikai tudomány 17. századi szimbólumának.

Címkék:Amszterdam, Kitiltás, Portugál Zsinagóga, Spinoza

[popup][/popup]