Kiraboltak és bántalmaztak egy idős zsidó házaspárt párizsi otthonukban

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az utóbbi időben Franciaországban egyre gyakoribbak az olyan zsidóellenes incidensek, amelyek közönséges rablásnak indulnak, majd antiszemita indíttatásból erőszakos bűncselekménnyé fajulnak.

Ilyen volt a múlt év végén a 85 éves Mireille Knoll meggyilkolása, aki a 1942-ben túlélte a hírhedt párizsi razziát, a rafle vel d’hiver-t. Holttestére tűzoltók találtak lakásában, akiket tűzesetről értesítettek. A nyomozók két embert gyanúsítottak, többek között egy szomszédot, aki előzetesen fontolgatta a rablást. Mindketten tagadták a bűnrészességet.

Most hétfőn Párizs egyik elővárosában, a közigazgatásilag Seine-Saint-Denis megyéhez tartozó Aubervilliers-ben négytagú banda hatolt be Shalom Hazan és felesége Joelle lakásába.

Az incidensről a Bureau National de Vigilance Contre Antisemitism, (BNVCA) nevű megfigyelő csoport szerdán adott ki közleményt. Ebben – az áldozatok nevét nem említve – az állt, hogy a házaspár nem sérült meg, de komoly traumán mentek keresztül. Azóta kiderült, hogy a férfit fél órán keresztül brutálisan bántalmazták, a nőt megfenyegették, majd a lakást feldúlták, és minden mozdítható értéket elvittek.

Az eset abba a sorozatba illik, amikor a bandák a bejárati mezüze láttán támadnak meg zsidó otthonokat. Aubervilliers-ben egyébként is igen gyakori a bűnözés.

Hazanékhoz becsöngettek, és a 63 éves férfi gyanútlanul ajtót nyitott, mivel testvérét várta látogatóba. Helyettük azonban négy, húszas éveiben járó, álarcos támadó rontott a lakásba. „Tudjuk, hogy van pénzed” – hangzott az ismert felszólítás.

Hazant hárman ütlegelték, a negyedik a feleségre ordított: „Mutasd meg, hol van a pénz, vagy megöljük a férjedet!” Mindent elvittek, amit csak tudtak.

Shalom és Joelle Hazan 1985 óta él a kis lakásban. Akkoriban Aubervilliers zsidó környéknek számított. A moszlimok megjelenésével a zsidók fokozatosan kiszorultak. Valaha a ház lakóinak 90%-a zsidó volt; most Hazanék az utolsók, de ők is el akarnak költözni. A városban és a megyében hasonló a helyzet.

Az egyre ellenségesebb légkört már régóta érezni lehetett. Amikor Hazan kiment az utcára, kipája fölé baseball sapkát húzott, leszegett fejjel, csendben járt. A támadókkal azonban bátran szembeszállt. Képes volt kimenni az első emeleti lakás balkonjára, és segítségért kiáltani. A szomszéd azonban becsukta az erkélyajtót. Mint annak idején Ilan és Sarah Halimi esetében, a többnyire moszlimok lakta házban nem akarták hallani a segélykiáltásokat. Végül a negyediken lakó francia asszony hívta ki a rendőrséget. A támadók erre elhagyták a terepet.

A rendőrök felvették a nyomokat, és elmentek. Jelentésükben még az sem szerepelt, hogy az incidens antiszemita indíttatású volt. Meg vannak félemlítve, nem lehet rájuk számítani – mondják az áldozatok.

Hazant zúzódások érték, bőre sok helyen felrepedt, sokkos állapotba került. Az imaházban elvesztette eszméletét.

A Times of Israel és a Gellerreport.com cikkei nyomán Bassa László

 

Címkék:antiszemitizmus, Párizs, rablás

[popup][/popup]