Ki a zsidó holnap? A származási közösség megszűnése

Kezdjük az elején, minden moralizálás nélkül. A zsidóság mint származási közösség két-három nemzedéken belül eltűnik, vagy egészen apróra zsugorodik Magyarországon. És ha fenn akar maradni és nem zárványként akar fennmaradni, más módon kell fennmaradnia.

A 2017-es, Kovács András-féle adatfelvétel igazolja, hogy a magyar zsidóságnak nincs jövője etnikai közösségként. Az a trend, hogy az egyre fiatalabb korosztályok származási értelemben egyre kevésbé „homogén” módon zsidók (vagyis nem zsidó jobbára mind a négy nagyszülőjük), rövid megtörés után egyenletesen kitart a tanulmány szerint, és „a kérdezés időpontjában 25–34 évesek esetében azok aránya, akinek legfeljebb két nagyszülője zsidó, 62 százalék, a legfiatalabb korosztály esetében pedig 74 százalék volt”. A valamilyen mértékben zsidó származásúak háromnegyede. Az ő párválasztásukat a tanulmány szerint többségükben szintén nem fogja befolyásolni, hogy partnerük zsidó-e, vagy sem. Továbbá „a 18–34 évesek körében a származásilag/vallásilag heterogén házasságok aránya ismét emelkedik, és ismét a házasságok közel kétharmadára jellemző (20. ábra)”.

Általánosságban „úgy tűnik tehát, hogy a fiatalabb korosztályokra – amit már a kérdezettek esetében is láttunk – kevésbé jellemző az, hogy zsidó partnert választanak maguknak”.

Két lehetőség van, vagy eltűnik származási közösségként a zsidó népesség pár évtizeden belül, vagy zárvánnyá válik, egészen aprócskává és belterjessé zsugorodik.

Már a kései középnemzedék, talán a még idősebbek is,

ismerik a zsidó párválasztás roppant szűkös merítésből adódó nehézségeit.

Még Budapesten és az agglomerációjában is nehéz, az ország más részeiben a dolog, kivételes szerencsét nem számítva, kilátástalan. Ami eddig motiválta valamelyest az efféle párválasztási erőfeszítéseket, az aligha a zsidó vallási-kulturális hagyomány iránti elköteleződés volt. Hányan értik a péntek esti imarendet, csak úgy nagyjából? A vallási-kulturális hagyománytól még messzebbre távolodtunk, mint a származási „homogentitástól”. Vannak vallási gyakorlatok, amelyek továbbra is fontosak , de „a legfiatalabbaknál azok a hagyományok jelennek meg viszonylag gyakran, amelyek bár vallási eredetűek, ma már sokak esetében inkább csak kulturális szimbólumként szolgálnak”, Kovács Andrásék szerint. Valamiféle, kissé kontúrtalan, vonzódás jelzéseként talán. Ami, persze, esély lehetne, ha ki szeretné használni a zsidó intézményrendszer. Ha tudna és szeretne valamit ajánlani, ami ezt a kontúrtalan kötődést kontúrosabbá teheti.

Csakhogy a magyar zsidó intézményi közeg nem nyitott és nem felkészült arra, hogy a jövő magyar zsidósága, ha nem zárvány lesz, akkor döntő többségében olyan személyek és családok fogják alkotni, akik származási értelemben nem, vagy messze nem „homogén” módon zsidók.

A betérés mindig is, mióta a két dolog értelmesen különválasztható, lehetett betérés a zsidó valláson kívülről a zsidó közösségbe. A betérők jelentős része nem lesz szigorúan micvatartó zsidó, de zsidó lesz a szó más, szintén érvényes értelmében. A betéréseknek alapvetően meg kell változniuk, másfélévé, főleg sokfélévé kell válniuk. Legyen, akinek a számára a betérés kizárólag vallási kérdés, és legyen, aki számol a közösségi aspektusával nyíltan, mindez legyen átlátható és választható. És számolni kell azzal, hogy a betérők nagy része a magyar zsidó közösségbe tér be, nem a világ zsidóságába, nem fogja mindenki elfogadni zsidónak.

Ha meg akarjuk őrizni a zsidó nép egységét,

akkor nem lehet folytatni a betérítést sehol, mert mindig lesz valaki, aki a legszigorúbbnak tűnő, de számára még mindig nem elég szigorú betérést sem fogadja el. Fájdalom, le kell mondanunk a zsidó nép egységéről, és ki-ki a maga közösségi sztenderdjeit kell megalkossa és kellene láthatóvá, világossá tennie. A helyzet az, hogy Izrael sem fogja tudni tartani alapító ígéretét, hogy minden zsidó potenciális otthona legyen. Erről szólnak a belpolitikai konfliktusok is részben, a visszatérési törvény, az állam karaktere körüli viták. Ez szimplán hely kérdése. Izrael kis ország, nagy népszaporulattal, nagy népsűrűséggel, röviden szólva, megtelt. A cionista álom teljes megvalósulása hely hiányában elmarad.

Persze, nem lehet a zsidó néphez nem kötődni, csak a lokális zsidó közösséghez, valamilyen létező, kissé absztrakt kötődés megmarad, a zsidó nép történetén keresztül, egymásba kapcsolódó családtörténeteken keresztül, részben közös hagyományok révén. De a származási közösség megszűnése azzal jár, hogy nem fog mindenki mindenkit zsidónak tekinteni, ahogy már most sem, és soha többé, Izráel közösségében.

Sokan vannak, akik úgy érzik, hogy „betérni” nem lehet, a zsidóság származás és a származásból következő élettapasztalat kérdése. „Az idegekben remegő ősi bánat”, ahogy Radnóti Miklós mondta gonoszkodva Komlós Aladárnak. Érthető, ha valaki így gondolja, különösen azok után érthető, amin a magyar zsidóság legidősebb nemzedékei keresztülmentek, vagy amibe belenőttek másodgenerációs túlélőként. Érthető, de téves, nem csak azért, amire a Talmud figyelmeztet, hogy a hagyományt nem lehet megörökölni, mindenkinek magának kell megdolgoznia érte, nem csak erkölcsileg nem helyes ezt gondolni, de látható, hogy ez az elgondolás egyszerűen nem fenntartható. És nem lehet, hogy a vallásos zsidó közegben még mindig valamiféle szégyen tapadjon a betéréshez, a nem igazi, nem teljes, nem homogén zsidóság tudatához. Pláne nem jelenhet meg ez az elgondolás, noha tudjuk, hogy időről-időre számos betérő szembesül vele, a betérési folyamat során, amikor zsidó közegbe „kerül”.

És addig, amíg úgy fogja érezni, hogy a zsidósághoz csatlakozva végleg el kell szakadnia családtörténete minden másik örökségétől, nem lehet otthon a zsidóságban. Tehát egyfajta „belső multikulturalitás” megtanulása sem lesz nélkülözhető a jövő magyar zsidósága számára.

Az izraeli és az amerikai ortodoxia

nagyon is képes prosperáló, létszámban is gyarapodó, homogén közösségeket fenntartani, míg a többi vallási irányzat hívei között és általában az amerikai zsidó népességen belül magas a vegyesházasságok aránya, nagy az asszimilációs ráta – vethetné ellene valaki a homogenitás védelmében. Igaz. Ott van rá elég ember egyfelől, másfelől vannak ortodox és ultraortodox tömegek. Magyarországon nincsenek, nem is lesznek. Az ortodox közösségekhez tartozó magyar zsidó döntő többsége sem ortodox életformájában. Ez így itt, Magyarországon, lásd a fenti adatokat, nem fog menni. A homogenitás megőrzését célzó stratégia jó, ha zárványokat lesz képes életben tartani. Mármint nem a saját erejükből, az állami pénzek segítségével. Minél inkább zárt és homogén zsidó közösséget szeretnél fenntartani Magyarországon, annál jobban rá vagy utalva a külvilágra, az államra.

A háláhá, valóban, nem tisztán származás-alapú a kiinduló zsidó státusz megállapításánal. Lehet valaki zsidó jogi státuszú személy anélkül, hogy homogén származású lenne, elég az anyai nagymama, nem azonos a homogén származású zsidó a vallásjogilag zsidónak elismert személlyel, de az átfedés nemzedékről-nemzedékre nagyobb lesz. Az is igaz, hogy nem kell betérni ahhoz, hogy valaki zsidónak tekintse magát, valamilyen másik értelmében a szónak. A „civil” intézményrendszer számukra is szolgáltat, sőt elsősorban számukra szolgáltat (a magyar zsidó közegben a civil egészen abszurd módon nem vallásosat jelent, nem a nagy vallási közösségekhez tartozót, ők a hivatalos zsidók, a „kultúrzsidó” szervezetek pedig a civilek, ez is megérne némi szemügyre vételt). Hiszen ők vannak többen és minden generációban egyre többen.

Egyre inkább ők lesznek „a” magyar zsidóság.

A vallási establishment dönthet úgy, hogy velük nincs dolga, inkább zárvánnyá válik. De kár lenne. Mert, lásd mint fent, sokan várnak arra, hogy hagyományt, azonosulási felületet kínáljanak nekik. Nem homogén zsidók, nem homogén zsidó vagy nem zsidó társaik, nem és egyre kevésbé homogén gyerekeik. Ha tudnának és szeretnének kínálni valamit számukra az e célból működő magyar zsidó intézmények, bizonyára sokan fogékonyak lesznek rá közülük. Ezt kihagyni elszalasztott, nagy esély volna. Csak fel kell adni a homogenitás távolról nézve igazán nem is túl vonzó illúzióját.