Jichak Herzog: Felháborító, hogy a BBC egyenlőségjelet tesz az izraeli jogrend és a Hamasz brutális önkényeskedése közé
A BBC félrevezető összehasonlítást tesz az izraeli börtönökben ülő Hamász terroristák és a Gázába hurcolt ártatlan izraeli túszok között, mondta Jichák Herzog izraeli elnök vasárnap.

Kép forrása: Képernyőfotó
A BBC vasárnapi műsorában Laura Kuenssberggel beszélve, Herzog felszólított arra, hogy vessenek véget ennek a narratívának, amely Izrael jogrendszerét a Hamász brutális önkényeskedésével közös nevezőre hozza – írja az ujkelet.live.
„Ezt határozottan elutasítom, és úgy gondolom, hogy a kettőt egy napon említeni, amivel a BBC mindig próbálkozik, felháborító, ostoba, és egyáltalán nem igaz. Mi egy demokrácia vagyunk. Betartjuk a jogállami normákat. Izraelben minden fogoly megkapja mindazt, ami a törvény szerint fogolyként, a bíróság felügyelete alatt szükséges.” Emlékeztetett továbbá, hogy voltak palesztin foglyok, akik inkább izraeli börtönben maradtak ahelyett, hogy visszatértek volna Gázába. ,,Eközben a Hamász terroristái atrocitásokat követnek el, és ártatlan embereket tartanak rettenetes körülmények között.”
Az elnök felidézte a túszok vallomásait, akiket hónapokig földalatti alagutakban tartottak, megfosztottak a megfelelő élelemtől és orvosi ellátástól, és súlyos fizikai és érzelmi traumákat szenvedtek el. „Alagútban tartották őket. Nem volt kapcsolatuk a külvilággal. Alig ettek. Teljesen lesoványodtak” – mondta Herzog.
„Ez az összehasonlítás régóta a BBC rögeszméje, ami rendkívül felháborító. Felszólítom önöket, hogy álljanak le ezzel az interpretációval, és értsék meg, hogy a 2023. október 7-i támadás az egész szabad világ elleni támadás volt, és amikor elfogjuk azokat a terroristákat, akik ezeket az atrocitásokat elkövették, azzal csupán megakadályozzuk őket abban, hogy további emberiségellenes támadásokat hajtsanak végre” – tette hozzá Herzog.
Herzog megismételte Izrael elkötelezettségét az összes túsz biztonságos hazahozatala mellett, és globális együttműködésre szólított fel a Gázából kiinduló terrorizmus felszámolásában.