„Jemen nem akar kimaradni a regionális egyenletből”
A húszik riadókészültséget rendeltek el az iráni tömegtüntetések várható eszkalációja miatt.

Az „Al-Aksza özönvíz” tanfolyamot elvégzett civilek parádéja.
A teheráni rezsimmel szembeni tömegtüntetések erősödésével és a várható amerikai bevatkozással kapcsolatos egyik kulcskérdés az, hogy egy esetleges eszkalációban milyen szerepet játszhatnak a húszik. Irán proxyerői a gázai övezetben életbe lépett tűzszünet ellenére is folytatják a felkészülést: új tagokat toboroznak, harci kiképzéseket szerveznek, gyakorlatoznak, letartóztatásokat hajtanak végre és fenyegetéseket fogalmaznak meg.
A jemeni lázadók a készültségi szint emelésével jelzik: készek bekapcsolódni egy regionális összecsapásba iráni patrónusuk oldalán.
Mindez – saját értelmezésük szerint – az Izraellel vívandó, elkerülhetetlennek mondott összecsapásra való felkészülést szolgálja. Ezt vezetőjük, Abdul-Malik Badreddin al-Houthi már többször is egyértelművé tette.
A húszik az ellenőrzésük alatt álló területeken folytatott terrorhadjárat részeként civileket is kényszerítenek katonai kiképzésre, olyanokat is, akik nem támogatói a mozgalomnak. Ezeket a tanfolyamokat „Al-Aksza özönvíznek” nevezik; ez a gázai háború palesztin elnevezése.
Az ynet birtokába jutott levelezések szerint felszólítottak egy szanaai lakost, aki nem támogatja a húszikat, hogy vegyen részt a 10 napon át tartó, napi egy órás kiképzésen, amely éles lőgyakorlatot és harcelméleti oktatást is magában foglal. Az érintett több hónapnyi halogatás után végül jelezte a szervezőknek, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé a részvételt, így sikerült elhalasztania, legalábbis egyelőre.
„Minden intézménynek, legyen az magán vagy állami, részt kell vennie a háborúra való kiképzésen. Az embereket arra készítik fel, hogy a közelgő háborúban szembeszálljanak Izraellel.”
A húszik láthatóan igyekeznek minden konfliktusba bekapcsolódni. Szinte mindegyik regionális fejleményre reagálnak, és fenyegetéseket fogalmaznak meg, legyen szó Szomáliföld izraeli elismeréséről, a gázai harcokról, a libanoni csapásokról vagy most éppen az Irán körüli feszültségről.
Nyíltan támogatják az iráni rezsimet, amely finanszírozza őket, és Teherán narratíváját visszhangozzák, miszerint a nyugati hatalmak állnak a zavargások mögött. Ez jelenik meg a nyilvános nyilatkozataikban és a propagandájukban, például Kamal Sharaf jemeni karikaturista rajzaiban is.

A Hezbollahhoz közel álló libanoni Al-Akhbar újság arról számolt be, hogy „Jemen az Irán elleni eszkalációt az Izraelnek nyújtott amerikai támogatás részeként fogja értelmezni, és ez szükségessé teszi, hogy Jemen is az egyenlet részévé váljon”. Szanaai politikai források a lapnak azt mondták: „Jemen nem marad ki egyetlen új regionális egyenletből sem.”
„Szanaa növelheti a Teheránnak nyújtott támogatását, az önvédelemhez való jogának támogatásától egészen egy esetleges konfrontációban való részvételig, az új amerikai agresszió elrettentésére irányuló erőfeszítések részeként”. A beszámoló azt is állította, hogy a húszik az elmúlt napokban megemelték a készültségi szintet, és rakétateszteket hajtottak végre a Vörös-tengeren.
Hezam al-Asad, a magas rangú húszi tisztviselő, aki az X-en rendszeresen fenyegeti Izraelt, azt írta fiókján: „Úgy tűnik, az amerikaiak nem tanultak abból a kemény és fájdalmas leckéből, amelyet kaptak. Továbbra is új csapásra készülnek, és ügynökeiket egy újabb, kudarcra ítélt kaland felé tolják a térségben. Amit az ellenség nem ért meg, az az, hogy bármilyen, jövőbeli összecsapás más lesz, és a tanulságok sokkal fájdalmasabbak.”
Mohammed al-Farah, a húszik Legfelsőbb Politikai Tanácsának tagja kijelentette: „Ami Iránban történik, az egy Izrael által irányított, az Egyesült Államok által támogatott, megrendezett forradalom.” Szerinte azért történik ez, mert Irán szembeszáll az amerikai hegemóniával és az izraeli agresszióval, és mert az elnyomott népek – elsősorban Palesztina – oldalán áll.
„Bármilyen, Irán elleni támadás megnyitja az utat a többi iszlám rezsim elleni csapások előtt, egymás után – mondta. – Súlyos hiba ezeket a fejleményeket földrajzilag egyetlen országra korlátozottnak tekinteni. Ami Iránban történik, nem múló esemény, hanem előrejelzése annak, ami következik: egy létkérdésért folytatott küzdelem, amely elől még azok a rezsimek sem menekülnek meg, amelyek a normalizációt vagy az Egyesült Államoknak való alávetettséget választották.”
Ezzel szemben a szaúdi tulajdonú, Londonban megjelenő Asharq Al-Awsat arról számolt be, hogy a húszik a hangzatos retorika ellenére eléggé aggódnak a fő támogatójuk elleni tiltakozások hatása miatt. A lap „mély zavarodottságot” és szorongást említ a csoporton belül, a lehetséges következmények, valamint a politikai és katonai képességük jövője miatt. A cikk szerint a húszik attól tartanak, hogy az iráni rezsim megrendülése, illetve a belső válságra való összpontosítása közvetlenül gyengítené jemeni pozícióikat, a Teherántól való politikai és katonai függésük miatt.
A források arról is beszámoltak, hogy Jemenben szigorú utasításokat adtak ki a biztonsági készültség maximális szintre emelésére, valamint a főutcákon és a kormányzati, illetve biztonsági intézmények környékén való jelenlét kiterjesztésére. Egy szanaai politikai elemző szerint az intézkedések annak a félelemnek is a jelei, hogy az iránihoz hasonló forgatókönyv itt is megtörténhet. Rámutatott: a húszik ellenőrzése alatt álló területeken egyre nő az elégedetlenség az életkörülmények romlása, az árak emelkedése, a bérek elmaradása, az alapvető szolgáltatások hiánya, valamint az ellenfelek elnyomása és az emberrablások miatt. A beszámolóban idézett egyik kereskedő nyersen fogalmazott: „Minden gyülekezést potenciális fenyegetésnek tekintenek”, és hozzátette, hogy „még az Iránnal kapcsolatos hétköznapi beszélgetések is veszélyesekké váltak.”

