Izraelt bojkottáló csoportok a legnagyobb német művészeti fesztiválon?

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek, Politika

A Documenta művészeti fesztivál felügyelő bizottságához bejelentés érkezett a Kassel Alliance Against Antisemitism nevű aktivista szervezettől, miszerint két olyan csoport is a résztvevők között szerepel, amelyek buzgón támogatják az Izrael ellenes BDS (Bojkott, tőkekivonás és szankciók) mozgalmat.

A bejelentők a Bundestag 2019 májusában hozott határozatára hivatkoztak, amely szerint a BDS kampány antiszemita, ezért a parlament sürgette a kormányt, hogy az Izrael megsemmisítését hirdető vagy a zsidó államot bojkottáló szervezetek ne kaphassanak állami támogatást.

A három hónapig tartó Documenta rangos kortárs művészeti bemutatót ötévenként rendezik meg a Hessen tartománybeli Kassel városában — ebben az évben immár tizenötödik alkalommal.

A fesztivált 1955-ben Arnold Bode kezdeményezte, aki kurátorként vállalta a feladatot, hogy a német társadalmat megismertesse a náci uralom idején betiltott modern művészettel. Mára a Documenta a velencei biennáléval egyenrangú művészeti bemutatónak számít.

A bejelentők szerint az indonéziai Jakarta központú Ruangrupa nemvű társulat vezetői elkötelezték magukat Izrael bojkottja iránt: Ada Darmawan és Farid Rakun az ilyen felhívások és nyílt levelek aláírói között szerepelnek.

A fesztivál egy másik résztvevője — a palesztinai Rámalláhban működő Khalil Sakakini Kulturális központ — ugyancsak számos alkalommal szólított föl Izrael kulturális bojkottálására. A névadó Khalil al-Sakakini még a zsidó állam megalapítása előtt élt Palesztinában, és nyíltan rokonszenvezett a hitleri Németországgal.

Angela Dorn, Hessen tartomány kultuszminisztere abban bízik, hogy a vitát a Documenta felügyelő bizottsága gyorsan megoldja. Erről hétfőn nyilatkozott a DPA hírügynökségnek.

Frank Müller-Rosentritt – a Bundestag külügyi bizottságának szabaddemokrata tagja – a Bildnek nyilatkozott: „A zsidó állam elpusztítását hirdetők nem léphetnek föl Németország legnagyobb művészeti fesztiválján… A kultúrának a kölcsönös megértést kell erősítenie, nem pedig a zsidók és Izrael elleni gyűlölködést.”

Claudia Roth, aki a Zöldek részéről a kulturális tárca államminisztere kijelentette a Juedische Allgemeine hírportálnak, hogy kapcsolatban áll a fesztivál szervezőivel.

„Évtizedeken keresztül harcoltam a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen, ezért is vettem föl a kapcsolatot a Documenta szponzoraival, Hessen tartomány és Kassel képviselőivel.”

Algemeiner – Bassa László

Címkék:BDS mozgalom, Documenta, Kassel

[popup][/popup]