Izraeli kutatók: a koronavírus vakcinát június elején tesztelhetik embereken

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Két izraeli kutatóintézet már próbaoltásokat végez emlős állatokon – június elején kezdik meg emberek kísérleti beoltását.

A MIGAL laboratóriuma (forrás: MIGAL)

“Kutatásaink befejező stádiumában vagyunk, napokon belül rendelkezésünkre állnak a proteinek, azaz a vakcina aktív összetevői” – nyilatkozta Dr. Chen Katz, a MIGAL (Galilee Research Institute) biotechnológiai csoportjának vezetője a The Jerusalem Postnak. Még február végén jelezték, hogy három hét alatt elkészül a vakcina, amely 90 napon belül piacra kerülhet.

Katz azt mondta, hogy a késlekedés a légijáratok leállításának tulajdonítható, mivel a kísérletekhez szükséges genetikai összetételt Kínából rendelték meg.

Az elmúlt négy év során a MIGAL kutatói a fertőző hörghurut vírus (IBV) elleni oltóanyag kikísérletezésével foglalkoztak; a vírus a szárnyas állatok hörgőit támadja meg és okoz megbetegedést. A vakcina hatékonyságát állatorvosi intézetben végzett kísérletek igazolták. Az orális vakcina speciális IBV elleni antianyag képződést vált ki.

„A világjárvány beköszöntével arra jutottunk, hogy technológiánk a koronavírus ellen is sikerrel alkalmazható; a baromfi koronavírus szoros genetikus hasonlóságot mutat an emberi koronavírussal a fertőzési mechanizmus tekintetében. Ennek alapján nagy az eshetősége, hogy igen rövid időn belül hatékony oltóanyagot sikerül előállítani” – mondja Katz.

Az orális vakcinára inkább az élelmiszerekre vonatkozó szabályok vonatkoznak, mint a gyógyszerekére, ezért a tisztítási folyamat rövidebb lehet, mint a gyógyszergyári. A baromfin végzett kísérletek mellett egereken is kipróbálják a vakcinát.

Katz elmondta, hogy az emberi kísérleteket „fiatal, egészséges egyéneken” kezdik, majd később kiterjesztik a teljes humán populációra. A kutatócsoportot a Tudományos és Technológiai Minisztérium 30 millió sékellel támogatja, de az Egészségügyi Minisztériummal is tartják a kapcsolatot. Megjegyezte, hogy „Izraelben technológia barát és emberbarát légkörre van szükség”, és reményét fejezte ki, hogy a vakcinát először a zsidó államban lehet majd beszerezni. Katz szerint a vírus elleni oltóanyag előállításával legalább száz helyen kísérleteznek szerte a világban. (Lásd például itt.)

Valóban egy másik vállalat, a Nesz Ciona központú Israel Institute for Biological Research (IIBR) igazgatója Shmuel Shapiro arról tájékoztatta Benjámin Netanjahut, hogy „jelentős előrelépés” történt a vakcina prototípusának előállításában és „megkezdődött az állatkísérletek előzetes modellezése”. Egy IIBR közeli forrás azt nyilatkozta, hogy az állatkísérleteket rágcsálókon végzik.

A miniszterelnök még február elején utasított a titkosítási szabályok könnyítésére és széleskörű együttműködésre a magáncégekkel. Eran Zahavy, az IIBR innovációs főnöke szerint kapacitásaikat a koronavírus elleni küzdelemre koncentrálják. „Az összes lehetőséget kihasználva igyekszünk az együttműködésre” – mondta a Jerusalem Venture Partners által a múlt héten rendezett angol nyelvű videokonferencián.

„Laboratóriumunk zsúfolt, túlterhelt, és ez egy veszélyes üzem, ami fokozott óvatosságot igényel”. Azt is elmondta, hogy a kísérletek komoly kihívást jelentenek, mert „a betegség nem támadja meg az állatokat”.

Shapiro mindehhez azt tette hozzá, hogy számos esetben a sikeres állatkísérleteket követően az embereken végzett tesztelés nem bizonyul eredményesnek. „Nem elegendő az állatokban felfedezni a semlegesítő antitesteket. Látni kell, amint megbetegszenek, és azt, ahogyan gyógyulnak a vakcina hatására” – mondta.

 

A Jerusalem Post cikkét Bassa László fordította

támogatás

Címkék:kísérlet, koronavírus, oltóanyag

[popup][/popup]