Izrael közvetlenül a lakosságnak fogja kiosztani a gázai humanitárius segélyeket
A palesztinoknak szánt humanitárius segélyeket a Gázai övezetben tervezett újabb hadműveletek megkezdése és a lakosság délre menekítése után civil szervezeteken keresztül, egy nemzetközi alap felügyeletével és az izraeli hadsereg biztosítása mellett közvetlenül a gázaiaknak szállítják majd ki – közölte a ynet, a Jediót Ahronót című újság hírportálja az izraeli hadműveleti tervekre hivatkozva kedden.
A terv szerint a hadsereg ki fog jelölni a hadjárat idején is biztonságos területet, ahol a belépés előtt átvilágítják a segélyért érkező palesztinokat, hogy ezzel megakadályozzák az övezetet irányító Hamász szélsőséges iszlamista szervezet tagjainak belépését.
A terv keretében egy, az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi alapról tárgyalnak, amely független lesz, és megfelel minden humanitárius alapelvnek. Ez az alap fogja felügyelni a Gázai övezetben a biztonságos elosztást, és együttműködik majd civil és kormányzati szervezetekkel egyaránt. Nem Izrael, hanem az alap fog cégeket alkalmazni a munka elvégzésére.
A terv szerint az ENSZ együttműködését is kérik ahhoz, hogy az élelmiszerre szánt pénz nemzetközi donorországoktól származzon, Izraelnek pedig gondoskodnia kell az elosztópontok létrehozásáról.
Izrael ugyanis nem finanszírozza az élelmiszerosztást, de vállalta a biztonságos segélyelosztó helyszínek infrastruktúrájának kiépítését. A felek előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a donorországokkal és számos olyan szervezettel, amelyek finanszírozni fogják az alap működését.
A gázai humanitárius segélyek elosztásáért felelős nemzetközi alappal kapcsolatban az izraeli sajtó szerint hangsúlyozzák, hogy az minden humanitárius elvvel összhangban fog eljárni. Az alapot létrehozó szakértők úgy vélik, hogy az amerikai kormány támogatásával, valamint az ENSZ és más szervezetek részvételével a terv a legszigorúbb előírásoknak is megfelel majd. (MTI)