Izrael: indul a 60+ korcsoport harmadik oltása

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Jichák Herzog elnök (60) és felesége, Michal péntek délelőtt érkeztek a ramat gáni Siba Orvosi Központba – tudósít az ujkelet.live – , hogy megkapják a koronavírus elleni vakcina harmadik adagját – ezzel hivatalosan is megnyitva az új oltási kampányt. 

A döntés az után történt, hogy Bennett miniszterelnök elfogadta a szakértői testület ajánlását.

Nachman Ash, az Egészségügyi Minisztérium vezérigazgatója utasítást adott az egészségügyi menedzsment szervezeteknek (HMO), hogy vasárnaptól kezdjék meg a 60 év feletti izraeliek COVID-19 vakcinával történő harmadik oltását.

Izrael egyike azon kevés országoknak, ahol ajánlják a harmadik oltást. Törökország már korábban meghozta a döntést, Magyarországon pedig ugyancsak vasárnap kezdődik a kampány. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet még nem döntött.

Izraelben egy hónapja még csupán néhány tucat fertőzöttet regisztráltak naponta, számuk azonban ezen a héten több mint 2000-rel nőtt.

Minthogy a súlyos esetek is megszaporodtak, az egészségügy vezetői az idősek megerősítő oltásáról döntöttek.

„A szakértői stáb fontos rendelkezéseket hozott. Stratégiánk világos: életet menteni és fönntartani a normális életvitelt országunkban” – jelentett ki Bennett, miután Ash-sal és Nitzan Horowitz egészségügyi miniszterrel találkozott – órákkal azután hogy visszaállították a zöldkártya rendszert, amely a nagyobb rendezvényeken való részvételt csak a beoltottak, betegségből fölépültek vagy a közelmúltból származó negatív tesztet fölmutatók számára teszi lehetővé.

Az izraeli média hírei szerint a szakértői stáb döntése nem volt egyhangú, a többség azonban az utóbbi hetekben megsokasodott súlyos betegek számának hatására így határozott.

A minisztérium csütörtöki adatai 2165 új betegről szóltak az előző naphoz képest; ez már a harmadik nap volt egymás után, amikor az új fertőzöttek száma meghaladta a kétezret. Ez március óta a legmagasabb érték. A súlyos esetek száma öt újabbal 159-re nőtt.

A hadsereg munkacsoportja, amely tanácsadóként működik a kormány mellett, csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi fertőzési ütem mellett a súlyos esetek száma megsokszorozódhat, ami a kórházak túlterheltségét okozhatja. A mostani mellett számuk 7-10 nap alatt duplázódik.

Eddig a nemzeti vakcinációs program során a 12 évnél idősebbek kapták meg a védőoltást, és a lakosság mintegy 55%-át sikerült beoltani. Legalább egymillió izraelit, köztük 234 ezer 50 évnél idősebbet még nem.

A fertőzést, mégpedig a Delta variánst elsősorban a külföldről az országba hazaérkezők terjesztik, mert érkezésük után nem vonulnak karanténba. A Kneszet Alkotmányozási, Jogi és Igazságügyi Bizottságának csütörtöki ülésén elhangzott, hogy ezen az sem változtatott sokat, hogy megtiltották a súlyosan fertőzött országokba történő utazásokat.

Sharon Alroy-Preis, a minisztérium közegészségügyi igazgatója szerint a veszélyes országokat kijelölő eddigi módszer már nem használható. Az eltiltás a „vörös országok” látogatásától segített a megbetegedések visszaszorításában, most viszont a világszerte aggasztóan terjedő járványt kellene megállítani. Arról beszélt, hogy naponta 150-200 fertőzött személy érkezik, és annak ellenére, hogy a tesztelésük kötelező a repülőtéren, sokukról csak néhány nap elteltével derül ki, hogy COVID fertőzöttek.

Alroy-Preis szerint a HM újfajta rendszert készül kidolgozni, ami „engedné az utazást, és az együtt élést a koronavírussal, de csökkentené a megbetegedések számát.”

Times of Israel – Bassa László

Címkék:60+ korcsoport, Covid 19 oltás

[popup][/popup]