Izrael-ellenes épületfoglalók a Genti Egyetemen
Az egyetem vezetése megérti őket.

Képernyőkép az egyetemfoglalók videójából, amelyben ismertetik követeléseiket (Fotó: X)
Körülbelül száz Izrael-ellenes hallgató napok óta megszállva tartja a belgiumi Genti Egyetem (UGent) egyik épületét. A „népirtó” izraeli partnerintézmények teljes bojkottját követelik.
„Nem fogunk leállni, amíg minden követelésünk nem teljesül” – olvassa fel egy maszkot viselő férfi angolul, flamand akcentussal a követelésüket a közösségi médiában látható videójukon, amelyen több, palesztinkendőt viselő ember látható.
„Első követelésünk: az UGent szakítson meg minden kapcsolatot a cionista entitás intézményeivel. Másodszor azt követeljük, hogy az UGent ne kössön új megállapodásokat. Végül azt követeljük, hogy az UGent lépjen fel annak érdekében, hogy a cionista entitást kizárják a Horizon Europe 2028 programból.” (Ebben az uniós kutatásfinanszírozási programban néhány éve Izrael is részt vesz; Brüsszelben most tárgyalnak a folytatásról.)
Petra De Sutter, az egyetem rektora tárgyalni próbált az épületet megszállókkal, de elutasították, és csak akkor beszélnek vele, ha minden követelésüket teljesítik. De Sutter, aki 2025 októbere óta tölti be a rektori tisztséget, korábban zöldpárti politikus és Belgium miniszterelnök-helyettese volt,
egyébként ő maga is támogatja az Izrael elleni szankciókat.
Hangsúlyozta, hogy „a Genti Egyetem ebben a tekintetben már nemzetközi úttörő szerepet tölt be”, ami az izraeli tudományos partnerekkel való kapcsolatok megszakítását illeti. A Boerenkot épület elfoglalását az egyetem vezetése eltűri – a hivatalos magyarázat szerint azért, mert az oktatás részben tovább folytatható.
Két évvel ezelőtt palesztinpárti csoportok egyszer már elfoglaltak egy egyetemi épületet, hogy így kényszerítsék ki az izraeli felsőoktatási intézményekkel való kapcsolatok megszakítását. Az az akció négy hétig tartott, végül az akkori rektor összehívta az egyetem „emberi jogi bizottságát”. A testület végül három izraeli kutatóintézettel való együttműködés megszüntetését javasolta, arra hivatkozva, hogy azok együttműködnek az izraeli hadsereggel.
2024. május 31-én az egyetem vezetése eleget tett az ajánlásnak.
A több mint 50 ezer hallgatót számláló UGent részleges Izrael-bojkottja más belgiumi és európai állami egyetemek számára is mintává vált. Tavaly ismét sor került egy épületfoglalásra. A demonstrálók akkor Izrael bojkottja mellett klímavédelmi követeléseket is megfogalmaztak. Akkor az egyetem vezetése azt közölte, hogy még tíz izraeli partnerrel van folyamatban a Horizon Europe keretében futó közös kutatási együttműködés, amelyeket az emberi jogi bizottság problémásnak tartott. A kártérítési perek elkerülése érdekében ezeket kifuttatják, de idő előtt nem bontják fel – közölte az UGent vezetése.
De Sutter ugyanakkor megértést tanúsított a tiltakozók iránt. A múlt heti közleményük szerint megértik, hogy a tiltakozás „erkölcsi kötelességérzetből fakad”. „Meg akarjuk szüntetni a problémás együttműködéseket az izraeli partnerekkel. Amit teszünk, lehet lassabb vagy kevésbé látványos, mint ahogyan egyesek szeretnék, de valódi és fenntartható változásokat céloz.”
Az anticionista épületfoglalókat azonban láthatóan nem győzték meg ezek az érvek. Úgy tűnik, az sem segített sokat, hogy Gent két másik flamand egyetemmel együtt április elején díszdoktori címet adományozott Francesca Albanese vitatott ENSZ-különjelentéstevőnek.
Theo Francken belga védelmi miniszter élesen bírálta az illetékesek magatartását:
„Hamasz-utánzók az UGenten – idáig jutottunk – írta a Facebookon.
– A Hamasz és az Iszlám Dzsihád terrorjának dicsőítése és utánzása, zsidógyűlölet és megfélemlítés: gratulálok Petra De Sutternek és társainak.”

