Izrael befagyasztja a be nem vonuló jesivatanulóknak folyósított támogatást

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány, Politika

A legfelsőbb bíróság ideiglenesen elrendelte azon vallási iskolák, jesivák állami költségvetésének befagyasztását április 1-től, ahol hadköteles korú, de be nem vonuló ultraortodox fiatalok tanulnak.

Belzi jesiva Jeruzsálemben (képünk illusztráció)

A háromtagú bírói kar elutasította Gali Baharav-Miara főügyész javaslatát, hogy engedélyezzenek számukra rövid felkészülési időszakot. A „rendelet hatálya alá nem tartozó”, vagyis nem hadköteles korú fiatalok számára a tanév végéig folytatják a pénzek átutalását. A bírák azt is bejelentették, hogy májusban kilenc bíróból álló kibővített összetételű grémium dönt az ideiglenes ítélet állandóvá tételéről.

Az alkotmánybíróságként is működő bíróság olyan beadványok nyomán ült össze, melyek a jesivákban tanuló ultraortodox fiatalok katonai behívását követelték a jogegyenlőség és a közteherviselés jegyében, valamint azon intézmények költségvetésének megszüntetését, melyeknek diákjai nem vonulnak be az Izraelben kötelező katonai szolgálatra.

A döntés a 18 és 26 év közötti ultraortodox fiatalokat érinti, akik korábban egy rendelet alapján minden évben halasztást kaptak katonai szolgálatuk megkezdésére, majd 26 évesen véglegesen felmentették őket.

Az ítélet váratlanul érte a kormánykoalícióban részes két ultraortodox pártot, melyek már csütörtök este összeültek megtárgyalni azt, és telefonon beszéltek Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel. Az arab országokból származó ultraortodoxokat tömörítő Sasz párt vezetője, Arije Deri példátlan szemtelenségnek nevezte a bíróság döntését.

„Pontosan azokban a napokban, amikor Izrael népének szüksége van az Ég irgalmára délen és északon, a legfelsőbb bíróság sértő magatartást tanúsít a Tóra-tudósokkal szemben, akiken a világ alapul. A Sasz párt továbbra is harcolni fog a jesiva tanulók jogáért a Tóra tanulmányozására” – nyilatkozta Deri.

„Szükségünk van a katonákra a nehéz háború idején, és a társadalomnak az az igénye, hogy mindenki vegyen részt az állam szolgálatában. A bíróság arról határozott, ami nyilvánvaló, eljött az idő, hogy a kormány is megtegye azt, ami nyilvánvaló. Itt az ideje a cselekvésnek” – mondta Beni Ganz miniszter, a hadikabinet tagja csütörtök este.

Izraelben 1948-tól, az állam megalakulásától kivételezettek voltak a jesivákban tanuló ultraortodox fiatalok, akikre nem vonatkozott a hadkötelezettség.

David Ben-Gurion, az ország első miniszterelnöke azért engedélyezte ideiglenesen akkor még csak négyszáz jesiva-tanuló felmentését, hogy segítse a második világháborúban Európában felszámolt vallásos zsidó kultúra fennmaradását, ugyanis a holokauszt miatt drámaian lecsökkent a zsidó vallási tanulmányokat folytatók száma.

Shiri Zsuzsa/MTI

[popup][/popup]