Izrael-barát kijelentésekért kell bocsánatot kérnie a dél-afrikai főbírónak

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A hívő keresztény Mogoeng Mogoeng múlt júniusban váltott ki fölháborodást azzal, hogy kinyilvánította szeretetét Izrael iránt, és kijelentette: imádkozni fog a zsidó államért. Azt mondta: Dél-Afrika megfosztotta magát „attól a nagyszerű lehetőségtől, hogy kulcsszerepet játsszon az izraeli-palesztin megbékélésben”. 

Mogoeng Mogoeng (balra) esküt tesz (Fotó: Flickr)

A bírói testület a főbíró kijelentéseit „sértőnek” és „különösen aggasztónak” ítélte és fölhívta, hogy azokat „feltétel nélkül” vonja vissza.

A Dél-Afrikai Köztársaság egyértelműen a palesztinokat támogatja, amit azzal is kifejezett, hogy 2019-ben leminősítette tel-avivi külképviseletét.

A bírákat felügyelő bizottságához egy #Africa4Palestine nevű polgárjogi szervezettől érkezett panasz a főbíró kijelentése kapcsán. A bizottság „sértőnek és különösen aggasztónak” ítélte szavait, amelyek Jerusalem Post és Warren Goldstein dél-afrikai főrabbi által közösen rendezett online szemináriumon hangzottak el. “Fontos, hogy ezeket a kitételeket feltétel nélkül vonja vissza, hogy ne essen folt a bírói testület jó hírén” – hangzik a bizottság határozata. A bizottság tíz napot adott a főbírónak, hogy visszakozzon.

Mogoeng Mogoeng főbírót heves bírálatok érték, amikor decemberben nyilvánosan kijelentette: a „sátáni” COVID-19 vakcinák ellen fog imádkozni, hogy azokat az „I-ten tűzzel semmisítse meg”.

ynetnews – Bassa László

Címkék:Dél-Afrika, Izrael-ellenesség

[popup][/popup]