Írástudatlan katolikusból zsidó próféta – a San Nicandro-i zsidók története

Írta: Lénárt G. József - Rovat: Politika

1943 őszén különös élményben volt része a 8. brit hadsereg zsidó dandárjának. A dandár egy San Nicandro nevezetű kis olasz városkába vonult be, terepjáróikon és teherautóikon a brit zászló mellett helyet kapott a Dávid-csillag és az alakulat neve héberül. Amikor ezt a helyiek észrevették, az egyik ház elé gyűltek és a ház kapujára maguk is kitűztek egy Dávid-csillagos zászlót. A katonák ezt látván megálltak, salommal köszöntek és tisztelegtek a helyieknek, akik közül az egyik, egy sötét szemű, magas férfi, beinvitálta őket a csillagos házba.

Donato Manduzio

A magas férfi a Donato Manduzio nevet kapta a keresztségben születésekor, 1885-ben. Szülei, Donato Giuseppe Manduzio és Concetta Frascaria római katolikus földművesek voltak San Nicandro városában. A szegénység és a nélkülözés olyan gyakori vendég volt a Manduzio család otthonában, hogy a gyermek Donato soha nem járt iskolába, helyette szüleinek kellett segítenie a mezőgazdasági munkában. Az első világháborúban besorozták, de néhány hét után a pisai katonai kórházba került sebesülten. Gyógyulása alatt a szomszédos ágyon fekvő sebesültnek egy beszélgetés során elárulta, hogy sem írni, sem olvasni nem tud, aki ezért vállalta, hogy tanítani fogja.

Donato olvasás iránti szeretete a kórházban támadt fel és soha nem csillapodott. A háború után hazatért szülőfalujába, ahol népi gyógyítónak állt, afféle helyi kuruzslónak. Rengeteget olvasott, főleg olasz irodalmat. Egy nap, mikor este végzett a bájitalok készítésével, révületbe esett és látomásai voltak. Ezek a látomások sarkallták arra, hogy mélyebben tanulmányozza a Bibliát. Minél többet olvasott az Ószövetségből, annál inkább meggyőződésévé vált, hogy a judaizmus az egyetlen igaz vallás, ezért szép lassan elkezdte követni annak tanításait. Megtartotta a szombatot, változtatott az étrendjén és igyekezett betartani a parancsolatokat. A katolikus hittől annyira eltávolodott, hogy amikor harangszót hallott, még a fülét is befogta. Egy idő után különös szokásai felkeltették a szomszédai érdeklődését is, akiknek lelkesen mesélt új hitéről. Lelkesedése és magyarázatai hatására egyre több ismerőse tért át a zsidó hit gyakorlására és hamarosan megalapították San Nicandro kicsiny zsidó közösségét.

San Nicandro-i zsidók a hőskorszakban

Történt egy nap, hogy egy kereskedő érkezett San Nicandroba. A városka főterén éppen a szomját oltotta, amikor meghallotta, hogy néhány helybéli a zsoltárokról beszélget. Olyan furcsa dolgokat hallott, hogy megkérdezte őket: „Maguk evangelikusok?”. Mire a helyiek egyike, történetesen Donato Manduzio így válaszolt: „Nem, mi Isten népe (popolo di Dio) vagyunk”. A kereskedő meglepődött és faggatni kezdte Donatót, aki mesélt neki a zsidóságról. A kereskedő jól ismerte a zsidóságot, Olaszország több városában is megfordult és voltak zsidó ismerősei. Amikor ezt elmondta Donatonak, az megdöbbent és először el sem akarta hinni. Meggyőződése volt, hogy az Ószövetségben említett zsidóság már rég kihalt és ők az egyetlenek, akik a judaizmust követik. Az első döbbenetet heves érdeklődés követte: kérte a kereskedőt, hogy adjon neki zsidó címeket, ahová írhatna a közössége nevében.

Donato Manduzio számos levelet küldött Rómába, Velencébe, Milánóba és minden városba, ahol zsidó közösség élt. Egyedül a római főrabbi volt az, aki komolyan vette a kis közösség üzenetét, és egy követet küldött, hogy vizsgálja meg az esetet. A követ azzal tért vissza, hogy igaz a hír, San Nicandroban több család is a zsidó hit szerint él, szándékuk őszinte. Ennek hatására a főrabbi úgy döntött, hivatalos betérést szervez a maroknyi közösségnek, de előtte, küldönc útján imakönyveket, táleszokat és egy menórát küldött neki. A kicsiny közösség pedig épített egy zsinagógát, ahol ezeket elhelyezhette. A háború miatt viszont a hivatalos betérésre 1946-ig várniuk kellett.

San Nicandro-i zsidók napjainkban

Az 1930-as években Olaszországban is felerősödött az antiszemitizmus, 1938-ban Mussolini megalkotta az olasz faji törvényeket. A San Nicandro-i prozeliták ennek ellenére a háború egésze alatt kitartottak hitük mellett, annyira, hogy először a helyi fasisztákkal közölték, hogy ők zsidók, majd 1943-ban a bevonuló német csapatokkal is. Szerencséjükre sem az olasz fasiszták, sem a németek nem vették őket komolyan, római katolikus olasz származásuk pedig megvédte őket a faji törvényektől. A kis közösség legendáriuma említ egy esetet, amikor prófétájuk, Donato összeveszett egy helyi fasiszta funkcionáriussal, aki megfenyegette, hogy másnap feljelenti az egész közösséget a hatóságoknál. Donato, aki a kabbalával is foglalkozott, állítólag ennyit mondott neki: „holnap nem fogsz odaérni (a hatóságokhoz)”. Jóslata bevált, a férfi pár órával később elesett és meghalt. Néhány héttel később, a bevonuló brit csapatok kötelékében harcoló Zsidó Dandár katonái melegen üdvözölték hitsorsosaikat és buzdították őket, hogy költözzenek a Szentföldre, minden zsidó otthonába. A tanácsukat meghallgatva a közösség nagy része a háború után, 1944 és 1949 között alijázott, Száfed, Askelon és Birya városában telepedtek le.

Donato Manduzio tiltakozott a kivándorlás ellen, azt szerette volna, ha közössége példaként állhatna a többi nép előtt. San Nicandroban maradt néhány követőjével, itt is hunyt el 1948-ban, néhány nem sokkal Izrael államának megalakulása előtt. Sírja a helyi katolikus temetőből elkerített zsidó parcellában van és az alábbi feliratot vésték rá: „Itt nyugszik az az ember, aki 1930-ig az idegen istenek hódolatának tévképzetében élt, de abban az évben, augusztus 11-én, isteni sugalmazásra megtért, Lévinek nevezte magát. Hirdette az egyetlen Istent és a szombat szentségét.”

A San Nicandro-i zsinagóga

Akik maradtak, ma ötvenfős közösséget alkotnak San Nicandroban, közülük sokan élnek a helyi római katolikusokkal vegyes házasságban. A zsinagógájuk mellett van egy tanházuk, itt tanulnak online módon olasz rabbikkal. Zsinagógájukban – ahol a női rész háromszor akkora, mint a férfiaké – összegyűlnek minden péntek este, szombat reggel és a többi zsidó ünnepen, hogy együtt imádkozhassanak. Szukkot ünnepén hatalmas közösségi sátrat állítanak, ahol ünnepelhetnek. Liturgiájuk a hagyományos szefárd liturgia és a Donato Manduzio által kidolgozott közös ima elegye: egy-egy szombat reggeli istentisztelet legalább négy órán át tart és a héber mellett olasz énekeket és zsoltárokat is tartalmaz. A közösség nagyon ügyel az étkezési törvények betartására, az élelmiszer jelentős részét saját maguk állítják elő, kisebb részét Rómából rendelik (például a húskészítményeket). Csökkenő létszámuk ellenére nagyon bizakodók a közösség jövőjével kapcsolatban, hiszik, hogy gyarapodni fognak és az ő példájuk nyomán mások is betérnek a judaizmusba.

A kicsiny, de bátor közösség jelentőségét Michael Freund, a (visszatérő zsidókat segítő) Shavei Israel szervezet elnöke így fogalmazta meg: „Manduzio és követői teljesen maguktól és minden külső késztetés nélkül fedezték fel a judaizmus örök igazságát. A fasizmus és a zsidógyűlölet akkori erősödése ellenére bátran és határozottan zsidó életmódot folytattak, és azt még azután sem adták fel, hogy Mussolini 1938-ban megalkotta a faji törvényeket a zsidókkal szemben. Úgy tekintenek magukra, mint akik lelkileg kapcsolatban állnak a zsidó néppel, valamint Mózessel és Izrael vallásával.”

Címkék:Donato_Manduzio, Olaszország

[popup][/popup]