Irán felfüggeszti együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökséggel
Gideon Sa’ar izraeli külügyminiszter elítéli Irán „botrányos” bejelentését, miszerint jóváhagyta a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökséggel, az ENSZ nukleáris felügyeletével való együttműködés befagyasztásáról szóló törvényt.

Gideon Szá’ár (Fotó: Twitter képernyőfotó)
„Ez az összes nemzetközi nukleáris kötelezettségének és kötelezettségvállalásának teljes lemondása” – mondta az X-en.
Saar sürgeti az Iránnal 2015-ben kötött nukleáris megállapodásban részt vevő európai országokat, hogy hajtsák végre annak úgynevezett snapback záradékát, és helyezzék vissza a JCPOA által feloldott összes ENSZ-szankciót, megismételve ezzel a hét elején is elhangzott felhívását.
„A nemzetközi közösségnek most határozottan cselekednie kell, és minden rendelkezésére álló eszközt fel kell használnia az iráni nukleáris ambíciók megállítására” – írja. (ToI)
*
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség még nem kommentálta az iráni állami média jelentését, miszerint Maszúd Peszeskjan elnök törvénybe iktatta az ENSZ atomenergia-felügyeletével való együttműködés felfüggesztését, és továbbra sem világos, hogy a lépés mit jelent a nukleáris megfigyelésre nézve.
A törvény múlt havi elfogadása után Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának kellett volna felügyelnie annak végrehajtását.
Bár maga a tanács nyilvánosan nem nyilatkozott, Peszeskjan a tanács vezetője, így a bejelentett utasítása azt jelzi, hogy a törvényt végrehajtják.
Irán teokratikus kormánya alatt azonban a tanácsnak van mozgástere arra, hogy saját belátása szerint hajtsa végre a törvényjavaslatot. Ez azt jelenti, hogy nem biztos, hogy minden, amit a törvényhozók kértek, megvalósul. (ToI)