Huma, Anthony és Hillary Clinton

Írta: Lázár György - Rovat: Politika

Igazi amerikai történet ez; szerelem, szex, politika és botrány az Egyesült Államok etnikai és vallási olvasztótégelyében. És egyáltalán nincs kizárva, hogy a következő amerikai elnök közeli munkatársainak történetét olvassuk. 

Democratic presidential hopeful, Sen. Hillary Rodham Clinton, D-N.Y., has a word with aide Huma Abedin at the start of a campaign rally at Capital High School in Charleston, W.Va., Wednesday, March 19, 2008. (AP Photo/Charles Dharapak)

Hillary Clinton és Huma Abedin 2008 márciusában (AP Photo/Charles Dharapak)

Néhány hete, a rangos Sundance Film Fesztiválon mutatták be a “Weiner” című dokumentumfilmet, amelyik Anthony Weiner amerikai kongresszusi képviselő botrányos lemondásának körülményeiről szól.   A 90 perces film szakmai körökben jelentős visszhangot váltott ki, még nem mutatták be az amerikai nagyközönségnek, de sokan úgy vélik, hogy befolyásolhatja az amerikai elnökválasztás kimenetelét is.

Az Egyesült Államok már a választási kampány lázában ég, Hillary Clinton a nagy esélyes a demokrata párti jelöltségre, és a fogadóirodák szerint ő a legesélyesebb az elnökségért folyó versenyben is.  Persze novemberig még sok minden megtörténhet.

Hillary befolyásos tanácsadója, segítője, személyi titkára egy 39 éves hölgy, Huma Abedin. Évtizedek óta ő szervezi Hillary utazásait, ellenőrzi beszédeinek szövegét, ő határozza meg hogy kit fogad Hillary, ő vásárolja a szendvicseit és viszi a tisztítóba a ruháit.   20 éve dolgozik Clintonnénak, mindent tud róla, félszavakból megértik egymást, sokak szerint ő Hillary Clinton titkainak őrzője is.

Huma pincer

Huma intézkedik

Huma Abedin muzulmán.  Az USA-ban született indiai és pakisztáni szülök gyermekeként, majd kétéves korától Szaúd-Arábiában élt, ott járt iskolába, ott nőtt fel.   Muzulmán nevelést kapott.  18 éves korában tért vissza az USA-ba hogy egyetemi tanulmányokat folytasson, és az egyetemen is a muzulmán diákszervezet tagja volt.  Már diákévei alatt is Hillary mellett gyakornokoskodott.

A 176 cm magas Huma közel tíz évvel ezelőtt találkozott Anthony Weiner-rel, akit nehéz nem észrevenni.  A feltűnően magas, majd kétméteres, kisportolt Weiner zsidó származású, vallásos családban nőtt fel Brooklynban, ott volt a bar micvója is.

Anthony és Huma

Az egyetem elvégzése után New York nagy hatalmú szenátora, Chuck Schumer mellett kapott állás aki akkoriban képviselő volt.  Az ambiciózus Weiner hamarosan saját szárnyait kezdte bontogatni, és 1998-ban a megüresedett Schumer képviselői körzetet megnyerte a választásokon.  Körzetébe  tartoztak New York nagy haszid zsidó enklávéi, többek között a Chábád és a munkácsi rebe követőinek környéke is.

Ultra-ortodox zsidó szavazóit nem zavarta hogy Weiner  2009 májusában eljegyezte a muzulmán Humát, majd 2010 juliusában megesküdtek.  Nem volt vallási szertartás, a szerelmespárt maga a volt elnök, Bill Clinton adta össze.  Egy év múlva megszületett kisbabájuk, és ekkor Weiner már New York város polgármesteri címéért szállt harcba.

WeinerXXX

Weiner a munkácsi rebe és hívei körében

Ekkor tört ki a botrány.  Ugyanis Weiner a Twitteren hiányos öltözetű fotóit küldte el fiatal hölgyeknek,  távkapcsolatokat ápolt több lánnyal, akikkel személyesen soha nem találkozott.  Pikáns képei és bolondozó, szexuális tartalmú üzenetei megjelentek a bulvársajtó hasábjain is.

Weiner pánikba esett, először hazudott az újságoknak.  Törvényt ugyan nem sértett, és „technikailag” feleségét sem csalta meg,  hiszen fizikai kapcsolata soha nem volt a nőkkel, de az ügy igencsak bizarr volt.  Egyesek  Weiner éretlenségével, mások ítélőképességének hiányával magyarázták viselkedését.  Obama elnök is beavatkozott, és miután a részleteket megismerte, azt javasolta, hogy mondjon le. Felesége kitartott mellette és Weiner lemondott.  A hagyományosan demokrata párti körzet a soron kívüli választáson a republikánus Bob Turnert szavazta meg képviselőnek.

Az 51 éves Weiner a dokumentumfilm bemutatása után újra sajtófigyelmet kapott.  Sokan azt rebesgetik, hogy megpróbál visszatérni a nagypolitikába, de az bizonyos, ha Hillaryt elnökké választják, és beköltözik a Fehér Házba, akkor Huma komoly pozícióra számíthat.

Ami pedig a muzulmán-zsidó házasságokat illeti, azokból is egyre több van; 3 millió muzulmán és kb. 6 millió zsidó él az Egyesült Államokban.  Weiner lemondásakor közös sajtókonferenciát tartott nejével, elmondták hogy szeretik egymást, Anthony könnyes szemekkel kért bocsánatot Humától múltbeli megbicsaklásaiért, és családjuk egyben tartását nevezte legfontosabb céljának. Úgy tűnik, a szerelem nem ismer sem etnikai, sem vallási korlátokat.

 

 

[popup][/popup]