Hollandia: hárommillió dollár az antiszemitizmus elleni küzdelemre

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A holland kormány 3,35 millió USD-nak megfelelő összeget különített el az antiszemitizmus elleni harcra. Ezzel a tétel első ízben került föl a nemzeti prioritások listájára.

Palesztinpárti tüntetők a Dam téri antifasiszta emlékműnél

Összesen hét tétel szerepel ezen, többek között az oktatás, valamint bevándorlók integrálása is. Korábban egyetlen kormány sem jelölt ki támogatást ilyen címszó alatt, csupán célzott összeget, például a zsidó intézmények biztonságának garantálására.

A kormányzó koalíció pártjai közül a kereszténydemokraták voltak a beterjesztők a költségvetési tárgyalásokon. A lépést megelőzte, hogy a holland médiában nagy nyilvánosságot kapott a zsidó közösség félelme – elsősorban az arab és moszlim országokból érkezettek ill. leszármazottaik részéről megnyilvánuló zaklatásoktól és erőszaktól.

Egy magányos ellentüntető

Szerdán több száz tüntető gyűlt össze a holland parlament épülete előtt Hágában, miután a Felix Klein, a német kormány antiszemitizmussal foglalkozó biztosa az előző héten óva intett attól, hogy az állampolgárok kipában mutatkozzanak az utcán. Az akció a „Fel a kipával!” nevet viselte, és azon jobboldali pártok neves képviselői vettek részt és szólaltak föl. A demonstrációt a CIDI, a helyi zsidóság antiszemitizmust figyelő csoportja szervezte.

Ugyanők május elején weboldalukon tették közzé azt az antiszemitizmus monitoringjáról szóló dokumentumot, amit az amszterdami Dam téren álló II. világháborús emlékműnél, az Izrael ellenes bojkott hívei és a zsidó államot támogatók közötti összecsapásokról készítettek. Az egyik videón látható, amikor egy áprilisi incidens alkalmával Robert-Willem van Norren, az Izrael-ellenes bojkott mozgalom egyik vezetője kijelenteti: „A fehér zsidók több tízezer embert öltek meg.”

A „fehér zsidók” mostanában elterjedt, polkorrekt antiszemita kifejezés, mely arra a vádra utal, amely szerint a zsidók valójában a gyarmatosító/rabszolgatartó fehérek elithez tartoznak, tehát az uralkodó kaszthoz, nem pedig az áldozatok közé sorolandók.

A JTA cikkét Bassa László fordította

Címkék:Amszterdam, antiszemitizmus, Dam, Hollandia

[popup][/popup]