Hogyan vált a környezetvédő mozgalom az antiszemitizmus eszközévé?

A nemzetközi környezetvédelmi mozgalomban fokozatosan megjelent antiszemita tendenciák sokak számára Greta Thunberg színvallásával kerültek napvilágra. A jelenség azonban nem egyik napról a másikra következett be.

A környezetvédelem és az emberi jogok kapcsolata egyértelműen lefektetett: a tiszta környezethez való jog alapvető emberi jog. Emellett a szennyezés és a természeti erőforrások túlhasználata aránytalanul nagy terhet ró a szegényebb és más szempontból hátrányos helyzetű emberekre. Emiatt vált – helyesen – az igazságosság a környezetvédelem egyik központi követelésévé.

De hogyan tudott a természet szeretetét, az egészséges környezetet és az ahhoz való egyenlő hozzáférést zászlajára tűző mozgalom önmaga ellentétébe fordulni, amikor Izraelről van szó?

A környezetvédelmi gondolat valamennyi politikai irányzathoz tudott kapcsolódni, és egy-egy ügy sokszor nagyon eltérő politikai meggyőződésű embereket össze tud hozni a közjó megvédése érdekében. Ezért is fontos, hogy felismerjük a nemzetközi környezetvédelmi mozgalomban kialakult, Izraelt egyoldalúan és elfogultan felelőssé tevő antiszemita irányzatot.

A magyar sajtót is bejárta, hogy Thunberg a terrortámadás második évfordulója előtt egy csontsoványra éheztetett izraeli túsz, Evyatar David Hamasz propaganda anyagából kiemelt fotójával illusztrálta a palesztinokat érő izraeli atrocitásokat. Mikor erre a felhívták a figyelmét, a fotót magyarázat nélkül eltüntette.

Az aktivistáknak van honnan meríteni az Izrael-ellenes érvkészletükhöz. A nemzetközi környezetvédelem fórumain a legextrémebb állítások hangzanak el, kerülnek papírra (képernyőre) és keringenek szakmai hírlevelekben bármiféle cáfolat vagy árnyalat nélkül.

Alább bemutatok néhány korántsem egyedülálló vagy egyedi példát, amely jól illusztrálja a kialakult helyzetet.

1. Izrael akkor is rosszat tesz, amikor jót tesz

A zöld gyarmatosítás visszabontása címmel 2023-ban jelent meg a dubai klímatárgyalások apropóján Hamza Hamouchene és Katie Sandwell tanulmánykötete, amely az arab régió zöld (illetve sokszor kevéssé zöld) energiaátmenetének kérdéseit boncolgatja. Egyik fejezete, a Manal Shqair jegyezte Az arab-izraeli öko-normalizáció: a gyarmatosítás zöldre festése Palesztinában és a Golánon, a Prosperity (Jólét) elnevezésű környezeti projektet veszi górcső alá. Ez a projekt Jordániában termelne napenergiát az izraeli piacra, cserébe Izrael egy víz-sótalanítási programmal 200 millió m³ ivóvizet szállítana évente a súlyosan vízhiányos Jordániának. A megállapodás egyszerre szolgálna stratégiai, gazdasági, klíma-, energia- és vízbiztonsági célokat. A Prosperity Projekt úgy akarja erősíteni a békefolyamatot, hogy közben egyszerre oldja meg Jordánia vízproblémáit és az izraeli zöld energia-átmenetet.

A szerző szerint azonban, a mindkét országot szolgáló projekt “normalizáció”, amely csak elfedni hivatott, hogy ez valójában egy “erőszakos támadás” a palesztinok ellen. A normalizáció, azaz a kapcsolatok rendezése a szerző szerint elítélendő és aktívan akadályozandó folyamat, annak ellenére, hogy több millió palesztin arab él Jordániában. Izrael akkor is rosszat tesz, amikor jót tesz.

A szerző Jordánia vízhiányát szinte teljes egészében Izrael vízgazdálkodási döntéseinek tulajdonítja. Lekicsinyli az országba érkezett 1,5 millió szír menekült okozta terhet és meg sem említi az elavult infrastruktúra, a pazarlást motiváló árazás, vagy a szabályozatlan és rossz hatékonyságú mezőgazdasági felhasználás hatásait, mely miatt a víz fele elvész, elszivárog vagy elpárolog. Ahogy arról se tesz említést, hogy a tisztítatlan szennyvíz a jordániai vízbázisokat szennyezi. A felelősség a problémákért csak Izraelt terhelheti.

 

2. Még a gázvezeték is cionista

Egy 2017-ben alakult nemzetközi aktivista hálózat, a Gastivist, a fosszilis gáz terjeszkedése ellen, egy igazságos, méltányos és zöld energiaátmenetért dolgozik. E célkitűzésekkel semmi probléma, a részletekkel annál több.

A Gastivist több kiadványa foglalkozik az EastMed gázvezetékkel, amely a ciprusi és izraeli tengeri gázmezőket kötné össze Görög- és Olaszországgal. E kiadványokban közös, ahogyan az izraeli – palesztin konfliktust láttatják. A béke fosszilis energiától mentes című képregény például a vezeték környékén élő emberek történetein keresztül vet fel kérdéseket és problémákat a beruházásról.

Manallal, a képregény palesztin főszereplőjével a ciszjordániai fal egyik ellenőrzőpontjánál találkozunk. Semmilyen utalás nincs a fal létezésének legfőbb okára, a második intifádára, ami el is helyezi Izraelt a morálisan alábbvaló helyen. “Palesztinában nem lehet szétválasztani a környezetvédelmet a politikától.” – sulykolja Manal.

Sajátos módon a zsidó szereplő története nem kapcsolódik a gázvezetékhez, viszont részletesen elmeséli, hogyan lett anticionista. “Meg kellett kérdőjeleznem az identitásomat. Megváltoztam.” – kerekíti le történetét Ya’ara.

Bár a képregény műfaja remek lehetőséget nyújtana árnyalt megközelítések és komplex helyzetek könnyen érthető bemutatására, a szerzők nem élnek a lehetőséggel. Ehelyett egy érzelmi manipulációval telített, alapvető történelmi és politikai információkat elhallgató propagandaanyagot készítettek.

Külön érdekesség, hogy a Gastivist magát transzfeminista szervezetként aposztrofálja (ami a feminizmus azon ága, amelyik a transzneműek ügyét is magáénak vallja). Ya’ara történetében egy megsérült palesztin nőt a férfiak nem látnak el, mert nő. A transzfeminista képregény ezt az epizódot kritikai reflexió nélkül hagyja.

 

3. Izrael mindenható

Környezetvédelmi Nakba: A palesztin környezet az izraeli gyarmatosítás alatt című cikk 2020-ban jelent meg. Fő szerzője Mazin B. Qumsiyeh ismert név a posztkolonialista ökológiában. Qumsiyeh tulajdonképpen annyit tesz, hogy fogja a legjelentősebb környezeti problémákat (víz, földhasználat, biodiverzitás-csökkenés) és egy az egyben belehelyezi a palesztin politikai narratívába. Így válik nála a környezetkárosítás Izrael szándékos stratégiai eszközévé.

Alaptételnek veszi, hogy 1948 előtt a helyi lakosság fenntartható gazdálkodást folytatott. Pedig a népesség először a századforduló időszakában duplázódott meg, ez pedig automatikusan együtt járt a természeti erőforrások (víz, föld) fokozott használatával. A népességnövekedés általános jelenség volt az egész Ottomán Birodalomban, köszönhetően a politikai stabilitás erősödésének, a jobb közegészségügynek és táplálkozásnak.

 

Máshol nehezményezi – biológusként teljesen érthető módon – az útmenti fák kivágásának izraeli gyakorlatát. Nem teszi hozzá azonban, hogy a cikket megelőző évtizedben évi 50 és 1200 között mozgott a terrortámadások száma Ciszjordániában. Ezek egy része utak mentén történik. Nem mondja ki az összefüggést, hogy a környezetkárosítás a megoldatlan konfliktus és az oslói békefolyamat félbemaradásának az eredménye.

Qumsiyeh – fenti következtetései ellenére – a valamennyire mérsékelt szerzők közé tartozik. Más írásai kritizálják a palesztin korrupciót és helyesen azonosítja a piacgazdaságot a természeti erőforrások túlhasználatának mozgatórugójaként. De ezekért is Izraelt teszi felelőssé.

 

4. Ami a palesztinoknál belső megosztottság, az Izraelnél politikai felelősség

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja által kiadott és széles körben idézett Környezeti állapotjelentés és kilátások a megszállt palesztin területeken (2020) a legátfogóbb elemzés a terület környezeti problémáiról. A biológiai sokféleség csökkenését, a vízhiányt és a hulladékproblémákat vizsgálja a vitatott területeken.

Bár az általam áttekintett anyagok közül ez a leghiggadtabb, a környezetvédelmi problémák központi okaként ez is az izraeli megszállást nevezi meg, a terrorizmus említése nélkül. A 186 oldalas jelentésben a terrorizmus szó nem szerepel, az intifáda csak mint időhatározó, az erőszakos támadás egy helyen szerepel. Ugyanígy hiányzik a korrupció említése, holott a Transparency International korrupcióérzékelési indexén az arab országok átlagosan 34 pontot értek el a százból. Összehasonlításképpen Magyarország ugyanezen skálán 41, Izrael 64 ponton áll.

Hiányoznak azok a konkrét környezetvédelmi problémák és esetek, ahol nem lehet Izraelt hibáztatni: ilyen volt, amikor 2018-ban a palesztinok hónapokon keresztül égettek autógumikat Gázában, ilyen a nyílt hulladékégetés, az illegális hulladéklerakás, és az ezzel kapcsolatos intézkedések hiánya, a gázai vízvezetékek elhanyagolása vagy szándékos tönkretétele.

A szöveg több helyen is konkrét példákat hoz fel arra, hogy a két fél tárgyalt, megállapodott, Izrael a megállapodást betartotta és előrelépés történt egy környezeti probléma megoldásában. Ennek ellenére a Palesztin Hatóság és a Hamász hibáit, gondatlanságát adottságként („kapacitáshiány”, „intézményi átfedés”, „belső megosztottság”) jellemzi, nem hárít rájuk politikai felelősséget, szinte cselekvőképtelennek állítja be őket.

5. A faültetés is leigázás

Ez az izraeli természetvédelmi ügy a magyar sajtóban is megjelent Jonathan Cook és a Mérce interpretációjában, de Cook írásain túl is széleskörű szakirodalma van. E szakirodalom fő üzenete, hogy Izraelben a faültetés legfőbb célja a kitelepítés és az etnikai tisztogatás, melyre a fafajválasztás (fenyő) és az ültetés módja (sűrű monokultúra) a bizonyíték. Izrael azért ültet fákat, hogy elfedje a Nakba nyomait, a fenyő “mérgezi” a talajt, ami megakadályozza a palesztinok visszatérését.

Ezek az írások elhallgatják, hogy a XX. században általánosan elterjedt erdészeti gyakorlat volt a fenyőfélékkel történő fásítás, a homok megkötése, a szél megfogása és talajépítés céljából. Eredményét nem csak az Alföldön, de Észak-Afrikában járva is saját szemünkkel láthatjuk.

Az erdészeti ágazat a világon szinte mindenhol a gyorsan növő fajokat és a monokultúrát részesítette előnyben. Ez nem izraeli jellegzetesség. A klímaváltozás és az ökológiai szempontok miatt az 1990-es évek óta fokozatosan változik ez a gyakorlat – mindenhol. Az erdőtelepítéseknél ma már jobban figyelnek a faji sokszínűségre, a tűzveszély csökkentésre és az őshonos élőhelyek megőrzésére.

A hangulatkeltő szóhasználat (toxikusnak mondott fenyőtű), az Izrael szándékaival kapcsolatos spekulációk, (erdészeti módszerek, őskörnyezettani kutatások és az elsivatagosodás elleni beavatkozások fontosságának elhallgatása) az érzelmileg túlfűtött nyelvezet a manipuláció magasiskolája.

Magyarázat nélkül eltüntetve

Ha az ember elmerül a környezetvédelmi szakirodalom fentiekben bemutatott bugyrában, nagyon hamar olyan benyomása lehet, hogy a zsidók az események mindenható irányítói. A szövegekre általánosan jellemző, hogy itt-ott tartalmaznak ezzel ellentétes következtetéseket, ezek a részek azonban gyengén kifejtettek. Nem ellensúlyozzák azt az összképet, hogy Izrael, mint rosszindulatú erő, egyedül áll olyan globális problémák mögött, mint a természeti erőforrások túlhasználata, szennyezés, vízhiány, rosszul telepített erdők, stb.

Természetesen számos kritika jogos és fontos beszélni róla. Nem minden Izrael-ellenes aktivizmus antiszemita. Az összeesküvés-elméletek, a kettős mérce, a történelmi múlttal bíró sztereotípiák, a túlzások, és a cionizmus kollektív ősbűnként való beállítása azonban igen.

A környezeti problémák mindig összetettek és a mozgatórugók alapos feltárását igénylik. Egyetlen elemzés sem lehet teljes a terrorizmus, a palesztin kormányzás és korrupció, a tárgyalásokat és a békekötést elutasító politika vagy az évi 2-6 milliárd dolláros fejlesztési támogatás hatékonyságának és valós felhasználásának vizsgálata nélkül.

Írások és narratívák, melyekben Izrael elbitorol, gyarmatosít, ökocídiumot követ el, imperialista háborút vív, megszáll, víz-apartheidet tart fenn, kisajátít, kizsákmányol, uralkodik, elnyom, fosztogat, leigáz, úgy tüntetnek el információkat a szakmai diskurzusból, mint Thunberg a túsz fotóját október 6-án. Magyarázat nélkül.

A környezetvédelem a közjót tartja szem előtt és különösen alkalmas kölcsönösen előnyös helyzetek megteremtésére. Akik antiszemita céljaikra használják, aláássák a békét ember és ember valamint ember és természet viszonylatában is.

A szerző biodiverzitás szakértő