Hogyan keveredhetett Izrael bírái és hóhérai közé?

Írta: Bíró Ádám - Rovat: antiszemitizmus, Irodalom, Kultúra-Művészetek, Politika

Bíró Ádám, Párizsban élő, magyarul és franciául publikáló író, neves könyvkiadó nyílt levelet intézett Annie Ernaux-hoz, az irodalmi Nobel-díj 2022 évi kitüntetettjéhez. A levelet az erre felkért Le Monde nem közölte, így az a közösségi médiában terjed. A levélre Márton László (Montpellier) hívta fel a figyelmünket, és azt az ő fordításában közöljük.

Annie Ernaux

Kedves Annie Ernaux!

Egy Önt dicsérő újságcikkben olvastam a következőket: „2017-ben aláírásával támogatta Houria Bouteeldját, a Köztársaság bennszülöttjei párt (Parti des indigènes de la République) létrehozóját. Egy másik levélben Gérard Filoche mellé állt, aki módosítva közreadott egy Emanuel Macront ábrázoló antiszemita karikatúrát. Csatlakozott 2018-ban a Franciaország és Izrael kulturális együttműködésének bojkottjára felszólító kiáltványhoz, 2019-ben a Tel Avivban az Eurovízió által szervezett dalversenyt kívánta szabotálni.” (Raphaëlle Leyris a Le Monde 2022. október 8-i számában).

Tudja, mert megírtam Önnek, hogy mennyire szeretem első megjelenésük óta nemcsak könyveit, de írói magatartását is. Nagyon örültem, irodalmi Nobel-díja hírének. Úgy véltem megérdemelte. De a fent idézett cikk olvastán ráébredtem, hogy miközben irodalmi munkásságáért lelkendeztem, homályban maradt előttem az Ön közéleti aktivitása, politikai és ideológiai megnyilvánulásai. Most a csalódás rossz érzése mellett meglepetésként hat számomra az Ön vaksága és felelőtlensége. Hogyan állhat ki könyveiben a szegények, a társadalomból kiszorítottak, becsapottak mellett és hogyan azonosulhat ugyanakkor közéleti tevékenységében azokkal, akik megengedhetőnek tartják az antiszemitizmust? Hogyan keveredhet azok közé, akik Izrael bíráiként és hóhéraiként lépnek fel?

Ellenzi Izrael jelenlegi politikáját ? Én is. Nem támogatja az izraeli kormányok bánásmódját a palesztinokkal? Én sem. Milliónyi zsidó és nem-zsidó osztja álláspontomat. Ellenzem Putyin politikáját, de ebből nem következik, hogy tagadom Oroszország jogát a létezéshez. Ön sokfelé járt a világon, Castro Kubájában, Brezsnyev Szovjetuniójában. Tudomásom szerint soha nem követelte e két ország kiközösítését, nem írt alá tiltakozó nyilatkozatokat az iráni, tuniszi, afgán, algériai, észak-koreai, török, burmai, magyar stb. diktatúrák ellen, de 2021-ben aláírásával támogatta Houri Buteldját[1], aki szerint „ártatlan izraeli nem létezik”.

Bíró Ádám

Attól tartok, hogy miközben tökéletesen ismeri a társadalom legalján élő rétegek sanyarú helyzetét, úgy tesz, mintha nem tudná, milyen okok késztették a zsidókat Izrael Állam megalapítására, ahol biztonságban lehetnek, ahol egész egyszerűen élni tudnak. Tökéletlen állam, persze, mint a többi, de létrehozása abszolút szükségszerű volt.

Ön határozottan és nyíltan az elnyomottak pártján áll – Franciaországban. De miért hallgat arról, amit a zsidóknak kellett elszenvedni kétezer éven át? Támogat aláírásával egy szocialista politikust, aki Alain Soral[2] antiszemita tweetjét terjeszti, de nem érdekli a zsidók ügye, az antiszemita légkör, jobb és baloldalon, Franciaországban és mindenütt. Miért mér kétféle súllyal, kétféle mértékkel?

Talán egy egyenlőséget semmibe vevő, gyökeréig komformista, inegalitárius gondolkodásmód szóvivője lett, amely szélsőségeket, szörnyetegeket szül (woke-izmus, az őslakosság vagy a faji eltérések szélsőséges kultusza) , valódi humanista elképzelések hiányában?

André Breton[3] (akivel Ön foglalkozott) Chirico[4]-ról szóló megjegyzésével végzem, amelyet szándékosan átfogalmaztam: „Micsoda őrültség, hogy ez az asszony, aki a várost bevehetetlenné tette, most az ostromlók közé vegyül!”

Adam Biro, Párizs, október 13.

Jegyzetek

[1]     Algériai és francia kettős állampolgár. A « köztársaság benszülóttei nevű párt » szóvivője volt.

[2]     Francia antiszemita közíró

[3]     A szürrealizmus pápája.

[4]    Olasz szürrealista festő

Címkék:Annie Ernaux, Izrael, Izrael-ellenesség, Nobel-díj, nyílt levél

[popup][/popup]