Hamarosan csak előjegyzéssel lehet ellátogatni az auschwitzi emlékhelyre
Az Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeum igazgatósága arra hívta fel nemrégiben a figyelmet, hogy a látogatószám ugrásszerű megnövekedése miatt a jövőben már csak a látogatási szándék előzetes bejelentésével tudja fennakadásmentesen fogadni az érdeklődőket.
Andrzej Kacorzyk, a múzeum igazgatóhelyettese szerint idén csak márciusban 130 ezren érkeztek az emlékhelyre – ami 2014 márciusához képest 60%-os növekedést jelent –, az első negyedév egészében pedig ez a szám elérte a 250 ezret, 40%-kal haladva meg az előző év ugyanezen időszakát.
A látogatók számának gyors növekedése miatt a múzeum külön weboldalt hozott létre visit.auschwitz.org címen, ahol az érdeklődők „előjegyezhetik” érkezésük időpontját. Az igazgatóság közleménye szerint „ez az egyetlen módja annak, hogy a helyszín a megfelelő napon és időpontban valóban megtekinthető legyen” számukra.
Mint a közlemény megjegyzi:
„Ez az eredeti helyszín a gonosz szimbólumává vált az egész világ számára,
s ez okozza az érdeklődés rendkívüli növekedését”.
Dan Michman professzor, a Yad Vashem központ Nemzetközi Holokausztkutató Intézetének vezetője szerint az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban tapasztaltak összhangban állnak azzal a globális érdeklődéssel, amely a holokauszt irányában kialakult.
„A holokauszt témája iránt világszerte egyre nagyobb az érdeklődés – fejtette ki az Algemeinernek adott válaszában, – s ez az utóbbi 30 év során egyre több múzeum létrehozásában és a közbeszédben is megnyilvánult.”
Mint mondta, az érdeklődés egyik legnagyobb gócpontja a Távol-Kelet, ahol az Economist szerint az ázsiai kurátorok és történészek saját megemlékezéseik számára is felhasználták a holokauszt-emlékhelyek mintáját. Így jött létre például a kambodzsai népirtást dokumentáló Tuol Sleng-i múzeum, vagy az 1937-es „Nankingi mészárlás” emlékközpontja Kínában.
A professzor ugyanakkor megjegyezte: a nagy érdeklődés egyúttal „a holokauszt tagadóinak számát is megnövelte”, így voltaképpen „kétélű fegyverként is hat” a globális folyamatok alakulásában.
Az Algemeiner cikkét Kalcsics Ildikó fordította.
Címkék:Auschwitz emlékhely