Friss választási felmérések Izraelben: Lapid-Gantz 36 mandátum, Netanjahu 26-30

Írta: MTI / Shiri Zsuzsa - Rovat: Külpolitika, Politika

Magasan vezet a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a csütörtök hajnalban Beni Gantz és Jaír Lapid pártjából egyesült új, Kék-fehér nevű centrista párt – jelentette a 13-as kereskedelmi tévécsatorna esti híradása. 

Lapid és Gantz – magabiztos mosoly, vagy korai öröm?

Az izraeli média élőben közvetítette a Kék-fehér nevű párt bemutatkozását, amelyen Beni Gantz, az új párt vezetője mondott beszédet, aki az április 9-i választások után, esetleges győzelmük esetén két és fél évig vezetné a kormányt, hogy utána átadja a helyét a kormányzati ciklus hátralévő idejére Jaír Lapidnak. 

Gantz beszédében bejelentette, hogy a Kék-fehér párt Izrael legendás gondolkodóinak és államférfiainak, Herzl Tivadarnak, Zeév Jabotinskynek, David Ben Gurionnak, Menáhem Beginnek, Jichák Rabinnak és Ariel Saronnak az örökségét kívánja követni. A gondosan megválogatott politikusok között egyaránt szerepeltek bal, és jobboldaliak. 

Gantz hangsúlyozta, hogy egyformán hangsúlyt kívánnak helyezni a biztonsági kérdésekre, és az emberek megélhetési kérdéseire, jólétére. Gantz azt is közölte, hogy az egyesülést létrehozó tárgyalásokon emlékeztek arra, hogy édesanyja a második világháború végén egy épületben lakott Budapesten, a gettóban Lapid édesapjával. 

A 13-as kereskedelmi tévé közvélemény kutatási adatai szerint ha ma lennének a választások, akkor az izraeliek az új párt harminchat képviselőjét választanák be a kneszetbe, miközben a kormányzó jobboldali Likud párt csak huszonhat mandátumot szerezne. A 12-es rivális csatorna is harminchat mandátumot ígért Gantzéknak, de szerintük a Likudnak harmincat sikerülne szerezni velük szemben.

Ugyanakkor a baloldali blokk összes pártja az arab pártokkal együtt ötvenkilenc, a jobboldali pártok pedig hatvanegy parlamenti helyet szereznének, ami a két szemben álló oldal között igen szoros eredmény, jóval szorosabb, mint az utóbbi években volt. 

Benjámin Netanjahu a párt zászlóbontását követő tévés beszédében élesen, személyesen támadta az új párt vezetőit. Baloldalinak bélyegezte őket, hangsúlyozta eddigi kudarcaikat, veszélyesnek nevezte esetleges megválasztásukat, és emlékeztetett kormányzásának sikereire.

 

[popup][/popup]