„A feketék ellen a gyűlöletbeszéd elfogadhatatlan, a zsidók ellen viszont elfogadott”

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

A 11 napos májusi gázai konfliktust követően az antiszemita incidensek száma az USÁ-ban csaknem kétszeresére, az Egyesült Királyságban pedig a hatszorosára nőtt, amiben komoly szerepet játszott a közösségi média.

Isaac Herzog, Izrael Állam elnöke a konferencia megnyitóján (Forrás: twitter/Israel Foreign Ministry)

Fényes nappal palesztin-barát huligánok zsidókat bántalmaztak Manhattan belvárosában. Szinte ugyanekkor zsidókra támadtak egy Los Angelesi szusi bárban. Zsinagógák ablakait zúzták be Arizonában, Illinois-ban és több európai városban. Londonban gépkocsi konvojokról hangosanbeszélőkön fenyegetőztek zsidó lányok megerőszakolásával.

Az antiszemitizmus elleni küzdelem 7. világfórumán (7th Global Forum Combating Antisemitism) Isaac Herzog, Izrael nemrég hivatalba lépett elnöke vitaindító beszédében a következőket mondta: „Jelen konferencia azért is aktuális, mert a kihívás egyre nagyobb és súlyosabb”.

A háromnapos (július 13–15) eseményen magas rangú izraeli személyiségek és az amerikai zsidóság képviselői arra emlékeztettek, hogy a mára legitimmé vált Izrael-ellenes indulatok és „tiltakozások” hogyan legitimálják az egyre leplezetlenebb, mélyen gyökerező antiszemitizmust.

William C. Daroff, a Conference of Presidents of Major American Jewish Organizations nevű koordinációs szervezet vezetője elmondta: „A falak őrzői” gázai hadműveletek idején és utána tapasztaltak paradigmaváltásról tanúskodnak. Az anticionizmust ösztönző mozgalmak és események összefolyása mostanra oda vezetett, hogy szabadon diszkriminálnak zsidókat, csak azért, mert kapcsolatot tartanak a Zsidó Állammal.

„Az elmúlt hónapokban az anticionizmus és anticionizmus közötti határvonal szinte teljesen elmosódott.

A közösségi média szerepe az antiszemita incidensekben nem új jelenség. Az újdonság az, hogy az új platformokon az információk futótűzként terjednek és a köztudat részévé váltak a világban. Adaptálódnunk kell, az antiszemitákhoz hasonlóan új eszközöket és technikákat kell bevetnünk a probléma leküzdésére” – mondta Daroff.

A felszólalók fölhívták a figyelmet arra, hogy a radikális szélsőbal felkorbácsolja az Izrael-ellenes érzelmeket, ami a zsidók politikai és társadalmi elszigetelődése mellett erőszakos cselekményekben is megnyilvánul.

Erről Dr. Sharon Nazarian, a Rágalmazás-ellenes Liga (ADL) külügyi alelnöke beszélt. „A rasszizmus ellenes retorika a progresszív társadalmi igazság eszméjét összehozza az izraeli-palesztin konfliktussal. Ez egyre jobban terjed és a fősodor részévé válik, amiben a társadalom egyes szegmenseinek és már a kongresszusnak is része van.”

Antiszemitizmus elleni tüntetés Manhattanban május 23-án

Úgy tűnik, hogy vezető izraeli kormányképviselők hajlanak arra, hogy a problémát radikálisan újszerűen kezeljék, amint azt az EBESZ már több mint egy évtizede javasolja: az antiszemitizmust olyan fórumokon tárgyalják, amelyek általánosságban foglalkoznak a rasszizmussal és diszkriminációval. Lior Haiat, a külügyminisztérium szóvivője nyilatkozta:

„Oda jutottunk, hogy miközben a feketék elleni gyűlölet-bűncselekmények és gyűlöletbeszéd elfogadhatatlan lett, ugyanez a zsidók ellen teljesen elfogadott…”

Egyesíteni kell erőinket a rasszizmus ellen, lett légyen az antiszemitizmus, vagy irányuljon a feketék vagy ázsiaiak ellen idegengyűlölet, iszlamofóbia formájában, mert amikor törvényt fogadnak el a rasszizmus ellen, annak az antiszemitizmusra is vonatkoznia kell. Ugyanaz az ellenség, ugyanaz a jelenség, amely ellen globális harcot kell folytatni.”

A fórumról nem hiányoztak szimpatizáns európai politikusok: Uwe Becker, Frankfurt város főpolgármestere, egyben Hessen német tartomány antiszemitizmus elleni biztosa, Andy Burnham, Manchester főpolgármestere; Roko Kursar, a svédországi Malmö polgármester-helyettese, Christian Wakeford, a brit parlament konzervatív képviselője, a brit zsidó képviselők összpárti csoportjának alelnöke, és két európai labdarúgó klub, a Chelsea és a Borussia Dortmund vezetői, ahol saját projektet dolgoztak ki az antiszemitizmus ellen.

Nazarian felszólalásában elmondta, hogy az ADL a Szilikonvölgyben létrehozta a Center for Technology and Society vállalkozást, amelynek célja kettős volt: a médiaóriásokkal karöltve módszereket kidolgozni a problémák megoldására, majd cselekedni. „2019-ben elindítottuk a „Stop Hate for Profits” kampányt. Tudjuk, hogy a csatornák célja a profit termelése. A kampány idején arról próbáltuk meggyőzni a legnagyobb vállalatokat és cégeket, hogy egy hónapra függesszék föl termékeik reklámozását a Facebookon – nem kis eredménnyel. nem tudjuk folyamatosan fenntartani a nyomást, de továbbra is úgy véljük, hogy a közösségi médiát nem szabadna valamiféle kontroll nélkül hagyni.”

David Harris, az American Jewish Committee vezetője indulatos beszédében mondta: „Az NGO diplomáciája azt hirdeti, hogy a harag rossz tanácsadó a politikában. Én ma mégis leplezetlen dühvel állok önök előtt. 2021-ben még mindig arról kell beszélnünk, hogy a zsidók és a liberális demokrácia értékei veszélyben forognak a világban, és Amerikában?… Kérdem: hol van a fölháborodás? Én azt üzenem: mutassuk ki a fölháborodásunkat. Az antiszemitizmus elleni harc nem a nyúlszívűeknek, a gyöngéknek való. Célratörőnek kell lenni, egyenes gerinccel és politikai céllal. Ideje kiállni, felemelni szavunkat, és vezetőinktől ugyanazt a védelmet követelni, amit mások is megkapnak. Álljunk ki, vagy mondjunk le” – zárta beszédét Harris.

David Harris

A 19 éves Edward Isaacs a Bristoli Egyetem politika és nemzetközi kapcsolatok szakos másodéves hallgatója, és a zsidó diákegyesület vezetője. Az ő elképzelései jóval szerényebbek. Elmondta, februárban egy David Miller nevű professzor

arra hívott fel, hogy „vessünk véget a cionizmusnak”

és kijelentette, hogy „Izrael igyekszik kiterjeszteni hatalmát az egész világra’. Az egyetem zsidó közösségéről pedig kijelentette, hogy azok „gyalogok egy erőszakos, rasszista rezsim sakkjátszmájában”.

A brit parlament antiszemitizmus ellen alakult összpárti parlamenti csoportja szerint Miller „a zsidó diákok ellen gyűlöletet szított”.

Isaacs azt követeli, hogy az egyetem biztonságos hely legyen a zsidó diákok számára, hogy ne érezzenek félelmet zsidóságuk miatt és ne féljenek hangoztatni nézeteiket.

Ynetnews – Bassa László

Címkék:anticionizmus, antiszemitizmus, Globa Forum

[popup][/popup]