Ez az Új Kelet nem az az Új Kelet

Nem. A háború után nem nosztalgiázott senki szülőföldje után. Azért hagyták el Magyarországot, Európát, hogy végre a saját hazájukban élhessenek. 

A napokban a Népszabadságban megjelent egy írás Vári György tollából.

A Véget ért egy kis magyar sajtótörténelem cikk egy budapesti kiállításról számol be, amely az Új Kelet és a Népszabadság 1956-ban, 67-ben és 73-ban megjelent, az akkori eseményekhez kapcsolódó cikkeiből tart bemutatót.

A cikkel több ellenérzetünk is van.

Már a cím sem szájízünk szerint való, mert nem írja meg a lényeget: az Új Kelet története nem magyar sajtótörténelem, hanem magyar zsidó, jelesen izraeli-magyar sajtótörténelem.

Azzal az állítással aztán végképp nem értünk egyet, hogy azért volt szükség az újságra, „mert éltek ugyanis Izraelben is olyan zsidók, akik szülőhazájuk, Magyarország szerelmesei maradtak.”

Az Új Keletet nem azért olvasták/olvassák az izraeliek, mert leküzdhetetlen vágyat éreztek/éreznek Magyarország iránt. Az olvasók tábora izraeli, akiknek a héber nyelv nehézséget okoz, vagy szívesebben/könnyebben olvasnak anyanyelvükön. Viszont amit az Új Keletben találnak, az az ország életével, mindennapjaival foglalkozik, és, persze, kitekint a nagyvilágra is, különös tekintettel a Magyarországon történtekre. De szerelemről szó sincs!

Aztán – még a tárgyban – igazi, vaskos csúztatás következik. Idézek: „… még ha szerelmük – érthető okokból – nem is volt mentes némi nehezteléstől”.

Ha jól értem – és bárcsak ne úgy lenne – a szerző ezzel azt próbálja elhitetni, hogy a Holokauszt után megmaradt zsidóság, amely Izraelben talált magának befogadó hazát, és történetesen magyar nyelven megjelenő, úgynevezett diaszpóra újságot olvas, csupán némi neheztelést érezne az iránt, ami vele történt…

Nem mennék bele abba, miért több ez az érzés, „némi neheztelés”- nél. Aki érti, érti, aki nem, úgysem fogja fel.

De a zsebben lévő bicska újfent kinyílik. Újabb csavar következik. A szerző megemlíti az Új Kelet erdélyi eredetét, aztán – írja – nyolc év kihagyás után újra megjelent, immár Izraelben. És „Onnantól szerzői és olvasói már nem Jeruzsálembe vágyódtak el szülőföldjükről, hanem Izraelből nosztalgiáztak ’vissza’ lapjukkal.”

Nem. A háború után nem nosztalgiázott senki szülőföldje után. Azért hagyták el Magyarországot, Európát, hogy végre a saját hazájukban élhessenek.

És még: „Eljött tehát a pillanat, hogy az Új Kelet, földi pályája végén, hazatérjen…” mármint Magyarországra. Nem. Az Új Kelet hazája Izrael. Az újság Erdélyben látta meg a napvilágot, talán még a bölcsője is ott ringott, de ha egyszer végre megszűnik, és nem lesz tovább, a temetést Izraelben fogják megtartani. Magyar nyelven írott izraeli újság.

De még az is lehet – de erről már a szerző nem tehet – mégsem húzzák le a rolót az újságnál. Vannak olyan hangok, remények, hogy valaki, valakik a hóna alá nyúlnak, és hozzásegítik, hogy tovább vigye az izraeli, magyar nyelven beszélő, olvasó zsidóság fáklyáját.