„Évtizedekig tartott, mire elkezdtem igazán otthon érezni magam”

Írta: Polgár György - Rovat: antiszemitizmus, Politika

München és Felső-Bajorország Izraelita Hitközségének karizmatikus elnök-asszonya, Dr. Charlotte Knobloch a németországi zsidó közélet egyik legismertebb szereplője. A ma 88 éves hölgy a háborút kislány korában azért élte túl, mert egy keresztény nő magához vette és törvénytelen gyermekének adta ki.

Charlotte Knobloch

Knobloch asszony rendszeresen fellép a szélsőséges nacionalizmus és antiszemitizmus ellen. Tevékenységéért több magas elismerésben részesült, többek között a Németországi Szövetségi Köztársaság Csillaggal Ékesített Érdemrend Nagy Érdemkeresztjével, mely az ország polgári személyeknek adható legmagasabb állami kitüntetése. 2006 és 2010 között ő töltötte be a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöki tisztét. Alelnöke volt a Zsidó Világkongresszusnak, illetve az Európai Zsidó Kongresszusnak. Jelenleg a Zsidó Világkongresszus Holokauszt-megemlékezésért felelős megbízottja. Vele beszélgetett Polgár György.

Melyek az Ön legfontosabb feladatai?

Mindenért én felelek, ami a közösségünkön belül történik. Azt szoktam mondani, hogy mi egy kis önálló város vagyunk a nagyvároson belül, mivel minden szükséges létesítménnyel rendelkezünk a születéstől az elhalálozásig. Kezdve az óvodánál, iskoláknál és ifjúsági központnál, a vallási intézményeinken keresztül, mint a zsinagóga vagy a rabbinátus, egészen a temetkezésig. Ezeket működtetni kell. Ehhez hozzájönnek a szociális területek, a kultúra és a biztonság. És természetesen én képviselem a zsidóságot München város, Bajorország tartomány és más testületek felé. Sok feladatot delegálok, de a végleges döntés felelőssége rám hárul.

Mekkora München és Felső-Bajorország Izraelita Hitközsége?

9500 tagunk van, ezáltal mi vagyunk a legnépesebb közösség Németországban. Minden irányzat képviselteti magát, például az ortodoxok és a Chábád. A reform gyülekezetnek ugyan saját adminisztrációja van – többek között – vallási ügyekben, de számos tagjuk szintén részt vesz a hitközség munkájában. A különböző nézetek ellenére nagyon kellemes a légkör.

Különösen büszke vagyok arra, ahogyan bizonyos gondok ellenére egy jelentéktelen közösségből egy városon belüli várossá fejlődtünk az évek során. Mindenünk megvan, ami a zsidó élethez szükséges. Megbirkóztunk azzal a hatalmas bevándorlási hullámmal is, ami ránk szakadt a volt szovjet köztársaságok irányából, és amihez hathatós segítséget kaptunk a kormánytól és München várostól. Mindennek a koronája a 2006-ban felavatott új zsinagóga, amely a városkép szerves része lett. München szívében áll, akárcsak hajdanán a Főzsinagóga.

Az elmúlt 10-15 évben a Holokauszt emlékezete erősödött Németországban. Vannak olyan hangok – talán még a zsidóságon belül is –, hogy ez eltúlzott, és emiatt a zsidóságot a nagyközönség elsősorban a Soá kapcsán veszi tudomásul, és a jelen kevés hangsúlyt kap. Ön ezt hogyan látja?

A jelenben élünk és a jövőért élünk. Természetesen nagyon sok jelenkori témával foglalkozunk, de emellett nem szabad elfelejteni a múltat. Öt-tíz éven belül ez a téma ebben a formában, amely a tanúkra összpontosít, már nem fog létezni, hiszen nem lesznek tanúk. Az emlékezési kultúra történelmi kultúrává fog alakulni.
Fontos arra emlékeztetni, hogy emberek mit voltak képesek más emberekkel tenni. Hogy a zsidóknak ne kelljen megint valamilyen borzalmas politikai rezsim alatt szenvedniük. Fontos, hogy az emberek civilizált viselkedésre törekedjenek egymással szemben, ami talán végül általánossá válhat. Meg kell mondanom, hogy Németországban nem létezhet zsidó élet emlékezés nélkül. Erre épül, sosem tűnik el. A fiatalok közül sokan, főként akik a volt Szovjetunióból érkeztek, nem tudják ebbe beleélni magukat. Számomra egyértelmű, hogy a múlt emléke és a jövő építése összefügg. Aki ismeri a múltat, az nem fog részt venni olyan szörnyűségekben, amit nekünk kellett átélni.

Az emlékállítás egyik formája a botlatókövek elhelyezése. Magyarországon is található jó néhány. Ön nem híve ennek a fajta megemlékezésnek. Miért?

Mert nem értem, hogyan lehet az áldozatok neveit összekoszolni és lábbal tiporni. Szerintem van ennél méltóbb módja a megemlékezésnek. Szemmagasságban, ahogyan ezt München városában tesszük, ahol a falakon vannak azok emléktáblái, akikre emlékezni szeretnénk. A botlatókő ötlete nyilván jói szándékú, de az eredmény sok kívánnivalót hagy maga után.

Január 27-én a Bundestagban a Nemzeti Szocializmus Áldozatainak Emlékórája alkalmából elmondott beszédében megjegyezte, hogy büszke „hazánk fiataljaira”, akik mentesek a múlt bűneitől. „Mégis felelősséget vállalnak a jelenért és jövőért – érdeklődve, szenvedélyesen és bátran.”

Tíz – tizenöt évvel ezelőtt a fiatalok alig érdeklődtek a múlt iránt. Régebben az előadásaimon közömbösen ültek, részben el is aludtak. Nem értették, mit akarok tőlük, mondván, őket nem terheli felelősség. Manapság teljesen más a helyzet, amiért hatalmas dicséret jár a tanároknak és az oktatáspolitika felelőseinek. Sikerült úgy felkészíteni a diákokat, hogy most már teljesen más a hozzáállásuk a történtekhez, akár még provokatív kéréseket is képesek feltenni. Az emlékezés stafétabotját részben már átadtuk nekik és nagyon remélem, hogy továbbra is érdeklődni fognak a témakör iránt, hiszen remek alapjaik vannak ehhez.

Egy másik beszédében, nevezetesen a bajor tartományi parlamentben nagyon határozottan megvádolta a jobboldali populista Alternatíva Németországnak (AfD) pártot, mondván, hogy bagatellizálja a holokausztot, és a jobboldali szélsőségesekkel keresi a kapcsolatot. A frakció tagjai erre tiltakozásul elhagyták a termet. Mit érzett ekkor?

Érzékeltem a teremben a nyugtalanságot, majd láttam, ahogy kimennek. Ekkor megszakítottam a beszédemet. Erre ugyan nem számítottam, de ismerve az AfD politikáját, nem csoda. De abban a pillanatban valóban meglepődtem. Nagyon jólesett viszont ezután a demokratikus frakciók a támogatása. Ennek már két éve, de még mindig emlegetik az esetet. Úgy látszik, az emberekben mély nyomot hagyott és azt is megmutatta, milyen párt az AfD.

Milyen párt az AfD?

Manapság az AfD nagyon igyekszik zsidó- és Izrael-barátnak mutatkozni. Azt állítják, hogy támogatják a zsidó életet azáltal, hogy a muszlimok ellen lépnek fel. A zsidógyűlölet ellen küzdenek, miközben egy másik fajta gyűlöletet szítanak. Az ilyen barátokról szívesen lemondunk. Közben elutasítják az emlékezési kultúrát, szoros kapcsolat fűzi őket a neonácikhoz, még parlamenti képviselők szintjén is. Politikailag műveletlenek, ami a Fertőzésvédelmi törvény novemberi parlamenti vitájában is megmutatkozott. Ezt ugyanis a nácik Felhatalmazási törvényével[1] hasonlították össze. A demokratikus gondolkodás sem jellemző rájuk.

A koronavírus járvány új összeesküvés-elméletekhez vezetett, a régiek pedig új életre keltek. Mennyire aggasztja ez a fejlődés?

Engem is nagyon aggaszt, akárcsak más zsidó és nem zsidó szervezeteket. Hiszen ezek a csoportosulások a demokrácia ellen fordulnak. Egy alkalommal véletlenül pont a lakásom közelében tüntetett a Querdenker[2] mozgalom. El nem tudja képzelni a szónokok fellépését, ahogyan felkorbácsolták a kedélyeket! A gyerekkoromra emlékeztetett, Goebbelst hallottam így beszélni. És ahogyan a tömeg üvöltve válaszolt! Ugyanúgy, ahogyan Goebbels beszédeinél lelkesedtek. Sajnos az internet ebben a katalizátor szerepét tölti be. Nagyon remélem, hogy a politika megtalálja ennek az ellenszerét.

Hogyan lehetne hatékonyabban küzdeni a növekvő antiszemitizmus ellen Németországban?

Ez nem egy olyan probléma, amit gyorsan meg lehetne szüntetni. A felkészítésnek már az óvodában, vagy legkésőbb az általános iskolában el kellene kezdődnie. Nagyon fontos, hogy a gyerekekkel megismertessék a hazájukat és pozitívan azonosuljanak vele. Ha ez megtörtént, akkor lehet olyan témákkal foglalkozni, hogy miként léphetnek fel a növekvő antiszemitizmus ellen. A szülők is sokat elronthatnak az esetleges megjegyzéseikkel, ezért elsősorban az iskolának kell a demokráciára és egymás tiszteletére nevelni. Ebben erőteljesen támogatni kell őket. Én nem nacionalizmust szeretnék, hanem egy felvilágosult hazafiságot. Az embereknek szükségük van a pozitív kötődésre, hogy tudják, mi iránt kötelezzék el magukat.

De a társadalomnak is határozottabban kellene fellépnie, például a nagy szervezeteknek, mint az egyházaknak, szakszervezeteknek vagy pártoknak. El tudnám képzelni, hogy a Bundestag összes pártja – az AfD kivételével – az ilyen témákra közösen hívják fel a figyelmet. Arra, hogy milyen módon lehet a demokrácia ilyenfajta veszélyeztetése ellen fellépni.

Szókimondása miatt sok ellenséges megnyilvánulást kell elviselnie. Hogyan tudja ezt kezelni?

Évtizedek óta ki vagyok ennek téve, eléggé rezisztenssé váltam. Talán nincs is Münchenben annyi fa, mint ahányra engem már fel akartak akasztani! Ma már ezeket nem szívom mellre, nem esem kétségbe. Ilyesfajta javíthatatlanok mindig is voltak és az elkövetkező évtizedekben is lesznek. Sokkal inkább aggaszt azoknak a fiataloknak a sorsa, akik a metrón vagy az interneten tapasztalnak ellenséges hangulatkeltést. Hol marad ilyenkor számukra a segítség? Ezért aztán nem csoda, ha egyesek elgondolkodnak azon, hol képzeljék el a jövőjüket. Ezt teljesen megértem. Közösségeink feladata meggyőzni őket arról, hogy ne adják fel hazájukban a zsidó életet és együtt lépjünk fel a zsidógyűlölet ellen.

Eredetileg Ön is azt tervezte a férjével, hogy kivándorolnak.

Az USA-ba akartunk kivándorolni. Aztán az első gyerek útban volt, majd jött a második. Ezért el kellett halasztanunk az utazást. Nem mertünk két kisgyerekkel, nyelvismeret nélkül felkerekedni egy idegen országba. A becsomagolt kofferek – képletesen szólva – ott maradtak a folyosón, később az ajtó mögé, végül a szekrény tetejére vándoroltak. Évtizedekig tartott, mire elkezdtem igazán otthon érezni magam. Csak 2003-ban, az új zsinagóga alapkövének letételekor csomagoltam ki a bőröndöket. Sokáig tartott, mire meggyőződtem arról, hogy a helyes döntés nem elhagyni a hazámat.

A demokratikusan gondolkodó politikusok többsége rendszeresen hangoztatja, hogy a zsidóság Németország része, és mennyire örül a zsidó élet újbóli fellendülésének. Az Önöknél élő zsidók többsége a volt Szovjetunió országaiból vándorolt be, vagy azok leszármazottja. Azaz nincsenek német gyökereik.

A kezdet eléggé nehéz volt, ami érthető. Én mindig azt hangoztattam, semmi esetre sem szabad az emberektől elvenni a hazájuk kultúráját, amit egész életükben gyakoroltak. Hagyni kell őket lassan alkalmazkodni az új körülményekhez, amiben persze segíteni kell őket.

De mi sem voltunk igazán felkészülve. Ez hatalmas embertömeget jelentet, részben egyszerre négy generáció jött, szó szerint kutyástul-macskástul. A frissen érkezettek joggal igényeltek lakást és támogatást. Sokuknak először fel kellett fedeznie a zsidóságát. Néhány nehéz évbe tellett, mire összenőttünk nyelvi szempontból, kulturálisan és vallásilag. Ma úgy látom, megérte a fáradságot, ami legkésőbb a második generációban vált nyilvánvalóvá. Azok, akik gyerekként érkeztek vagy még nem is voltak a világon, teljesen integrálódtak. Sokan járnak egyetemre, teli hatalmas sikertörténetekkel. Ennek nagyon örülök és büszke vagyok rájuk.

Az idei ünnepi esztendő: immár 1700 évre tekinthet vissza zsidó élet Németországban. Hogyan ünnepli ezt az évfordulót München és Felső-Bajorország Izraelita Hitközsége?

Hálás vagyok Észak-Rajna-Vesztfália volt miniszterelnökének, Rüttgers úrnak ezért a kezdeményezésért. Ugyanis sokan bevándorlóknak néznek minket, vagy – mondjuk –vendégmunkásoknak tartanak, csak éppen azzal nincsenek tisztában, hogy sok-sok évszázada élnek itt zsidó emberek. Ezt egyébként sajnos még sok tősgyökeres német zsidó sem tudja. Ezért aztán nagyon jó, hogy 1700 év zsidó jelenlétet tudunk felmutatni.

Ami az ünneplést illeti, a koronavírus miatt minden sokkal bizonytalanabb. Sok jó tervünk van, de nem biztos, hogy mindegyiket meg tudjuk valósítani. Megnyitottunk egy kiállítást, ami a zsidóság életét mutatja be a középkortól napjainkig. Kiadunk egy könyvet, ami ezt az időszakot mutatja be Münchenben. Ami a vallási részt illeti, ősszel azaz Szukkot idején felállítunk egy mindenki számára nyitott lombsátrat. Nem csak a múltat szeretnénk bemutatni, hanem a jelent is.

Végül, mit kíván a fiatal zsidók generációjának?

Normális életet! Mindig azt mondom nekik, ne engedjék meg maguknak előírni, kit szeressenek és kit gyűlöljenek. És nagyon szeretném, hogy minket, zsidókat – a szó pozitív értelmében – egyszerűen békén hagynának.

Jegyzetek

[1] A Fertőzésvédelmi törvény márciusban elfogadott kiegészítése országos szintű járvány esetén lehetőséget biztosít az Egészségügyi Minisztériumnak, hogy ennek megfékezése érdekében számos intézkedést foganatosítson, pl. a személyforgalom időszakos szigorú korlátozását. Az 1933-as Felhatalmazási törvény felhatalmazta a nácik birodalmi kormányát arra, hogy a parlament kikerülésével, önhatalmúlag törvényeket alkothasson, vagy nemzetközi szerződéseket köthessen. A hitleristák ezzel gyakorlatilag teljhatalmat kaptak az önkényes cselekvésre. (PGy)

[2] A Querdenker (másként gondolkodók) egy laza szervezettségű mozgalom Németországban. Tagjai a társadalom minden rétegéből kerülnek ki: az egyszerű polgároktól egészen a szélsőséges bal- illetve jobboldali beállítottságú emberekig. Tagadják a koronavírus létezését, bagatellizálják a járvány súlyosságát, rendszeresen tüntetnek a járványügyi korlátozások ellen. A higiénia szabályokat nem tartják be és vakcina-ellenesek. Eközben összeesküvés-elméleteket gyártanak és terjesztenek. Többek között az oltási kampányt a sárga csillag viselésének kényszeréhez hasonítják. (PGy)

támogatás
Pop up banner

Címkék:Bajorország, Charlotte Knobloch, München

[popup][/popup]