Egy haszid rebe megrótta társait, mert nem törődnek a járvánnyal

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány, Politika

Baruch Meir Yaakov Shochet, a Karlin haszidok közösségének vezetője élesen elítélte azokat a haredi vezetőket, akik semmibe veszik a járványügyi előírásokat és ezzel az élet elsőrendűségéről szóló törvényeket.

Baruch Meir Yaakov Shochet

A rabbi szinte az egyetlen ultraortodox vallási vezető volt, aki már a járvány elején felhívta a figyelmet az egészségügyi szabályok betartásának fontosságára. Most üzenetében rendreutasította azokat, akik semmibe veszik mások életét.

Shochet nemrég esett át COVID-19 fertőzésen, és pár napja engedték haza a kórházból. Haszid híveinek jiddis nyelvű üzenetet küldött.

„Mindenkire vonatkozik, hogy ne ártson másoknak se magának, és senkit se hozzon veszélyhelyzetbe. Mostanában fontos személyek feledkeznek meg erről az egyszerű ám alapvető zsidó törvényről” – mondja üzenetében, szavait azoknak a rabbiknak címezve, akik – a szabályok és korlátozások ellenére – továbbra is közös imára és tanulásra szólítják föl híveiket.

„Mindenhonnan szenvedő, haldokló emberekről hallunk. Megdöbbentőnek tartom, hogy éppen az ultraortodox közösség tagjai veszik semmibe az élet mentéséről szóló törvényeket. Mi történt velünk, hogyan juthattunk idáig?” – üzeni a rabbi.

Ultraortodox férfi vitája a járványügyi hatóság embereivel

Haszid és nem haszid közösségek magas rangú és tekintélyes elöljárói és rabbijai mindmáig leértékelik a pandémia okozta veszélyt, és azt hirdetik, hogy a zsinagógai imádkozás és a Tóra közös tanulmányozása fontosabb a szabályok betartásánál. Közéjük tartoznak a belzi és vizsnici közösségek, valamint más kisebb haszid csoportok vezetői.

A Karlin-Stolin közösség főrabbija Asher Weiss ultraortodox tekintély példáját követi, aki hétfőn nyilatkozta, hogy a haredi közösség szégyellheti magát a járvány idején tanúsított viselkedéséért.

támogatás
Pop up banner

Címkék:Covid 19, harédiek, Haszidok

[popup][/popup]