Csodarabbik és látogatóik a hegyoldalban

Írta: Illyés Bence - Rovat: Hagyomány, Politika

Tokaj-Hegyalja és vidéke, a környék, ami egykor gazdag és virágzó zsidó közösségeknek adott otthont, ismét gyakori jiddis nyelvű társalgástól és a héber imádkozástól hangos. Ugyanis évről évre egyre többen érkeznek külföldről Sátoraljaújhelyre, Bodrogkeresztúrra, Mádra vagy épp Nagykállóra, hogy felkeressék az itt élt csodarabbik sírjait. A látogatók elsősorban különböző haszid zsidó irányzatok követői, akik számára vallási kötelesség és hagyomány a nagy elődök nyughelyének meglátogatása.

A cikkben szereplő fotók a szerző felvételei

„Nyaralás” spirituális tartalommal

Gepoilt ales gits! – hangzik mindenfelé jiddisül a jókívánság (jelentése nagyjából: legyen minden jó végrehajtva) az újhelyi csodarabbi jahrzeitján, vagyis halálozási évfordulójának napján a helyi zsidó temetőben. A fenti kifejezés magába is foglalja a haszidok látogatásának egyik okát is: a cádik (igaz/szent ember) sírjánál elmondott ima és az ott elhelyezett kvitli (kérőcédula) jobb eséllyel talál meghallgatásra az Örökkévalónál. A látogatók Amerikából, Izraelből, Angliából, Belgiumból, sőt akár még Dél-Amerikából is érkeznek ezekre a kicsi, kelet-magyarországi településekre, hogy a szentéletű rebbék sírjainál mondhassák el imáikat. Kérdésemre a zarándokok közül néhányan azt is elárulták, milyen kérésekkel fordulnak a cádikhoz. Talán meglepő módon elsősorban nem is saját személyes életük megsegítését kérik ilyenkor, hanem másokért, a család, a közösség jólétéért imádkoznak, vagy akár éppen olyan aktuális ügyekben is kérik a fenti hatalmak segítségét, mint a kötelező katonai szolgálat elkerülése, vagy akár Donald Trump hivatalban maradása, aki egy Angliából érkezett haszid úr szerint „jó a zsidóknak”. Ezen túl még azt is megtudtam tőlük, hogy egy kabbalisztikus elképzelés szerint az egykori cádik lelke a jahrzeit napján pontosan sírja felett jelenik meg, ezért is érdemes és hatásosabb ezen a napon imát mondani az óhel-nél (haszid rabbi sírja fölé emelt kis épület). Ugyanakkor nem kötelező kizárólag az évforduló napján látogatni a sírhelyet, Bodrogkeresztúrra és Újhelyre, valamint a többi környékbeli temetőbe is egész évben érkeznek kisebb-nagyobb számban zarándokok, éves szinten pedig akár százezer ember is megfordul errefelé sírlátogatás céljával.

A legnépszerűbb a tokaj-hegyaljai zarándokhelyek közül messze Bodrogkeresztúr, ahol a jótékonyságáról híres Reb Sájele sírja található a szőlőhegy oldalában. A Steiner Jesájá néven született keresztúri csodarabbit annak ellenére, hogy némiképp szokatlan módon életében egyetlen könyvet sem írt, sem saját mozgalmat nem alapított, valóságos kultusz övezi a haszid világon belül, ami különösen az utóbbi néhány évben kapott igazán erőre. Köszönhető ez alighanem annak, hogy a rendbe tett zsinagóga és temető, valamint az emlékház mellett kialakított mikve miatt egyre többen kezdtek el zarándokolni a településre és hírét vinni az ott élt csodarabbi legendájának, aki egész életében önzetlen jótékonysággal segítette a közösségét. Így a rebbe legendája gyorsan elterjedt a nagyon vallásos körökben. Így lett aztán Reb Sájele a cedaka (adakozás) és a heszed (jótékonyság) micváit megtestesítő szimbolikus figura a haszidok között szerte a világon, akivel még számos adakozásra ösztönző reklámot is találni az interneten. A mádi zarándokszállást üzemeltető Frank Mariann ezzel kapcsolatban egy történetet is megosztott egy olyan haszid vendéggel kapcsolatban, aki minden pénz nélkül próbált eljutni Keresztúrra, csupán az Örökkévaló és Reb Sájele segítségében bízva – ami végül aztán a helyiek közbenjárásával tényleg sikerült neki.

Reb Sájele mellett a másik igazán jelentős rebbéje a környéknek az újhelyi Teitelbaum Mózes, akihez a haszidizmus magyarországi terjesztése köthető, és akinek leszármazottai később megalapították és a mai napig irányítják a szatmári haszidok mozgalmát. Hozzá kapcsolódó legenda, hogy a gyermek Kossuth Lajost is meggyógyította, és későbbi pályáját megjövendölte – igaz, ezt a történetet az általam megkérdezett helyi lakosok – néhány kivételtől eltekintve – sajnos már nem ismerik.

A zarándoklatra érkezők majd mindegyike valamilyen haszid irányzathoz tartozik, legnagyobb számban talán a szatmáriak képviselik magukat, de jönnek a belz, ger, vizsnic irányzat követői is. Kisebb számban a haszidok hajdani ellenlábasai, a litvis zsidók is látogatják a rebe sírját. Sokan olyan több napos sírlátogató utazást szerveznek, amelynek során bejárják a környék temetőit. A már említett helyeken túl pl. Mádon, Olaszliszkán vagy Nagykállón is megfordulnak, de felkeresnek sírokat többek között Munkácson, Szatmárnémetiben, Lezajsk-ban (Lengyelország), Medzhybizh-ben, Umanyban (Ukrajna). Ezek az utazások, ahogy a zarándokok elmondták, számukra kizárólag az imádkozásról, a spirituális feltöltődésről és micvák gyakorlásáról szólnak, városnézés és a környék felfedezése egyáltalán nem része a programjuknak. Ugyanakkor sokuknak, különösen a szegényebb haszidok számára ezek az utak jelentik az utazást, az otthonról kimozdulást, más szóval a „nyaralást”, amely során a megszokott környezetből kiszakadva új helyekre látogatnak el – noha ennek az utazásnak esetükben kizárólag spirituális motivációi vannak. Az eddig említetteken túl a zarándokok gyakran még egy okot említenek: sokan közülük részben magyar származásúak révén saját elődeik, nagyszülőik, dédszüleik nyughelyét is felkeresik a környéken. A sírlátogatás napja gyakorlatilag egy egész napos imádkozással telik el, a szokásos napi háromszori imádkozás mellett még külön imákat mondanak el a sírnál a cádik emlékére és segítségét kérve, valamint a mikvébe is szokás ellátogatni ilyenkor. Jellemzően nagyobb csoportokban jönnek az emberek egy-egy jahrzeitra, akár egész jesivák összes tanulójukkal, zsinagógai közösségek illetve családok közösen.

Vár állott, most kőhalom

Tokaj-hegyalja egykoron virágzó és rendkívül gazdag zsidó életnek adott otthont. A 18.századtól kezdve telepedtek le itt a Kárpátokon túlról érkezve elsősorban haszid zsidók, akik főképp borkereskedéssel, kiskereskedelemmel foglalkoztak. A Holocaust után alig maradtak zsidók a megyében, az egykori zsinagógákat, jesivákat lerombolták vagy átépítették, később más funkciót kaptak. Sátoraljaújhelyen járva a helyiek útbaigazítását követve találtam meg a város két egykori zsinagógáját. A status quo közösség imaházát a Dózsa György utcában lakberendezési áruházzá alakították át a szocializmus idején, majd a rendszerváltás után rövid időn belül megszűnt a bolt is, ami azóta is zárva tart. Ma már csak egy tábla emlékeztet az épület falán arra, hogy itt egykor zsinagóga működött. Nem messze ettől, a szomszéd utcában ennél megrázóbb élményben volt részem, amikor az egykori ortodox zsinagóga elzárt, derékig érő gazzal körülvett épületébe sikerült bejutnom. Az imaházból szinte már csak a falak maradtak meg, a frigyszekrény egykori helye, a mezuzák nyomai az ajtókon és néhány törött héber feliratos tábla jelzi, hogy az épület egy zsinagóga volt hajdanán.

A sátoraljaújhelyi zsinagógában

Annak tudatában, hogy milyen, a mai napig is jelentős zsidó közösség élt itt és indult el innen egykor, különösen fájdalmas volt látni, hogy szó szerint semmi nem maradt már az újhelyi zsidó örökségből. Az önkormányzat elmondása szerint ugyan történtek erőfeszítések a zsidó épületek megmentésére, ám ennek kevés jelét tapasztaltam a helyszínen. Remélhetőleg a jövőben történik majd pozitív változás ezen a téren. Van ugyanakkor legalább alkalmanként működő zsinagóga a városban, hiszen a zarándoklatra érkezők a sírhely melletti vendégház épületében kialakított szoba-zsinagógában tudnak imádkozni, ahol természetesen Tóra-tekercs is megtalálható.

Emlékezés és felejtés egy zsidó közösség kapcsán

Sátoraljaújhelyen járva sok helyi lakost kérdeztem arról, mit tudnak a város zsidó örökségéről, az itt élt közösségről és a csodarabbiról. Több megkérdezett elmondta, hogy a város lakosságának majdnem fele zsidó származású volt a háború előtt, és többnyire ismerték is az egykori zsidó épületek, zsinagógák, temetők, iskola helyszíneit is, bár mélyebb ismeretekkel nem rendelkeztek a zsidó kultúra mibenlétével kapcsolatban. Az idősebb lakosok felelevenítették saját, a helyi zsidósághoz köthető gyermekkori emlékeiket, mint mesélték, a boltok nagy része zsidó tulajdonú volt a városban, ahol sok kereszténynek is adtak munkát. Minden válaszadó egyöntetű véleménye szerint a zsidó boltosok nagyon rendesek, korrektek voltak, a kapcsolat a város zsidó és nem-zsidó lakossága között pedig kiváló volt. Egy úr még azt is hozzátette: „bárcsak a mostani eladók is ilyenek lennének, mint ők voltak.” A deportálások idején a legtöbb beszélgetőtársam még nem élt, és később szüleiktől sem igazán hallottak a történtekről, sikerült azonban egy idősebb hölggyel beszélni, aki így emlékezett vissza: „bizony-bizony a csencselések mentek, hozták a zsidóknak a hagyatékát, amit lehetett elhozták, úgyhogy nagyon keserves volt… volt egy olyan eset, amikor mentem az utcán és akkor tömegével mentek a zsidók… nők, érdekes módon csak a nők! Őket vitték abban az időben, szerencsétlenek nem tudták hová mennek, mert azért beszélgettek, viháncoltak, minden, azt hitték, hogy ez majd egy felvonulás lesz vagy valami…nem tudom, hogy mit gondoltak…” Egy másik hölgy a szüleivel kapcsolatban mesélte el: „az én szüleim…igen, gondoskodtak a zsidókról…mikor vitték is őket el, hát anyukám teljesen bele volt betegedve…”

Ugyancsak egybehangzó véleményeket hallottam a háború utáni élettel kapcsolatban. Mint megtudtam, a családi beszélgetéseknél, illetve a város közéletében egyáltalán nem volt téma sem a városból eltűnt egykori zsidó élet, sem a háborúban történtek. Arra kérdésemre, hogy jelenleg Sátoraljaújhely életében milyen szerepet tölt be a város zsidó öröksége, illetve hogyan emlékeznek az egykori közösségre a helyiek, kevés választ kaptam. Egy középkorú asszony szerint korábban nem igazán volt ilyen, de az utóbbi időben több esemény és kutatás is történt, míg egy úr a helyi Holokauszt-emléknap kapcsán azt jegyezte meg, hogy szerinte „Újhelynek majdnem a fele zsidó volt, és majdnem a felét elvitték… azért többet kéne itt foglalkozni vele…” Az önkormányzattól a témával kapcsolatos a kérdésemre azt a választ kaptam, hogy „a városban működő civil szervezetek – az önkormányzat mellett – könyvkiadással, emlékhelyek (táblák, emlékkő) létesítésével, konferenciák szervezésével őrzik a zsidóság emlékét, értékeit.

Interjúim alapján Teitelbaum Mózes csodarabbiról elég vegyes ismeretekkel rendelkeznek a sátoraljaújhelyi lakosok – egyesek hallottak a rebbe személyéről, néhány esetben ismerték is a Kossuth meggyógyításáról szóló legendát, ugyanakkor többeket újdonságként ért, amikor meséltem nekik az itt élt cádikról.

A városba érkező zarándoklatot természetesen minden megkérdezett látta már, illetve hallott róla, ahogy például ennek kapcsán volt, akitől azt is megtudtam, hogy a helyi Chevra Kadisa Egyesület hosszú időre kibérelte Újhely egyik patinás épületét, a Zója Leánykollégiumot, ami a zarándokok szállásául szolgál. A zsidók sírlátogatásának okairól azonban már keveset tudtak az interjúalanyok, noha legtöbbjük számára a városban megjelenő kaftános ortodoxok látványa megszokott lehet, feltehetően kevés interakció történik a két csoport között – részben abból a már említett okból kifolyólag, hogy a zarándokok nem érdeklődnek a helyi látványosságok iránt.

Két világ, egy település

Mint írtam egy korábbi cikkben, a keresztúri zarándoklat nem folyt teljesen feszültségmentesen, ami talán az odalátogató ortodoxok magas számával is magyarázható. Ezzel szemben ugyanakkor Újhelyen szinte alig van kapcsolat a helyiek és haszidok között, mivel itt a zarándokok inkább csak az elkerített sírhelynél illetve a szálláson tartózkodnak. Azonban mint azt Frank Marianntól megtudtam, a látogatók szállítására Keresztúron már szinte egy „iparág” épült fel, hiszen a vendégek ilyenkor szeretnek több sírhoz is ellátogatni a környéken, amihez a helyiek szolgáltatásait veszik igénybe – mivel egy hétvége alatt akár 10-15.000 haszid is megfordul az egyébként ezer főt számláló településen, ezért sokak számára jelent ez helyben bevételi forrást. Néha azonban a vidékiek számára meglepő szituációk állnak elő, ugyanis a zarándokok nem ritkán kérnek fuvart akár Ukrajnába is…

Ugyancsak sokan segédkeznek az évforduló napján a látogatók ellátásában, amely során bepillantást is nyerhetnek néhány zsidó szokásba és a kóser ételek világába, amit a helyiek igen érdekesnek találnak. Ezzel kapcsolatban azért fontosnak érzem említeni egy általam, és az elmondottak szerint a helyi segítők által is többször tapasztalt, kevésbé pozitív aspektusát az ilyen haszid eseményeknek – a pazarlást. Noha a környezettudatosság, a szerény életmód és fogyasztás nemcsak hogy összeegyeztethető a judaizmus tanításaival, hanem annak integráns része is lenne, az ilyen jahrzeitokon egyrészt elképesztő mennyiségű ételt dobnak ki. Ezen, érthető módon, megdöbbennek a helyiek és én is, míg a környezetvédők (ha járnának ilyen eseményekre) az indokolatlan mennyiségű műanyagfogyasztás fölött szörnyülködhetnének. De ha már az étkezésről beszélünk, azért jegyezzük meg azt is, hogy Keresztúron jótékonyságból kerül az asztalra mindenki számára ingyen étel, mint megtudtam a szervezésben résztvevő egyik segítőtől, ugyanis a leszármazottak családja missziójának tekinti, hogy a csodarabbi sírjához legalább annyian tudjanak ellátogatni, mint ahányan a cádikot még életében felkeresték, így ők biztosítják (szintén adományokból) az ellátást.

Van, hogy a zarándokok akár több napra is maradnak Keresztúron, jellemzően akkor, ha a szombatot is ott kívánják tölteni. Ilyenkor minden kiadó szobát, önkormányzati vendégházat, panziót és motelt igénybe vesznek, illetve ezeken kívül hatalmas sátorban alszanak a zarándokok, mert annyi szálláshely nem áll rendelkezésre a faluban, mint amennyire szükség volna. A szálláshelyekkel kapcsolatban azt is megtudtam, hogy az EMIH által üzemeltetett Csodarabbik útja projekt keretein belül Mádon terveznek a már meglévő mellé új szállást létesíteni, illetve újabb környékbeli településeket vonnának be a zarándokútba. A látogatók száma ugyanis évről-évre növekszik, és a jövőben alighanem a korábbinál még több zarándokra lehet számítani, sőt, még hallani olyan haszidokról is, akik házat vásárolnak letelepedés céljából a környéken.

Itt a zárszó helyett engedtessék még meg a szerző néhány gondolata a témával kapcsolatban. Lenyűgöző az a – világban egyre ritkábban tapasztalható – spirituális elköteleződés és hagyománytisztelet számomra, ami miatt haszidok a világ másik feléről felkeresik ezeket a kicsiny magyar településeket. Nagy szerencse, hogy ez így van, hiszen egyébként e helyek zsidó öröksége talán végleg elpusztulna, vagy feledésbe merülne. Mivel azonban ez a veszély láthatólag nem fenyeget, e zarándoklatok jó alkalmak lehetnének arra is, hogy e települések köztudatában a helyek zsidó öröksége és történelme mélyebben beépüljön. Hiszen a Soá pusztítása nem csak, sőt azt is lehet állítani, hogy történelmi távlatból nézve nem is elsősorban az itt élt haszid zsidó közösségeket érintette – hiszen a hatalmas veszteség ellenére is a haszid mozgalom ma is él, mi több, virágzik és egyre több követője van. Azonban az olyan települések életéből és kultúrájából, mint Sátoraljaújhely vagy Bodrogkeresztúr, a zsidóság véglegesen eltűnt és olyan hatalmas űrt hagyott maga után, amit ugyan pótolni nem lehet, de aktív emlékezéssel és a másik megismerésével úgy gondolom, érdemes lenne a helyiek köztudatába beépíteni – erre pedig a jahrzeitok pont megfelelő alkalmak lennének a városok és faluk életében.

A szerző által a zarándoklatokon készített fotókból és a felvett interjúkból szerkesztett hanginstallációból kiállítás nyílik 2020. február 13-án a Csányi5-ben. A kiállítás szponzorációja érdekében a szerző fundraising kampányba kezdett, melynek részletei itt olvashatók.

támogatás

Címkék:Haszidok, Nagykálló, Olaszliszka, Tokaj hegyalja, zarándoklat, zsidó temető