„Bíró vagyok, aki zsidónak született és büszke zsidóságára”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

87 éves korában elhunyt Ruth Bader Ginsburg, az USA Legfelsőbb Bíróságának első zsidó női tagja.

Ruth Bader Ginsburg

„Bíró vagyok, aki zsidónak született, zsidóként nőtt föl, és büszke zsidóságára. Az igazság, béke és felvilágosodás melletti kiállás végig vonul a zsidó történelmen és hagyományon.”

Ruth Bader Ginsburg halálát hasnyálmirigyrák okozta; két évtizede húzódó betegsége dacára képes volt folytatni munkáját. Elsősorban a nemek közötti egyenlőség elszánt harcosaként tartják számon.

A heves temperamentumáról és szókimondásáról híres jogász halála Ros Hásáná előestéjén, másfél hónappal az elnökválasztást megelőzően, intenzív politikai polarizáció közepette következett be.

2018-ban Ginsburg Tel Avivban vehette át a Genesis Prize Foundation életműdíját legendás elkötelezettségéért a nemek egyenlősége és a nők jogai melletti kiállásáért. Beszédében lényegében megismételte azt, amit 1996-ban mondott az American Jewish Committee rendezvényén:

„Bíró vagyok, aki zsidónak született, zsidóként nőtt föl, és büszke zsidóságára. Az igazság, béke és felvilágosodás melletti kiállás végig vonul a zsidó történelmen és hagyományon. Remélem, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán teendő szolgálatommal erőm és bátorságom lesz arra, hogy állhatatosan képviseljem a fenti értékeket.”

27 éves tevékenysége során Ginsburg a bíróság liberális szárnyának szellemi vezéreként és a feministák ikonjaként vált híressé. Nagy horderejű esetekben foglalt állást a születésszabályozással kapcsolatos, a választói személyazonosságot ellenőrző törvények elfogadásáért. Beiktatásakor Bill Clinton kiemelte, „hogy kiállt a társadalom kitaszítottjai mellett, akikkel igyekezett tudatosítani, hogy helyük van a jogrendszerben, valamint azt, hogy az alkotmány és jog az egész amerikai népet védi, nem csupán a hatalmasokat.”

Ginsburg egyik tanulmányában a zsidó gyökerekre, mint a legfontosabb építőkőre hivatkozott: „A törvények, mint az elnyomottak, szegények, magukra maradottak védelmezői mindig jelen voltak a Legfelsőbb Bíróság zsidó tagjainak munkásságában. A Biblia parancsolja: ’Az igazságot, az igazságot kövesd’”.

A Holokauszt nagy szerepet játszott világlátásában és jogi nézeteinek formálódásában. „Nemzetünk okult a hitleri rasszizmusból, és felvállalta, hogy véget vet a törvények által védett megkülönböztetésnek” – mondta a Jom HaSoá  alkalmából a Holokauszt Emlékmúzeumban tartott emlékezésen. „A 2. világháborút követően, az 50-es és 60-as évek polgárjogi, a 70-es évek női egyenjogúságot követelő mozgalmaiban a ‘We the People’ eszme kiterjedt az egész emberiségre, és benne nagy nemzetünkre. Mottónk, E Pluribus Unum (A sokaságból egység) azt jelzi, hogy a vallási, etnikai és faji sokszínűségünk gazdagít bennünket.”

Ginsburg haláláról Twitter üzenetben emlékezett Jaír Lapid izraeli ellenzéki vezető, a Merec párt részéről pedig Nitzan Horowitz. Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke többek között ezt írta: „Megalkuvás nélkül és rendületlenül küzdött a nők és a kisebbségek jogaiért, abban a szellemben, ahogyan Amerika nagy zsidó bírái, Louis D. Brandeis és Benjamin Cardozo tették előtte.”

Jerusalem Post  – Bassa László

Címkék:Legfelsőbb Bíróság, Ruth Bader Ginsburg

[popup][/popup]