„Az izraeliek nyilván Trumpra szavaznának”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

“…változóban van az USA zsidóságának demográfiája: felnőtt egy vegyes házasságokból származó nemzedék, és önazonosságuk más, mint a korábbiaké volt… Tudják, Izraelben hogyan tekintenek a nem halachikus zsidókra, tudnak az ortodox dominanciáról, a társadalom rétegzettségéről, és sokan nem túl lelkesek.”

Trump-párti tüntetők Izraelben

Az izraeli orosz nyelvű ITON TV műsorában november 5-én Mihail Gorin műsorvezető Arik Elman politológussal beszélgetett.

M.G. A választás ugyan lezajlott, de nincs vége. Miért olyan fontos, hogy kire szavaznak a zsidók, és miről zajlanak éles viták a zsidók körében?

A.E. A viták már Trump elnöksége idején kiterjedtek az amerikai társadalomra. Előtérbe kerültek olyan témák, mint Izrael és a zsidók (politikai) magatartása, másrészt a velük ellenséges csoportok (fehér fajvédők és szélsőbalos „progresszív” csoportok) álláspontja. A pandémiával ez még fölerősödött, és már Amerikán kívül, Európában is folyik. Vannak objektív hangok, és mint mindig, megszólalnak az antiszemiták.

M.G. Izraelben is folyik az eszmecsere többek között a közösségi oldalakon, arról is, melyik jelölt megválasztása lenne kedvezőbb a zsidóság számára.

A.E. Az Egyesült Államokból alijázott zsidók körében magasabb az ortodoxok aránya, mint az amerikai zsidók átlagában. Ezért az Izraelben élő, amerikai állampolgársággal rendelkező zsidók Trumpot pozitívabban ítélik meg, mint az izraeli átlag: azt látják, mi mindent tett a zsidó államért, hogyan küzdött annak ellenségeivel. Az amerikai zsidók között viszont vannak olyanok, akik nem Trump tetteiből indulnak ki, akik számos intézkedését nem tudják elfogadni a hazai színtéren, és nem szeretik extravagáns viselkedését. Sokak szerint imázsa nem felel meg annak, ami egy amerikai elnöktől elvárható.

Трамп и Байден рассорили евреев

Почему еврейская община в США голосует за одного кандидата в президенты, а израильтяне симпатизируют другому? Почему не совпадают интересы американских евреев и…

M.G. A választás előtti közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy az amerikai zsidók mintegy 70%-a a demokratákat részesíti előnyben. De mi lesz, ha Biden győz?

A.E. Két különböző dologról beszélünk. Más előnyös az amerikai zsidók, és megint más az izraeliek számára. Az USÁ-ban a zsidók évtizedeken keresztül a demokratákat támogatták. Ez elsősorban abból fakad, hogy olyan társadalmi programokat hirdettek meg, amivel a zsidó közösség képes volt azonosulni. A közhiedelemmel ellentétben a zsidóság ugyanis nem csupán sikeres és vagyonos emberekből áll. Kell a szövetségi kormányzat és az államok segítsége. A republikánusok állásfoglalása a kormányzati részvétel leépítéséről nem felel meg elképzeléseiknek. Vannak értékbeli különbségek is. A zsidók nagy része úgy tekint magára, mint a liberális értékek képviselőjére, mivel úgy vélik, hogy ezek az értékek hordozzák az egyenlőség eszméjét, és őket is védik. Sajnos az utóbbi idők eseményei – különösen az amerikai egyetemeken elszabadult antiszemitizmus – nem erről tanúskodnak. A liberális részről a hagyományosan vallásos zsidók ellen indított hadjárat sem hozott pozitív eredményeket; előbb-utóbb a zsidóság egészére üthet vissza. Most viszont még az a helyzet, hogy a többség demokrata fölényt szeretne látni a képviselőházban és a szenátusban, és demokratát az elnöki székben.

Ami az izraelieket illeti, ha szavazhatnának, nyilván Trumpot választanák, hiszen védte országukat, kiállt mellette a nemzetközi porondon Jeruzsálem és a Golán ügyében, ugyanakkor megnyitotta a békés kibontakozás távlatait. A probléma az, hogy az amerikai zsidóság nem Izraelt tekinti prioritásnak a szavazáskor. Ők úgy vélik, hogy a zsidó állam helyzete eléggé kedvező, és nincs szüksége az ő támogatásukra. Nincs igazi fenyegetettség, gazdasági válság sincs, és olyan helyzet sem, mint a szovjet alija idején volt a 80-as évek végén, amikor ehhez komoly pénzügyi támogatásra volt szükség. Az is közrejátszik mindebben, hogy változóban van az USA zsidóságának demográfiája: felnőtt egy vegyes házasságokból származó nemzedék, és önazonosságuk másmilyen, mint a korábbiaké volt. Máshogyan tekintenek Izraelre; a mai virtuális világban alapos tudással rendelkeznek a zsidó államról. Tudják, Izraelben hogyan tekintenek a nem halachikus zsidókra, tudnak az ortodox dominanciáról, a társadalom rétegzettségéről, és sokan nem túl lelkesek.

Az izraeli zsidók nagy része viszont nem érti az USA zsidóságának bonyolult helyzetét, és hajlamos azt hinni, hogy az „ottani” zsidók elfeledkeztek róluk, és cselekedeteiket kizárólag saját ideológiájuk diktálja. Nem mérlegelik kellőképpen, milyen hatással lehet a választás eredménye Izrael nemzetközi helyzetére és biztonságára. Megoldásra váró válság alakult ki a zsidóságon belül.

M.G. Lehetséges, hogy a Trump által Izrael ügyében elért eredmények akár oda is veszhetnek?

A.E. Biden palesztin ügyben nagy valószínűséggel a status quo fönntartására fog törekedni, úgy, ahogy az Obama idején volt. Meglátjuk, milyen lesz a Fehér Ház külügyeket irányító stábja, visszatérnek-e az Obama elnöksége alatt elhíresült politikusok – ami nem lenne jó hír. Legvalószínűbb, hogy Biden kivárásra fog játszani – hiszen Mahmud Abbasz elnöksége nemsokára véget ér. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Izrael belső helyzete sem olyan stabil, hogy arra hosszú távú terveket lehetne építeni.

Ford. Bassa László

Címkék:amerikai elnökválasztás, amerikai zsidók, Donald Trump, Izrael, Joe Biden

[popup][/popup]