Az izraeli miniszterelnök is megszólalt a Pegazus ügyben

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Omer Barlev, a rendőrséget felügyelő izraeli belbiztonsági miniszter kormányzati vizsgálóbizottság felállítását ígérte, mert az izraeli rendőrség tömegesen figyelt meg embereket és gyűjtött róluk információkat okostelefonokra törvénytelen módon telepített kémprogrammal – jelentette a helyi média hétfőn.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök (Forrás: Twitter)

A Calcalist, a Ynet testvérlapjának hétfői jelentése szerint az izraeli rendőrség bírósági végzés nélkül az NSO Pegasus kémprogramját használta számos közéleti személy telefonjának feltörésére, beleértve a tüntetések vezetőit, újságírókat, kormányzati alkalmazottakat és Benjámin Netanjahu volt miniszterelnök munkatársait – szemléztük a hírt.

A jelentés szerint a rendőrség 2013-2015 óta kiskapuként használja a mobiltelefonos hackelési technológiát, mivel az adott technológiát nem tárgyalta a korábbi törvény, amely a technológia létezése előtt született.

Múlt kedden a távozó Avichai Mendelblit főügyész bejelentette egy vizsgálócsoport kinevezését azon jelentések kivizsgálására, melyek szerint a rendvédelmi szervek aktivistákat és más izraelieket céloztak meg az NSO Pegasus szoftverével. Az izraeli rendőrség később beismerte, hogy az erők visszaéltek a kémprogrammal.

Omer Barlev izraeli belbiztonsági miniszter hangsúlyozta, hogy a bizottság mélyrehatóan feltárja majd az állampolgári jogok és a magánélet sérelmét a kérdéses időszakban. Kiemelte, hogy az esetleges törvénysértések nem az ő, hanem elődei, korábbi kormányok idején történtek.

“Ha igazak, akkor nagyon súlyosak a vádak” – nyilatkozta Naftali Bennett miniszterelnök hétfő reggel. “Ez, és más hasonló eszközök nagyon fontosak a terrorizmus, és a bűnözés elleni küzdelemben, de nem céljuk a széleskörű adathalászat izraeli állampolgárokról, közéleti személyiségekről, s ezért meg kell értenünk, hogy pontosan mi is történt” – mondta a kormányfő.

A Kalkaliszt című gazdasági újság cikke szerint a rendőrség megfigyelt etióp zsidók és a mozgássérültek jogaiért küzdő civil tüntetőket, újságírókat, helyhatósági vezetőket, magas rangú minisztériumi tisztviselőket, üzletembereket. A volt miniszterelnök tanácsadóinak, valamint fiának, Avner Netanjahunak az okostelefonjára is telepítették a kémprogramot. Továbbá a törvénytelen telepek felszámolása előtt kémprogramot telepítettek a ciszjordániai / nyugati parti telepesek készülékeire is.

A rendőrségen “technológia és adatorientált rendészeti tevékenység” címen tartották számon az Ajelet Saked belügyminiszter hétfő reggeli nyilatkozata szerint “földindulást” jelentő tömeges kémszoftver-használatot.

A rendőri vezetők és a körzeti parancsnokok azzal érveltek, hogy korai tájékoztatásra van szükségük a tervezés érdekében, hogy meg tudják akadályozni például a nagyobb kereszteződések lezárását csúcsforgalomban, vagy a tüntetések erőszakossá válását. De felhasználták a kémprogramot korrupciós, fehérgalléros bűncselekmények vagy értékpapírral elkövetett csalások elleni nyomozásoknál, magas rangú köztisztviselők megfigyelésére, ha sajtónak kiszivárogtatásokkal vádoltak valakit, vagy titkosszolgálati adathalászatra gyanakodtak.

Hétfőn Jichák Hercog államelnök, Jakov Sabtaj rendőrfőkapitány, és számos politikus és miniszter – a közbizalom visszaszerzése érdekében – állami vizsgálóbizottság életre hívását követelte. (MTI, Ujkelet.live)

[popup][/popup]