Az Izrael-párti osztrák kancellár korrupciós vádak közepette mondott le

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Sebastian Kurz Izrael támogatását és azt antiszemitizmus elleni harcot politikájának fontos részeként kezelte.

Sebastian Kurz és a Bécsben született, Holokauszt túlélő Arthur Schneier rabbi New Yorkban, a Park East zsinagógában (Forrás: Park East Synagogue)

Kurz szombaton jelentette be lemondását. Ezzel az általa csodált korábbi izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu pályáját követi: hivatalából történő távozását követően botrány középpontjában találja magát.

Kurz vezetése alatt Ausztria és Izrael viszonya gyökeresen megváltozott: Izrael kritikusából az Izrael támogatója lett. Ebben az évben az Izrael ellen irányuló BDS mozgalmat az osztrák parlament az antiszemitizmus egy megnyilvánulási formájának minősítette. Kurz az 1938-ban végbement Anschlusst „a jelenlegi politikáját meghatározó” eseménynek nevezte.

Elmondta, hogy Netanjahu inspirációt jelentett számára, és a koronavírus pandémia idején az izraeli lépések mintául szolgáltak az osztrák intézkedéseknek.

Most viszont rendőrségi vizsgált kezdődött arról, hogy 2016 és 2018 között állítólag közpénzek vándoroltak közvélemény-kutató cégekhez, hogy azok Kurz jobbközép Néppártjának kedvező eredményeket hozzanak nyilvánosságra – jelentette a Heute napilap. Kurz tagadja a vádakat.

A koalíciós partnerek azzal fenyegetőztek, hogy új választások kiírását fogják követelni, amennyiben nem mond le. Kurz, aki 2017 óta töltötte be a kancellári posztot, külügyminiszterét, Alexander Schallenberget javasolta utódjának.

„Ezekben a nehéz időkben a kormányzás nem lehet személyes érdekek vagy pártok taktikázásának tárgya. Az ország érdeke fontosabb számomra, mint a magamé” – jelentette ki Kurz.

JTA – Bassa László

Címkék:antiszemitizmus, Izrael, Sebastian Kurz

[popup][/popup]