Az iráni felkelés és a nyugati média
A nyugati média Izraelről szóló tudósításait monitorozó Honest Reporting honlap munkatársa, Rachel O’Donoghue, kritikus cikkben foglalkozik azzal, hogyan tudósít a nyugati média jelentős része az iráni rezsimellenes felkelésről.
Képernyőfotó a BBC honlapjáról
Az elmúlt két hétben Iránban végigsöpört rezsimellenes tüntetések a legkomolyabb kihívást jelentik a teokratikus rendszer számára az 1979-es forradalom óta.
Elemzők szerint ezek a tüntetések alapvetően eltérnek a korábbi zavargásoktól. Az Iszlám Köztársaság gyengébb, mint az utóbbi időben bármikor.
Regionális proxyjai, köztük a Hezbollah és a Hamasz meggyengültek; a gazdaság összeomlik a szankciók és a korrupció miatt; és ellentétben a korábbi zavargásokkal, a tüntetők nyíltan a száműzött trónörökös, Reza Pahlavi oldalára állnak.
Hogy a tüntetőknek végül sikerül-e megdönteni elnyomóikat, az még kérdéses. De már elértek valami mást, valami Irán határain túl.
Leleplezték a nyugati média nagy részének tisztességtelenségét, lustaságát és erkölcsi gyávaságát.
A rezsim szinte teljes internetes leállást vezetett be, hogy megakadályozza a tüntetők szervezkedését, és hogy az erről készült képek eljussanak a külvilágba.
Fiatalok és idősek. Férfiak és nők. Diákok, munkások, anyák és apák. Az irániak az élet minden területéről kockáztatják az életüket, hogy szembeszálljanak egy iszlamista rezsimmel, amely elnyomással, kivégzésekkel és félelemmel uralkodott.
Mégis, közel két héten át a nyugati média vagy eltemette a történetet, vagy ami még rosszabb, a rezsim saját szempontjait használva átfogalmazta azt.
A temetés
Az első kudarc a csend volt. A tüntetések, ahogy a HonestReporting és mások megjegyezték, már napok óta zajlottak, de a nagy nemzetközi médiumok alig vagy egyáltalán nem foglalkoztak komoly tudósításokban olyan eseményekkel, amelyek átalakíthatják a Közel-Keletet.
A The New York Timestól a BBC-ig az erről szóló a közvetítések szűkszavúak és óvatoskodók voltak. Amikor egyáltalán említették a tüntetéseket, gyakran kihagyták azok kifejezetten rezsimellenes jellegét és csak a megélhetési költségek emelkedésére utaltak, annak ellenére, hogy a tüntetők nyíltan a papi uralom elleni jelszavakat skandáltak.
Ahogy egy iráni aktivista magyarázta: “Ezeknek a tüntetéseknek a ‘politikai’ vagy ‘gazdasági’ részre való elkülönítése félrevezető. Szinte mindenki érti, hogy az Iszlám Köztársaság politikai struktúrája okozta a gazdasági összeomlást.”
Rosszabb esetben, amikor az újságírókat a tudósításaik hiánya miatt kérdőre vonták, többen képtelen kifogásokkal álltak elő.
John Simpson, a BBC külügyi szerkesztője azt állította, hogy a közösségi médiában megosztott felvételeket gondosan ellenőrizni kell, mielőtt a tekintélyes médiumok felhasználnák – ami megdöbbentő állítás, figyelembe véve, hogy ugyanezek a médiumok hónapokon át hajlandóak voltak ellenőrizetlen anyagokat közzétenni Gázából.
Lindsey Hilsum, a Channel 4 nemzetközi szerkesztője visszhangozta ezt a választ, azzal érvelve, hogy Iránból nehéz objektíven tudósítani, mert a külföldi újságírók nem léphetnek be az országba.
Azt várták tőlünk, hogy elfelejtsük: ugyanezek az újságírók éveken át tették közzé a Hamász által irányított enklávéból származó adatokat, videófelvételeket és tanúvallomásokat – gyakran érdemi ellenőrzés, hivatkozás vagy szerkesztői óvatosság nélkül.
Az átkeretezés
Amikor a kritikát már lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni, a tudósítások végül megszaporodtak.
De ahelyett, hogy az iráni tüntetőket és a rezsim brutalitását helyezték volna a középpontba, sok médium egyszerűen átállt Teherán propagandavonalára.
A BBC és az NBC News olyan szalagcímeket közölt, amelyek felerősítették Khamenei azon állítását, miszerint a tüntetők vandálok, akik Trumpnak akarnak tetszeni.
A Sky News az iráni állami média közleményével indított, amely Izraelt és az Egyesült Államokat tették felelőssé az erőszakért.
A CNN, még a halálesetek elismerése mellett is, ismételten hangsúlyozta, hogy képtelen önállóan ellenőrizni az aktivisták jelentéseit – ami nagyon méltányos lenne, ha ugyanez a csatorna az elmúlt két ében nem publikálta volna a Hamász által irányított Gázából származó számokat többnyire kételkedés vagy hivatkozás nélkül.
Röviden: amikor az iszlamisták beszélnek, forrásként kezelik őket. Amikor az irániak beszélnek, azt csak feltételes módban közlik.
Iráni disszidensek és aktivisták nyíltan bírálják a nyugati médiumokat a közösségi médiában, kifejezve undorukat amiatt, ahogyan a média felerősíti a rezsim narratíváit, miközben háttérbe szorítja a szabadságukért életüket kockáztatók hangját.
Gázától Teheránig: Ugyanaz a minta
Ez a kudarc nem Iránnal kezdődött.
2023. október 7-e – a Hamász mészárlása izraeli civilek ellen – olyan eseménysort indított el, amely leleplezte, milyen mélyen kompromittált a nyugati sajtó nagy része.
Gázában a riporterek ismételten minimalizálták a Hamász bűneit, szalonképessé tették az iszlamista ideológiát, és átkeretezték a népirtó terrorista szervezetet ellenállási mozgalommá.
Az iráni felkelés most beteljesítette ezt a fordulatot.
Itt a média nem csupán finomítja egy rezsim tetteit. Aktívan kétségbe vonja az áldozatok üzenetét, felerősíti a zsarnokokét, és az iszlamista diktatúra megdöntéséről nem tudósítani akar, hanem csak próbál vele valamit kezdeni.
Gázában, Teheránban, Bejrútban és másutt a nyugati médiumok ismételten a világ legbrutálisabb iszlamista rezsimjeivel kerültek egy oldalra, akár tudatosan, akár morális tehetetlenségből.
Ha az iráni rezsim megbukik, a világ joggal fog emlékezni azok bátorságára, akik életüket kockáztatták a változásért. Emlékeznie kell a nyugati média nagy részének gyávaságára is.
Ford: George Hirn
