Az elmúlt ötven évben a zsidók száma Európában egyharmadára csökkent

Sergio Della Pergola nemrég nagy demográfiai felmérés eredményeit publikálta az európai zsidóságról. A munkát Daniel Staetskyvel a londoni Institute for Jewish Policy Research égisze alatt végezte; abban a jelenlegi folyamatokat történeti perspektívából vizsgálja.

Évszázadokon keresztül Európa volt a zsidó népesség legnagyobb központja; a zsidó jelenlét az óvilágban az ókorig nyúlik vissza. 1880 körül a világ zsidóságának 90%-a élt itt, a Holokauszt után 35%-a, 2020-ben pedig mindössze 9%-a. Pergolával Jacques Ehrenfreud, a K folyóirat történelmi szerkesztője, a Lausanne-i Egyetem professzora készített interjút.

A történeti demográfia hagyományosan a zsidó tanulmányok részét képezi. A 19. század végi oroszországi pogromoktól kezdődően és az azokat követő kivándorlási hullám közepette jelentős helyet kapott a népesség változásának vizsgálata. A 20. század fordulóján a zsidó demográfiai és szociológiai változásokat dokumentáló intézmények jelentek meg. A zsidóság statisztikai kutatásával foglalkozó hivatal, ami 1905-ben jött létre Berlinben, adatokat gyűjtött arról, hogy az “asszimiláció” és az azzal kapcsolatos jelenségek, például a vegyes házasságok számának növekedése mennyiben befolyásolták a kultúra átadási folyamatokat.

Kelet-Európában a bundista és cionista körökben is virágzott a zsidóság társadalomtudományi kutatása. A legismertebb tudósok közé tartozott, aki Palesztinába történt kivándorlása után megalapította a Jisuv statisztikai hivatalát. A háború után Roberto Bachi, a Héber Egyetemen megalapította az Institute for Research on Contemporary Judaism intézetét. Utóda Sergio Della Pergola lett, aki számos jelentős művet alkotott a zsidó demográfia tárgykörében.

Ehrenfreund: Mostani “The Jews of Europe at the Turn of the Millennium,” (Az európai zsidóság az ezredfordulón) című tanulmányában rámutat, hogy a zsidóságnak a kontinens jelenlegi lakosságához viszonyított számaránya az i. sz. 1000. évi szintre esett vissza. Bemutatná a folyamat főbb állomásait?

Della Pergola: A zsidó demográfia két fő tényezője ma Izrael és az Egyesült Államok. Európa hosszú ideig – a 2. világháborúig, sőt még a Szovjetunió felbomlásáig – vezető szerepet játszott. De valóban, ami a számokat illeti, mára visszatértünk a középkorhoz. A nagy változás fő oka a területek közötti migráció, ami még a 19. század végén indult meg. A Soá volt a demográfiai összeomlás legfontosabb eleme; az európai zsidóság kétharmada pusztult el a Holokauszt során. Ám a kontinens zsidó népességének fogyása 1945 után tovább folytatódott.

Történt mindez annak ellenére, hogy a zsidó betelepülés Franciaországba a gyarmati rendszer fölbomlásával folytatódott. Az Észak-Afrikából történt áttelepülés azonban nem volt képes megállítani a számszerű csökkenést. Európában a vasfüggöny sok mindent megmagyaráz. Amíg ez létezett, az európai zsidók többsége (a Soá dacára) Kelet-Európában élt. A második nagy változást a Szovjetunió határainak megnyílása jelentette az 1967. évi hat napos háborút követően. Véleményem szerint vízválasztó volt ez a huszadik században, és nem csupán a zsidók történelmében. A zsidó kivándorlás lassan kezdődött a 60-as évek végén, felgyorsult a 70-es években, visszaesett a 80-as években, majd a berlini fal leomlása után nagy iramra váltott. Kevesen mentek Nyugat-Európába, többen választották Izraelt, az USÁ-t és Kanadát. Kivétel a mai Németország, ahová jelentős zsidó kivándorlás irányult a korábbi szovjet tagköztársaságokból; ők és leszármazottjaik alkotják jelenleg a németországi zsidóságot.

JE: Létezik a Nyugat-Európába irányuló kivándorlás, például az iráni zsidóké az iszlám forradalmat követően és az izraelieké…

SDP: Ennek ellenére hangsúlyozni kell, hogy a zsidók száma folyamatosan csökkenőben van Európában. A kivándorlóké pedig nő az utóbbi években, és főleg, de nem csupán Franciaországból. Nyugat Európában csökken a zsidók száma, Kelet-Európában pedig szinte összeomlott, töredékére csökkent. 1970-ben még 3,2 millió volt, jelenleg pedig 1,3 millióra olvadt.

JE: A háború után, az észak-afrikai zsidók áttelepülésének köszönhetően, a franciaországi lett a legnagyobb zsidó közösség Nyugat-Európában. Azonban itt is jelentős a csökkenés.

SDP: Franciaországban él változatlanul a legnépesebb európai zsidó közösség, és lélekszámát illetően harmadik Izrael és az Egyesült Államok után. A negyedik Kanada, és elképzelhető, hogy nemsokára megelőzi Franciaországot. A csökkenés oka a kivándorlás. 2006. évi tanulmányában a szociológus Eric Cohen a zsidó eshetőségeket vizsgálta. Arra jutott, hogy harmaduk mindenképpen marad, további harmad menni készül, és a harmadik harmad bizonytalan. De a félmillióból 150.000 mindenképpen kivándorol. Ez nem következett be: az utóbbi években 80.000 és 100.000 közöttire tehető az országot elhagyó zsidók száma.

JE: A jelentésben 52.000 francia zsidóról letelepedéséről van szó Izraelben, de nincs számadat arról, mennyien vándoroltak ki Kanadába vagy harmadik országba.

SDP: Megkíséreltem, hogy feltételezésekből, illetve részadatokból következtessek. Ha feltesszük, hogy a kivándorlók fele ment Izraelbe, akkor mintegy 50.000 választott más célországot. Ha föltesszük azt, hogy kétharmaduk választotta Izraelt, a kivándorlók száma valamivel alacsonyabb, de nem lehet 80.000-nél kevesebb.

JE: Ezek szerint a francia zsidók ötöde távozott az országból?

SDP: Úgy is van. Jelentős arány. Másrészt csekély visszavándorlás is folyamatban van.

JE: Vannak adatok erről a mozgásról?

SDP: Nincsenek pontos adatok, de azt föltételezzük, hogy az alijázók egynegyede települ vissza. Ez némileg mérsékli a kivándorlást. Ez mindig folyamatos. Nemrég készítettem egy elemzést 15 országból alijázókról az utóbbi harminc évre vetítve. Arra kerestem a választ: miért vándorolnak ki az emberek? És miért 2015-ben, nem pedig 2020-ban? De az is érdekelt, mi magyarázza az országok közötti különbséget az intenzitásban, vagyis a kivándorlók számarányában az ország lakosságán belül.

Ebben a fölmérésben nem kérdeztem rá, miért alijáznak, mert az indoklás egyaránt lehet kulturális, ideológiai vagy vallási. A magyarázat inkább ökonometriai módszert igényel. Először áttekintettem a 15 országban lezajlott eseményeket. Másodszor megnéztem a gazdasági adatokat, elsősorban a munkanélküliségről, és összevetettem az izraeliekkel. Erős a korreláció a munkanélküliség és az alija között. 70 százalékos az összefüggés, ami roppant magas arány. Vannak persze más tényezők is, de ez a legfontosabb.

Franciaországban a másik kulcselem a terrorizmus. Azt gondoltam, hogy a növekvő aliját a támadások váltják ki: Toulouse 2012-ben, Charlie Hebdo, a Hyper Casher, a Bataclan 2015-ben és a Promenade des Anglais 2017-ben. De kiderült, hogy nincs így.

JE: Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az alija növekedése már korábban az ellenséges hangulat fölerősödéséhez köthető, például a 2006-os Ilan Halimi gyilkossághoz. Ez tehát az utóbbi 15 évre már jellemző volt a társadalmi politikai közegre.

SDP: Valóban tapasztalható volt a Toulouse-i támadást követően, de utána alábbhagyott. Másrészt, ha összevetjük a társadalmi-gazdasági mutatókat a 2014–2015-ben tetőző alija görbével, látszik a korreláció. Magyarázatul szolgálhatnak a gazdasági szempontok, még ha az izraeli vezetők hallani sem hajlandók erről.

JE: Az európai zsidóság demográfiai válságát nem csak a kivándorlás okozza. Említene más szempontokat?

SDP: Két jelenség játszik közre. Az első a születési arány visszaesése; a kevesebb gyermek a legtöbb európai társadalom sajátja. A zsidók körében hasonló a helyzet, sőt még alacsonyabb az arány; ez a magasabb iskolázottsággal függ össze. A kettő közötti fordított arány áll fönn. Az utóbbi években a helyzet javult, ami a vallásosság némi erősödésével függ össze. Angliában, Ausztriában, Belgiumban erősen vallásos közösségek érezhetően jótékony hatással vannak a zsidóságon belüli általános születési arányra. De a jelenség ott van, ami a népesség elöregedéséhez vezet.

JE: Milyen kategóriákat használ a felméréskor? A zsidóság milyen definícióját használják?

SDP: Nem foglalkozunk a rabbinikus joggal, és jogi meghatározásokkal sem. Társadalomtudományról van szó, az összeírásra vagy felmérésre kiválasztottak adva vannak. Adatbázisunk összeállításakor az önmeghatározás volt az elv. Ha valaki egyértelműen zsidó, de nem tartja magát annak, nem került be a fölmérésbe. Másrészt, ha valaki halachikusan nem zsidó, de annak tartja megát, bekerült. Óvatosnak kell lennünk, becslésünk empirikus. Nem tartjuk magunkat az abszolút igazság letéteményeseinek, de az anyag érdekes és a főbb trendeket mutatja.

A második jelenség az ún. asszimiláció. Mint ismeretes, az európai zsidók igen erős társadalmi és kulturális integráció keretei között élnek. Fölmérésünk során fokozottan figyelembe vettük az antiszemitizmust és diszkriminációt, de el kell ismerni, hogy a zsidók integrálódtak környezetükbe, hogy a vegyes vagy exogám barátságok vagy házasságok elfogadottak. Ez hatással van az ilyen párkapcsolatokból származó gyermekekre is.

Mégis, ebből a szempontból változás figyelhető meg: a vegyes házasságok aránya a fiatalok körében csökkenő tendenciát mutat a korábbi nemzedékekhez képest. A családok sokat változtak, számosan a házasságot mellőzve élnek együtt. Igyekeztünk az ilyen változásokat figyelembe venni. Azért is lepett meg a dolog, mert első cikkemet 19 éves koromban éppen a Milánóban kötött vegyes házasságokról írtam. Érdekes mutató ez a kulturális változások terén. Elemezni kell az okokat, de nyilvánvaló, hogy ez az asszimiláció terén végbemenő figyelemre méltó jelenség, még ha részleges is.

JE: Mondhatjuk, hogy az ortodox zsidó népességre nem jellemző az általános elöregedés?

SDP: ĺgy igaz, olyan csoport ez, amelyre erős önvédelmi és átöröklő mechanizmusok jellemzők. De nincs hermetikusan elzárt csoport, a harédiek – nem használom az ultraortodox kifejezést, mert az normatív fogalom – a modern ortodoxoktól eltérően magas születési arányt produkálnak. Ez a csoport a fiatalok megtartására is erős képességet mutat.

JE: Az izraeli zsidóság demográfiája erős különbséget mutat az európaiétól. Mivel magyarázható ez?

SDP: Izrael demográfiai modellje valóban gyökeresen más. A termékenységi ráta valamivel több, mint három gyermek egy nőre vetítve. A fejlett világban ez az arány ritkán haladja meg az 1,5-et. Az izraeli magas átlag meglepi a demográfusokat. Való igaz, hogy a lakosság 10–12 százalékát kitevő harédiek termékenységi aránya 7. De még nélkülük és a modern ortodoxok nélkül, akiknek rátája 4, a szekuláris népességet figyelembe véve az országos átlag 2 és 2,5 között van. Tel-Aviv a leginkább világi város, de a termékenységi ráta még ott is magasabb 2-nél.

JE: Különleges jelenség. Mivel magyarázható?

SDP: Tel-Avivban ennek semmi köze a vallásossághoz. Készítettünk egy fölmérést az izraeli családok termékenységéről. Reprezentatív mintát kértünk arról, milyen szempontok befolyásolják a gyermekvállalást. A válaszadók hetven százaléka intim, privát vagy személyes válaszokat adott; vallási vagy nemzeti szempontok nem merültek föl a házaspárok, egyének, a többi gyermek nézőpontjából.

JE: És miért nem találjuk meg ezt Európa szekuláris zsidó népességénél?

SDP: Azért, mert az európai zsidók hajlamosak a többség normáival azonosulni. De számomra van a jelenségnek egy másik olvasata is, ami a jövőbe vetett hittel kapcsolatos. Vannak fölmérések a népesség optimizmusáról. Azok szerint Izrael egyike a világ tíz legoptimistább országának. Az izraeli statisztikai hivatal évente közzé teszi az eredményeket. Szoros kapcsolat mutatkozik a születési arányszámmal. Az a baj Nyugat-Európával, hogy hiányzik az optimizmus. Az izraeli társadalom, minden nehézség, biztonság gondok és háborúk dacára, demográfiájával a jövőbe vetett erős hitet mutatja.

JE: Önök egy új tanulmányon dolgoznak, amely az európai zsidó identitásról fog szólni. Vázolná a főbb pontokat?

SDP: Ez egy korábbi fölmérés folytatása, amit Daniel Staetsky kollégával és a Jewish Policy Research Institute-tal karöltve végeztünk. A 2018-as, EU által támogatott projekt célja annak megértése volt: hogyan értelmezik a zsidók az antiszemitizmust. Az akkori adatbázist használjuk, de a mintát az interneten gyűjtöttük, zsidó szervezetekkel és a zsidó médiával karöltve. Hógolyó effektust vettünk igénybe, amennyiben a résztvevőket arra bíztattuk, hogy a kérdőív linkjét küldjék el ismerőseiknek, akár olyanoknak is, akik nem tagjai zsidó közösségnek. Azok véleményét is megismerhettük így, akikkel nem voltunk kapcsolatban, és ez emelte a fölmérés reprezentativitását. Három dimenzióra terjed ki: mit jelent a judaizmus a megkérdezettnek, hogyan értelmezné vagy határozná meg. A zsidó azonosság intimebb szférája: milyen tartalmak kötődnek zsidó identitásához. A harmadik szempont: milyen módon vesz részt zsidó eseményeken, akár privát, akár pedig a közösségi szférában. Fenti elemek számos kutatásban megjelennek, de többnyire egymástól külön-külön. Mi együtt akartuk látni őket, vajon milyen a három szint egymásra vetítve. A vizsgált hipotézis: képesek-e a világi értékek a hagyományos vallási értékek helyébe lépni?

JE: És mire jutottak?

SDP: Feltűnő, hogy az európai zsidóság fiatalabb köreiben, vagyis az én nemzedékem és unokáim közötti korcsoportokban a vallás, vallásosság és a rituális normatív szempontok nagyobb szerepet kapnak. Enyhén csökken a Holokauszt iránti érdeklődés, nem foglalkoztatja őket túlzottan az antiszemitizmus, és Izrael Állam sem. Ez sok szempontból váratlanul ért minket, mivel azt gondoltuk, hogy az európai szekularizáció inkább a zsidó identitás kulturális formáit helyezi előtérbe. Nem ez a helyzet. A trend a hagyományos irányba fordult. Ez részben magyarázható a hagyományőrző népesség és a termékenységi ráta előretörésével. A másik tényező az, hogy a zsidók fokozottan keresik gyökereiket.

Másik tanulság az, hogy az európai zsidóság szinte egyöntetűen tudatában van az antiszemitizmus erősödésének. Különböző formáit én hármas tagadásnak nevezem. Először a klasszikus antiszemitizmus tagadja, hogy a zsidók másokkal azonos jogokkal rendelkeznek. Másodszor a zsidók jogának tagadása arra, hogy a Soára a maguk módján emlékezzenek – ami még nem azonos a Holokauszt tagadással. Annál finomabb, de jelen van. A zsidókat elítélik, mert maguknak vindikálnak egy emléket, és ezért, úgymond, Európa fejlődésének útjában állnak. Harmadszor a zsidók jogának tagadása a nemzeti szuverenitásra. Nem arról beszélek, hogy Izrael Állam jó-e vagy rossz, vagy arról, hogy a kormányzat jó vagy rossz. Csak azt mondom, hogy az európai zsidóság nagy része érzi, hogy ellenségesen viszonyulnak hozzá.

JE: Mi a válaszuk?

SDP: Felmérésünk azt mutatja, hogy sokan azok közül, akik a zsidó közösség perifériájára szorultak, igyekeznek visszakerülni a központba. Sok próbálkozás van a visszakapcsolódásra, a szolidaritási hálózatokba történő újrailleszkedésre. Másik jól felismerhető trend a zsidósághoz tartozás érzésének erősödése. Ezt nem jelenti a cionizmus nyílt fölvállalását, hanem inkább az oda tartozás érzésének megjelenését. Feltételezzük, hogy ezek az elemek, a vallás növekvő szerepe, a zsidó kultúra iránti érdeklődés, és a néphez történő tartozás érzése a rájuk nehezedő nyomásból fakad.

JE: El kell vetnünk az asszimilációra vonatkozó korábbi felfogásunkat?

SDP: Igen, nagyon is. Nem állítható, hogy az asszimiláció teljesen megállt, mert a különböző országok zsidó közösségeiben változatos folyamatok zajlanak, de létezik a visszatérés jelensége, a zsidó ügy iránti érdeklődés megújulása. Továbbá a pandémia idején, a virtuális kommunikáció megjelenésével sok meghívást kapok, hogy tartsak előadásokat zsidó témában. Néha olyan emberek arcát látom a képernyőn, akikről úgy tudtam, hogy teljesen eltávolodtak a judaizmustól. Most visszatértek ezekhez a körökhöz, ami egészen különleges.

K-larevue.com – Bassa László