„Az anticionista úgy veszi célba a zsidókat, hogy közben ne tűnjön rasszistának”

A Jewish Chronicle-nek nyilatkozó Shaul Kelner szociológus szerint az anticionizmus nem Izraelre adott reakció, hanem önálló politikai mozgalom.

Shaul Kelner húsz éve tanít zsidó tanulmányokat és szociológiát a nashville-i Vanderbilt Egyetemen. Amikor azt tapasztalta, hogy az anticionizmus egyre inkább meggyökeresedik a nyugati világban, vizsgálni kezdte azokat a társadalmi dinamikákat, amelyek arra késztetik az embereket, hogy valamelyik közösség ellen mozgósítsanak. Szerinte az anticionizmust az Izraelről szóló vitáktól függetlenül kell vizsgálni, külön kell kezelni az antiszemitizmustól, és önálló politikai jelenségként kell megérteni. Az anticionizmus nem Izraelre adott reakció, hanem önálló politikai mozgalom.

Az anticionizmus az, amit az anticionizmus tesz – írja a Sources zsidó folyóiratban megjelent esszéjében. Ahogyan az antiszemitizmusnak kevés köze van a szemita népekhez, ugyanúgy az anticionizmusnak is kevés köze van a cionistákhoz. Az anticionizmus „nem elvont eszmék által meghatározott, hanem a megélt gyakorlat által formált politikai tömegmozgalom.”

Az anticionizmus, amely ma sok akadémiai intézményben is jelen van, nem érthető meg a szovjet gyökereivel való szembenézés nélkül.

A viselkedési mintákkal foglalkozó Kelner kutatásai és könyvei az amerikai zsidók külföldi politikai szerepvállalására összpontosítottak. „Az elmúlt 12 évet azzal töltöttem, hogy elmélyülten tanulmányoztam az amerikai zsidó aktivizmust a szovjet zsidók felszabadítása érdekében. Ez a munka vezetett el a szovjet anticionizmus tanulmányozásához.” A Szovjetunióban az állam ideológiailag elkötelezte magát az antiszemitizmussal szembeni fellépés mellett, hiszen a fasizmussal, a nácizmussal és a német nacionalizmussal azonosította; ugyanakkor célba akarta venni a zsidókat. „A nácik ellen harcoltak, ezért nem vállalhatták fel a náci ideológiát. De üldözni akarták a zsidókat, ezért más indoklást kellett találniuk.”

Nyelvi megoldást találtak, „úgy keretezték, hogy nem a zsidóságot ellenzik, hanem a cionizmust.” Azokat a zsidókat, akik zsidóként azonosították magukat, cionista nacionalistának és az állam ellenségének bélyegezték, míg azokat, akik asszimilálódtak vagy háttérbe szorították az identitásukat, gyökérteleneknek, kozmopolitáknak nevezték.

„Bármelyiket tetted, rosszul jártál. Ha felvállaltad a zsidóságodat, cionista voltál. Ha tagadtad, kozmopolita. Ma azt mondanák rád: »globalista«.”

Shaul Kelner szerint ez a történelmi háttér azért fontos, mert a ma használt nyelvezet ennek a korszaknak a szóhasználatát tükrözi. „Mindaz a retorika, amit ma a baloldalon a cionistákról, illetve a jobboldalon a globalistákról hallunk, a 20. századi szovjet politikában gyökerezik” – állítja.

Fontos különbség, hogy a Szovjetunióban az anticionizmust felülről kényszerítették rá az emberekre, míg ma az Egyesült Államokban és Európa egyes részein „alulról szerveződő tömegmozgalomról van szó, valódi hívőkkel”.

Kelner egyik kulcsállítása, hogy a zsidók rosszul reagálnak az anticionizmusra, és túl gyakran hagyják, hogy a vita az Izraelről szóló érvelésekre szorítkozzon. „Ez az anticionista forgatókönyv része. Az Izraelről való beszélgetésekre terelik a figyelmet, ahelyett, hogy a fókusz azon lenne, miként bánnak az anticionisták a helyi zsidókkal” – mondja. Ez hibás megközelítés: „Nem fogadod el annak a csoportnak az előfeltevéseit, amely kirekeszt. Magát a csoportot vizsgálod: a motivációit, a gyakorlatait és a hatásait.”

Ez a megközelítés különösen fontos az anticionista zsidók esetében, akik Izrael erkölcsi vagy ideológiai kritikusainak mutatják magukat, nem pedig egy olyan mozgalom résztvevőinek, amely ellenséges gyakorlatokat vett át a zsidók többségével szemben. Kelner nem tagadja, hogy sok zsidó valódi aggodalmak miatt lép be az Izrael-ellenes terekbe. „Gyakran Izrael kritikájával kezdődik. De amint belépnek ebbe a térbe, valami megváltozik. Találnak egy mozgalmat, amely nyelvet és közösséget ad nekik.” A tüntetéseken olyan rituálék alakultak ki, amelyek olykor képesek betölteni egy, a vallási és közösségi élet hanyatlása után maradt űrt. Szabályok és előírások vannak: a BDS mozgalom kiterjedt szabályrendszere csak egyetlen példa erre.

Ami a zsidóknak az Izrael-ellenes tüntetéseken való részvételét illeti, Kelner így fogalmazott: „Minden elnyomó rendszer ösztönzőket teremt arra, hogy az érintettek részt vegyenek benne, és szerintem az anticionista elnyomás sem kivétel. Ha a rasszizmust, a szexizmust vagy a homofóbiát nézzük, mindig találunk az adott közösségből olyanokat, akik különböző okokból részt vesznek a saját csoportjuk kirekesztésében.”

A társadalmi nyomás erős szerepet játszik, különösen a fiatal, progresszív zsidók körében. „Valódi társadalmi ára van annak, ha valaki kiáll az anticionizmus ellen, amikor az a kortársai körében domináns politikai kultúrává válik.”

Kelner szerint az oktatás az egyik kulcsfontosságú hiányzó elem. „Ha mindenki ismerné a szovjet anticionizmus történelmi következményeit – amikor zsidókat zaklattak, megfigyeltek és bebörtönöztek –, kevesebben lennének hajlandók felvenni ezt a zászlót. „Ha tudnák, mit tettek a zsidókkal az anticionizmus nevében, sokkal kevésbé lennének lelkesek e címke felvállalásában” – véli Kelner. Akkor talán az angol Zio szócska sem repkedne a levegőben olyan gyakorisággal, mintha a megtestesült gonosz rövidítése lenne.

Jewish Chronicle