Ausztrál Zsidó Ügyek Tanácsa: Nem vették komolyan a figyelmeztetéseket a halálos lövöldözés előtt

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az Australia/Israel & Jewish Affairs Council (AIJAC) közölte, hogy „megrendülten és elborzadva” fogadta a Bondi Beach-en tartott hanukai ünnepségen történt halálos lövöldözés hírét, megjegyezve, hogy a szervezet korábban figyelmeztetett az erőszak lehetőségére.

Colin Rubinstein

„Ez nem csupán a zsidó közösség, Bondi és Sydney számára szörnyű nap, hanem egész Ausztrália számára is, valamint azoknak az értékeknek a szempontjából, amelyeket oly nagyra tartunk, és amelyek sokáig befogadó, harmonikus társadalmunk alapját képezték” – mondta közleményében az AIJAC ügyvezető igazgatója, Colin Rubenstein. „Megdöbbent bennünket mindaz, ami történt. Gondolataink elsősorban az áldozatokkal és a sebesültekkel, valamint családjaikkal vannak, továbbá mindazokkal, akik szemtanúi voltak ennek a borzalmas bűncselekménynek.”

Rubenstein szerint az AIJAC évek óta figyelmeztetett arra, hogy „az utcáinkon megállás nélkül terjedő antiszemita gyűlöletbeszéd ellenőrizetlenül hagyva antiszemita erőszakká fog fajulni”. „Figyelmeztettünk arra, hogy a szóbeli bántalmazás graffitivé válik, majd gyújtogatássá, aztán fizikai erőszakká, végül gyilkossággá.”

„Ez annak az eredménye, hogy túl gyakran hallottuk városaink utcáin rendezett tüntetéseken az intifáda globalizálására felszólító jelszavakat, valamint azt az állítást, hogy minden cionista terrorista” – tette hozzá Rubenstein. „Kormányainknak és hatóságainknak lépéseket kell tenniük, hogy véget vessenek ennek a gyűlöletkeltő uszításnak” – írja a Times Of Israel.