Amerika: 54 millió dolláros biztonsági terv a zsidó intézmények védelmére

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériumával együttműködve a Jewish Federations of North America (JFNA) nevű zsidó ernyőszervezet elindítja a “LiveSecure” nevű programot. A projekt célja, hogy az antiszemita és terrorista fenyegetésektől meg tudják védeni a zsidókat. A program részeként – az Európában már jól ismert módon – a zsinagógák biztonsági ajtókat, térfigyelő kamerákat kapnak, és biztonsági őröket alkalmaznak. Erről az European Jewish Press számolt be.

Oltásellenes poszter egy Los Angeles-i zsinagóga bejáratánál

Gyújtogatási kísérletek, vandalizmus, antiszemita anyagok terjesztése és potenciálisan mérgező anyagokat tartalmazó csomagok. Ez csak néhány fenyegetés azok közül, amelyekkel az észak-amerikai zsidóknak az utóbbi időben szembe kellett nézniük. Ezekre válaszul a zsidó közösség naprendre tűzte a zsinagógák biztonságának kérdését.

Rebecca Caspi, a JFNA egyik főigazgatója szerint az antiszemita incidensek mára túlmutatnak az online felületeken tapasztalható zaklatásokon: mára a zsidók verbális és fizikai támadások célpontjaivá váltak. Caspi be is számolt egy ilyen esetről Floridában, ahol négy férfi kiabálni kezdett egy kippát viselő férfival, ezt követően megfenyegették a családját is. Austinban egy zsinagógát gyújtottak fel, és egy bostoni zsidó iskola előtt megkéseltek egy rabbit.

Az elmúlt napokban két Los Angeles-i helyszínen is oltásellenes plakátokat fedeztek fel, amin egy Dávid-csillag is látható volt. Mindez ráadásul egy zsinagóga előtti elektromos szerelvényre volt felragasztva.

A Pittsburgh-i zsinagóga, előtte az ott elkövetett mészárlás áldozatainak emlékművével

A JFNA egy 146 zsidó szervezetet és 300 zsidó közösséget egybe tömörítő ernyőszervezetként működik az Egyesült Államokban és Kanadában. Cikkben ismertetett döntése értelmében nem nézi tovább tétlenül az erőszakot, és az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériumával együttműködve létrehozták az országosan finanszírozott “LiveSecure” programot. Azért, hogy “a helyi szövetségeknek biztosítsák a nyári táborok, zsinagógák és tantermek biztonságának megőrzéséhez szükséges eszközöket, képzést és forrásokat”.

A program 54 millió dolláros finanszírozása lehetővé teszi, hogy a közösségek csatlakozzanak egy speciális felügyeleti és biztonsági hálózathoz, amely hírszerzési értékelést végez a terrorista és antiszemita szervezetek által a zsidó közösség tagjaira jelentett fenyegetések mértékéről. Ez lehetővé teszi azt is, hogy minden közösséget lehessen rangsorolni az őket fenyegető biztonsági szempontok alapján.

Emellett szakértők keresni fogják a további biztonsági hiányosságokat, és a meglévő biztonsági intézkedések javításán fognak fáradozni.

A biztonsági fejlesztés részeként: zártláncú biztonsági kamerákat kapnak a zsinagógák, emellett biztonsági ajtókat is felszerelnek. Végül, de nem utolsó sorban a közösség tagjait kiképzik, hogy mit kell tenniük egy lehetséges támadás esetén. Különleges eseményekre és bizonyos közösségek számára privát biztonsági erők is rendelkezésre fognak állni.

Halle: virágok a zsinagóga bejrata előtt a merénylet másnapján

Caspi szerint az ilyen intézkedések már eddig is életeket mentettek. Megjegyezte, hogy a németországi Halle városában egy zsinagóga bejáratát elzáró biztonsági ajtók gátolta meg, hogy egy géppisztollyal felfegyverezett támadó bejusson az épületbe, és vérfürdőt rendezzen.

Az Egyesült Államok Polgárjogi Bizottsága szerint a 2021 első félévében bejelentett antiszemita incidensek száma kétszerese volt az előző év azonos időszakában regisztrált incidenseknek.

European Jewish Press – Szabó Gyula

Címkék:biztonság, Észak-Amerika, terrorveszély, zsinagógák

[popup][/popup]